Megyünk anyukánkba (trágárium)

Bayer Ötös Számú Tagkönyv semmi meglepőt nem produkált, csak hozta a formáját. Alig is láttuk őt iddogálni a FEHOVA-n Semjén fővadásszal, az élményt, és a közéjük tartozom én is falkatudatot valahogyan ki kellett fejezni újólag, ez okozta tehát, hogy az Ötös Számú a szlovák külügyminisztert küldte el a kurva anyjába. Hogy Szijjártó se mondhatta volna szebben. A külügyminiszternek az a bűne, hogy nem kér bocsánatot egy olyan kijelentésért, amelyben a falkavezért támadta és szidta, mint az szokásban van manapság a világ NER-en kívüli tájékain.

Az Ötös Számú ezért bűbájosan az írta: „Hamarosan választások lesznek odaát. És a szlovák k.miniszter is megy, ahová való: a kurva anyjába.” Nincs tudomásunk reakcióról, de nagy valószínűséggel nem is lesz, mert az Ötös Számú nem egy tényező, csak hiszi magáról, amikor Semjénnel poharazgat, akit mások még le sem nagyon köpnének. Azaz, mindenki megtalálja a nívóban hozzá illőt, például Várkonyi Andrea is járt a FEHOVA-n egymilliót érő ruhácskában, amiben úgy nézett ki, mintha most jönne ki a konyhai mosogatásból.

De a Lőrincnek tetszett bizonyosan, hogy elakadt a málé szava is. Lehet, hogy ő mondta az Ötös Számúnak, hogy legyen bátorak, és az is lett. Elküldte a kurva anyjába ezt a szlovákot, aki messzire van, és nem tud visszaütni. Mindezek mellett nem érne meg ennyi billentyűnyomkodást ez az alak, ha nem társult volna mellé Schadl elvtárs is, akitől egészen elképesztő beszélgetések kerülnek napvilágra. Ezek egyben mutatják a züllöttségét és a nívóját is, ami megegyezik az Ötös Számúéval. Hogy ki tanult kitől kitől, csak sejteni lehet.

Végül is, mindegy is. A legfontosabb a végeredmény, az output, azaz, a kimenetel, ami Schadl elvtárs előadásában ez: „Ne álljon már bele egy szájbabaszott kis járásbírósági fikabíró most már tényleg, hát az agyamat eldobom. (…) Hát a jó kurva anyjába elküldeném ezzel a baromságával.” Ím látjuk ám, hogy maga az Ötös Számú sem mondhatta volna szebben ezúttal, amiből az fakad, hogy ezek ilyenek. S mielőtt megrónának a hirtelen jött általánosítás miatt, sietek kijelenteni, tévedni tetszenek. Lenne a tarsolyunkban példa bőven.

De nem szaporítjuk a trágáriumot, mert netán kedvet kapnánk hozzá, és higgyék meg, akkor kő kövön nem maradna, ugyanis meglehetős képzettségünk van e téren. Voltunk culágerek, segédfűtők miegyebek, ismerjük a munkásosztály nyelvezetét, és irodalmat is olvastunk olyat, amiből szókészlet – efféle – és fordulatok bőven meríthetők. És nem is a píszí az, ami visszafog, hanem a tudományos figyelem, amellyel a nyelvből az embert próbáljuk fölfejteni, a lelki és morális lényegét neki, ami így első ránézésre meglehetősen lehangoló.

Másodjára is, tesszük hozzá sietve, de hát, mi is ez, kérdezhetik érdeklődve nagyon. No most, az állapítható meg, vizsgálatunk tárgya, illetve alanya bunkó. Kőbunkó mindkettő, mégpedig abból a fajtából, amelyik ellenvetést és érveket nem ismerve ordítja le a másik fejét, de szemtől-szembe nem, mert annál beszaribb. Az Ötös Számú az olvasóközönségnek, Schadl a kedves feleségének – a felvételek tanúsága szerint – bizonygatja a tökeit, ez a tátott szájú agytörzsi tevékenység, az ösztönélet vagy a szomatikus működés. Hangosan.

És csapatban, ezt el ne feledjük. Ez az a galeri habitus, amelyik csordában erős, egyénileg beszari, és ez az, amelyik feltétel nélkül – kizárva minden észbéli tevékenységet – gyűlöl, mégpedig oly erősen, hogy habzik a szája. De nem feledhető a karakterisztikában az sem, hogy a gyűlöltet megveti és lenézi, emberszámba sem veszi, szintén azért, mert csak. Mert kijelölték számára. Ez a habitus a verőlegényeké, akik csapatban és sípszóra törik a csontot, és újabb sípszóra elmenekülnek. Ismerjük a történelemből a figurát.

Itt, példánkban az Ötös Számú a szlovák külügyminisztert vágná pofán, ha mersze lenne hozzá, ami nincs. Schadl pedig az ócska bírócskát rakná rendbe, de csak a feleségének és telefonon. Ez az a típus, amelyik egyedül az életéért könyörögve mindent megígér, illetve az is, amelyik pénzért az anyukáját is eladná, miközben most meg ordítva küld minket a miénkbe bele és vissza. Nincs ezzel gond már, félreállunk, letöröljük, csak unjuk már nagyon. A falka vonyítását, a kontrázó nyáj bégetésért, unjuk mi ezeket nagyon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum