Tanárok, orvosok, kurátorok

Kedd van csupán a héten Buddhában testvéreim, de máris összegyűlt a kanálisban nem is hét napra, hanem egy évszázadra elég massza. Igaz, e szempontból sem különleges mindez, mert olyan csak, mint tizenhárom éve mindig is, de most olybá tűnik, hogy felgyorsult az idő, így sebesebben hordja össze a mocskot. Kies hazánk abban a szerencsés helyzetben van, hogy az oktatást és az orvoslást is egy volt rendőr irányítja a belügy élén, s ha eddig nem tudtuk volna, ez mire jó, most megtanulhatjuk. Nincs párbeszéd, nincs egyezkedés és szakmai irányítás, kardsuhintás van és pofák befogatása. Hogy ebbe amúgy beledöglik az egészségügy csakúgy, mint az oktatás, kit érdekel – őket legalábbis egyáltalán -, fő a hatalom.

Illetve annak fitogtatása. Azt sem tudjuk, honnan kezdjük. Legyenek az orvosok, mert őket jobban érzi a bőrén az alattvaló, míg azt, hogy a gyereke elhülyülni és kis jámbor, keresztény katonaként felnevelődni jár az iskolába, kevéssé veszi észre. Illetve annyira nem törődik vele, mert a számlákkal van elfoglalva, meg, hogy találjon valahol cukrot a boltban, amit a kereskedők nem dugtak el. Innen jut eszembe az ellenük folyó attak is, szőrmentén megemlítve, ami annak a bizonysága, hogy azt a szart, amit a rendszer elcseszett működése generál, mindig másra kenik, és ezt nevezik kormányzásnak. Ha nincs, vagy drága a cukor, azért nem az ársapka a felelős, hanem a boltos. Itt tartunk, jöjjenek a boltosperek.

Vagy az orvosoké, mint Sztálin korában, mert kezdenek ők is dolgozó népünk ellenségévé válni, Pintér tehát megregulázza őket a rendeleti kormányzás segítségével, mert Orbán erre találta ki, és mert teheti. Legújabban az Orvosi Kamara visszaél a hatalmával jelszóval megszüntetik a kötelező orvosi kamarai tagságot, ez a legfrissebb terv, és ez lesz majd a hamarosan bekövetkező valóság. A vád – hogy visszaél a hatalmával – az a kamara ellen, hogy etikai vizsgálatot kezdeményez azon orvosok ellen, akik aláírják az új ügyeleti szerződést. Itt két dolog van. Az új ügyeleti szerződés úgy szar, ahogyan van, ezért böstörög ellene a kamara, a másik pedig és a sztori szempontjából a lényegesebb, hogy senki ellen nem indult eljárás.

Sem etikai, sem semmilyen. És hiába mondja azt a kamara, nem tette és teszi azt, amivel a Pintér művek megvádolta, a tervezet a kamarai tagság megszüntetéséről megszületett, valóság is lesz, így tehát feltehető a kérdés, ki él vissza a hatalmával, Pintér(Orbán), vagy az orvosok. De innentől ez már csak költői dilemma, a válasz egyértelmű. A baj az a hatalom szempontjából, hogy túl nagy a kamara pofája, amit ekképp fognak be, a következmény pedig, hogy az orvosok működése fölötti szakmai és etikai kontroll, megszűnik, illetve azt majd a párt fogja gyakorolni. A nem is távoli jövőben számunkra pedig felsejlik egy kormányhű kamara megalakítása is, amely nem kukacoskodik. Mint ahogyan van Nemzeti Pedagógus Kar is.

Hogy átevezzünk a renitens tanárokra, akiknek most meg az a heppjük, hogy nem akarnak ingyen dolgozni. Emiatt bojkottálják az emelt szintű érettségit – legalábbis számosan -, és úgy, hogy kijelentették, nem vállalnak önkéntes munkát az érettségiken mindaddig, amíg a kormány érdemben nem hajlandó foglalkozni a problémájukkal, ami az oktatás problémája is. Ez tehát ugyanolyan figyelemfelhívás, mint az orvosoknál az ügyeleti szerződés miatti háborgás. És itt is a pedagógusok a „bűnösök” a Fidesz szerint, akik „gyermekeinket veszélyeztetik”. De mielőtt még – képletesen – a tanárok macsétével irtanák gyermekeinket, Pintér ezt is megoldja, majd más erőkkel érettségiztet.

Katonák, rendőrök és mindenféle egyenruhások már úgyis megjelentek az iskolákban és kórházakban, most akkor majd dolgozatot is javítanak, meg műtenek is. Vagy nem. Példáink fájdalmasak, viszont a hatalom jellegét mutatják. Ha valamit elcsesztek, nem kicsit, hanem nagyon, akkor a megoldás helyett bűnösöket keresnek, és még tovább mélyítik a bajt. Szerencsére az egyetemi kuratóriumok tagsága esetében – ami böki az Unió csőrét – egyszerűbb megoldások is vannak. Páran lemondtak a havi másfél milláról, akiknek viszont a kuratóriumi tagság jobban tejelt, inkább a kormányzati pozíciót hagyták oda, lásd Szili Katalin például. Elképesztő, ami itt folyik. Szétcseszik és fölzabálják az országot.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Tanárok, orvosok, kurátorok
  1. polyvitaplex szerint:

    Miért baj, hogy a belügyminiszter parancsol a tanároknak és az orvosoknak? Ha a külügyminiszter parancsolna, az jobb lenne?

Hozzászólás a(z) cyr45 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum