február 2023 hónap bejegyzései

Jutka néni, gyere ki!

Két nap múlva Neriába látogat Pegasus-ügyben egy tíztagú EP küldöttség. Sok mindenkivel találkoznak, hogy kies hazánk egyik méretes botrányában tisztábban lássanak, így a kormány egy (vagy több) tagjával is szerettek volna összefutni. Varga Judit, mint aki kiadta, illetve az azóta lebukott Völnernek kiutalta a lehallgatások engedélyezését, kézenfekvő választásnak tűnt az

Read More…

Posted in Egyéb

Borkai, dísz, polgár

Borkai Zsoltot díszpolgárának jelölte Győr fideszes, erre szolgáló grémiuma, a nagyvilág pedig báván tátja a száját a hírtől. Hogy a győriek mit gondolnak erről, az nem tudható, viszont sejthető, mert már közvetlenül a botrány után is megválasztották őt polgármesterüknek, következésképp úgy vélték, nincsen semmi baj a jachton kokózva kurvázással. Ez

Read More…

Posted in Egyéb

Ördög lakik a Karmelitában?

Mint az ismeretes, Orbán egyetlenünk szeret bizonytalan állagú és kétes eredetű személyekkel érintkezni politikai haszonszerzés céljából. Illetve most már – rátelepedve hosszú életének minden egyes lehangoló pillanata – nagy valószínűséggel egyéni indíttatásból is, mert azt is tudjuk tapasztalatainkból, ha valaki sokáig aljasnak és hülyének tetteti magát, akkor egy idő után

Read More…

Posted in Egyéb

A helikopter-filozófia

Szijjártó francia kollégájával tárgyalt a belarusz után – nincs benne szégyenérzet -, és összefoglalta az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos magyar álláspontot, ami az azonnali béke. Ez elég kérdéses megközelítés, mert ilyet csak kétféleképpen lehetne elérni. Az egyik, hogy Putyin cimborájuk jobb belátásra tér, és kitakarodik a megszállt területekről, de tudjuk, hogy

Read More…

Posted in Egyéb

Szijjártó megint szaralak

Mielőtt a szájamat tetszenének szidni, miszerint hogyan beszélek én szeretett külügyminiszterünkről, szeretném leszögezni – ha már a diplomácia nyelve -, a címbéli kijelentést nem én tettem, nem én találtam ki és hangoztattam fennen, hanem Szijjártó maga. És büszke is volt rá. Mint emlékezhetünk, nem is oly rég, amikor szépen megkérték,

Read More…

Posted in Egyéb

Rezsisziszi pirospontja

Németh Szilárdról is rég hallottunk – hála a jó istennek – ezekben a vészterhes időkben. De tudjuk, eljön az a pont, amikor meg kell szólalni, mert a közlés kényszerei máskülönben hanyattlökik az embert. Vasárnap érkezett el az idő hősünk számára, és mindjárt két kis szösszenettel örvendeztette meg azokat, akik kezdték

Read More…

Posted in Egyéb

Megyünk anyukánkba (trágárium)

Bayer Ötös Számú Tagkönyv semmi meglepőt nem produkált, csak hozta a formáját. Alig is láttuk őt iddogálni a FEHOVA-n Semjén fővadásszal, az élményt, és a közéjük tartozom én is falkatudatot valahogyan ki kellett fejezni újólag, ez okozta tehát, hogy az Ötös Számú a szlovák külügyminisztert küldte el a kurva anyjába.

Read More…

Posted in Egyéb

Kerítéset, ezeret

Orbán Viktor, Mária néni és Feri bátyám jó barátja, illetve személyi testőre rendkívüli bejelentést tett a Facebookon. A leghangosabb visítás az volt a mondandóban, hogy „azonnal fel kell függeszteni a Magyarországgal szembeni uniós eljárásokat”. Érezzük a mondatban a toppantós követelést, a most már aztán elég, gyere ki a kocsma elé

Read More…

Posted in Egyéb

Orbán Moai és a valóság

Akár valami ráismerést, azt a bizonyosságot, ami eleddig rejtve volt, de most minden megvilágosodott, akárha Sziddhartha a bódhifa alatt, nyilatkoztatta ki a mi egyetlenünk, kedves vezetőnk és tanítónk: „Meghallgatva az ukrán elnököt, nyilvánvaló, hogy ez a háború elhúzódik, nem számolhatunk azzal, hogy hamarosan véget ér…” – Hazánk jótevője ezzel azt

Read More…

Posted in Egyéb

Ember, most jönnek a templomból

Mielőtt megszületnének a népszámlálás lehangoló adatai, amelyek minden valószínűség szerint azt mutatják majd – mint voltaképp eddig is -, hogy szerencsétlen hazánk egyáltalán nem keresztény ország, még gyorsan tenni kellett valamit. Semjénről elég régen hallottunk, mintha hetek óta nem is lenne. Most azonban azért a törvényjavaslatért, amit benyújtott, és a

Read More…

Posted in Egyéb

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum