Vetítés

Miközben a Pegasus ügyeket vizsgáló eus bizottságnak méretes fityiszt mutatott jó Varga Judit miniszterasszony a jogállam védelmében, filmnézést rendelt el az alkalmazottainak. Egészen pontosan a minisztériumban megtartották az első Filmklub estet, a Blokád című filmalkotást nézette meg a beosztottakkal jó miniszterasszony. A Blokádot ismerjük. Szar film. Hogy miért kellett ezt megnézni, az a múlt homályából érthető, amikor a munkásosztályt és a vele szövetséges parasztságot ideológiailag képezni kellett, hogy esetleg megtudják, mi a franc lehet az a Duma bojkottja.

Hogy teljes legyen az élmény, a szerencsétlen minisztériumi dolgozók beszélgetést is meghallgathattak az alkotókkal plusz Gulyás miniszterrel, aki jó miniszterasszony Facebook-bejegyzése szerint „kötetlen légkörben mesélt a közelmúlt történelméről, a rendszerváltozás eseményeiről, Antall József történelmi és józan karakteréről”. No most, a cukipofa Gulyás 1981-ben született, így érthető, ha kiskölökként akkora benyomása volt Antall Józsefről, amit ma elő is bír adni. Illetve nem tudjuk, honnan szerezte az ismereteit, amelyek ezek szerint józanok, mérvadóak, Gulyás Gergely ma már a történelem maga.

De nem erről lenne szó ma mégsem, mert minek kötözködjünk azzal, amivel fölösleges. A történelem, az csak valami cafrang, amit alakítani lehet kények és kedvek szerint, s ha ebbe a cirkuszba Gulyás is beszáll, mint a kisúttörő vagy cserkész, tökmindegy, aki látta a tévében a romlásunkat megalapozó Antallt, ezért már hiteles és autentikus forrás, akkor miről beszélünk. Nem is kell, hiszen, mint kitetszik, itt a minisztérium dolgozóinak ideológiai megpuhításáról volt szó, még hálát adhatnak Istennek, hogy jó miniszterasszony nem az Elkúrtukat nézette meg velük. De még az is lehet, ha így folytatják.

És ezen a ponton Varga Judit agyán gondolkozunk, hogy mi lehet abban, illetve, hogy mi nem. Mi lehetett benne ifjú korában, amit a szervilizmus kikoptatott onnan, avagy már akkor is így, a múlt század ötvenes éveinek módján volt huzalozva, leöntve a horthyfasizmus műkereszténységével. Tehát hol romlott el a nacsasszony, estleg gyári hibás volt, ezt nagy valószínűséggel meg már soha nem tudjuk, de egyébiránt nem is érdekes. A gép forog, az alkotó nem pihen. Hanem a dolgozók. Férfiak és nők, ifjak és éltesebbek, hogy mindezt ők hogyan viselik, nos, az volna csak a delikát ismeret, de ez is titok.

Nem ismerünk minisztériumi dolgozót. Lehet, ők már eleve úgy vannak válogatva és kitenyésztve a NER hosszú évei alatt, akik mindezt nem csak elviselik, hanem netán igénylik is. Hogy már a keltetőkből érkeztek, vagy megtörték őket kellően, hogy passzoljanak a dunsztosüvegbe, ezt volna jó tudni. Hogy hogyan válik alattvalóvá az ember, arctalan csinovnyikká, s legfőképp, hogy mindeközben mit érez az egyed. Boldog-e vagy boldogtalan, meglapul vagy lelkesedik, mind-mind olyan lényegi dolgok, amik közelebb vinnének ahhoz, hogy megértsük a NER-lélek lényegét, amit nagy valószínűséggel a Csótány adott elő.

Mégpedig a nagyvezír évértékelőjéről delirálván, mikor is az alattvaló lét esszenciáját adta nekünk ezzel: „mindegy, hogy nem jó az irány, amit a Viktor mond, ha elhisszük, akkora az a jó irány”. Nem akarnánk Csótány elvtárssal újólag foglalkozni, csak köszönetet mondunk neki szordínósan, hogy megvilágította a lényeget, sokkal plasztikusabban és érthetőbben, mint akármely tanulmány, publicisztika vagy kisregény. Ebben benne van a NER szellemi és erkölcsi foglalata, a homokos, füves, vizes sík, a horizonton valami mahomet bálványalakkal, aki előtt le kell borulni. De legalábbis ajánlatos, hogy legyen rétes estére.

Ebbe a nevelési kódexbe tartozik a minisztériumi dolgozók nagy, közös filmnézése Gulyás miniszter szellemi útmutatásával, de még régebben ilyen volt az is, amikor egy másikban megszabták a dolgozóknak, milyen szavakat használhatnak, melyeket nem ajánlatos vagy egyenesen tiltott. Így néz ki Magyarország-átnevelőtábor, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig, a leghülyébbtől a legostobábbig mind-mind belekerülnek a nagy agymosógépbe, hogy a szárogatóhoz érkezve már csak az Orbán illat maradjon meg bennük, hogy hajtogatás után mindörökre megőrződjék. Veszünk elfele.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum