Németh Szilárd hamvai

Németh Szilárd kirakott az asztalra egy keresztet, egy tálka hamut, és meghirdette a hamvazószerdát a közösségi oldalán. Valamint az ebből fakadó negyven napos böjtöt. Sok minden volt már Németh elvtárs: rezsiguru, honvédő, de leginkább a pacalja híres a  velővel elegyeset. Jobb napokon reggeltől napnyugodásig tudjuk, miket fal be a rezsibiztos, szinte beleégett a retinánkba a fakanala, ahogyan öblös üstök vagy bográcsok mellett lengeti akárha kardot, és mindent belep a zsír. Németh elvtárs főzős képeiből szinte árad a tömény zsírszag, amit viszont nem róhatunk fel neki, a magyari embernek ez a konyhaművészete.

Most viszont, amikor a jelek szerint hittérítő is lett, a zsíros fazokak vs. tálka hamu olyan ellentmondást generál mibennünk, amit föloldani szinte lehetetlen, de kísérletet teszünk azért rá. Ez okból nyomogatjuk a billentyűket a megfelelő sorrendben, és csak néha ütünk mellé. No most, elsőként nem hiszünk Németh elvtárs őszinte hittérítésében, képei és megnyilatkozásai alapján az ő hite alkalomszerű, és addig buzog, ameddig fényképezőgép van a közelben. Szenteltette ő már föl az irodáját nem önszántából, hanem Orbán nyomán, mintegy őt utánozva, hogy megkapja a pirospontjait, illetve a lecsorgó morzsákat.

Németh elvtárs hite őszintétlen és hazug, mi több, megengedjük, a felszínt súrolgatja csupán, a kultuszt úgy oldalról, amire utalnak az eszement keresztény kultúráról előadott hajdani tézisei is. A kultusz része a hamvazószerda és annak kellékei (tálka hamu az asztalon), így Németh elvtárs azt gondolja, hisz, holott csak bohóckodik és hazudik. Talán magának is. Itt érdemes megjegyezni az egész Fidesz bagázs, de a cimbora papságuk hókuszpókuszait is, amelyeknek az ég egy világon semmi közük nincsen az ősmítoszhoz (vö.: Spengler), ahogyan Jézus mágikus hitéhez sem. De ez évezredes történet, és valószínűleg Németh elvtársnak fingja sincs róla.

Ilyképp böjti felhívása az, ami, amit már nem is lehet és fölösleges kimondani. Elindulunk tehát a profán irányba, ahol is azt találjuk, nem hiszünk a böjtjében, mert eddigi életútja erre egyáltalán nem predesztinálja, mi több, a velős pacallal egyenesen lehetetlenné is teszi. Viszont látjuk a szervilizmus – ami most a vallásos buzgalmat követeli meg – nyílegyenes útját, amiből, ha Németh elvtárs kicsit is következetes, az fakad, hogy hamarosan szerzetesi ruhában járul elénk a Facebookon, és várja a gazdája felszólítását, ami valaha ez volt: csuhások, térdre, imához. Emlékszünk erre is, és ezen a szemüvegen keresztül nézzük a tálka hamut.

Ám, mint a fentiekből kitetszik, látjuk a jövendőt, mégpedig felettébb éles szemmel. S ha az abszurdnak, mi több, szürreálisnak tűnik, akkor tessenek abba belegondolni, kiinduló tételünk, helyzetünk mintegy, ugyanilyen valóságon túli és illékony, mint annak folyománya. Mindettől azonban kétségbe esni egyáltalán nem kell nekünk így együtt és magunkban, mert ugyanez az álomszerű jövő másféle kimeneteleket is mutat nekünk. Feltéve, ha nagyon akarjuk. És mért is ne akarnánk. Feltesszük ugyanis továbbgondolásunkban a Németh elvtársban buzogva hazudott hit félelmetes erejét, és a kultusz pincsi-követését.

No most, ha ez így van, akkor a hamvazószerdához híven Németh elvtárs momentán egy, a homlokára rajzolt hamukereszttel jár és kel ebben a kajla világban, amit, ha olvasott volna Marquezt, egyáltalán nem tenne, mert tisztában volna a veszélyekkel, amelyek emiatt reá leselkednek. Tudjuk, hogy Aureliano Buendia ezredes mind a tizenhét kézen-közön született fiát is ekképp jelölték meg, hogy számon tudják tartani őket, és ez az alaposság lett aztán a vesztük. Ugyanis erről ismerték meg őket rájuk vadászva, és végezték ki mindahányat egy golyóval pont a hamukereszt közepébe bele.

Így megy, ez ilyen. S legfőképp olyan, hogy tombol bennünk az asszociációs bázis, és mindenről állandóan mindenfélék – olykor illetlen dolgok – jutnak az eszünkbe. Mentségünkül szolgál azonban a tálka hamu. Nem mi kezdtük tehát, mint ahogyan semmit nem mi kezdünk, csak áldozatok vagyunk. Akkor legfőképp és mindig, amikor tolják a képünkbe bele a hülyeséget, a permanens pátoszaikat, amelyeknek alapja és igazságtartalma nincsen. És ezért van az is, hogy az ember fölhorkan ilyeneket látván, mert már annyi sarat törölt le magáról, hogy azt is unja. És érzi, hogy növekszik benne a fenevad, ami egyszer elbődül. (Lárifári – így.)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Németh Szilárd hamvai
  1. Yeti szerint:

    Ez gyenge mutatvány, ha a Rolling Stones gitárosára gondolok.
    Keith Richard felszippantotta kokainnal keverve a papája hamvait.
    Hazai pályán is bakfitty a produkcióm Fiala János élő adásban porszívózta fel a papája hamvait.
    No, majd ha a rezsicsöki hamvai szívódnak fel – az már valami.

  2. Yeti szerint:

    Ejnye, egy beszökött m betű miatt magamat minősítettem le :”produkcióm”. Instant karma 🙂

  3. Némedi Varga Gyula szerint:

    Ha esetleg valaki a bunyós Német hamvait tenné ki a tálkába, hitelesebb lenne…

  4. polyvitaplex szerint:

    Hamvazó cigarettavégről már hallottam, meg dobszerdáról is, de hamvazószerdáról még nem.

Hozzászólás a(z) polyvitaplex bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum