Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója nem is olyan régen egészen egyszerűen idiótának nevezte Nagy Márton miniszter urunkat, mégpedig egyetlen interjúban ötször is. Ebből látszik, hogy nem csak úgy kicsúszott a száján a lehangoló jelző, hanem ennek a derék írnek ez mély meggyőződése, amit a rá, illetve a cégére kivetett extraprofitadó generált. Pedig ő még nem is ismerhette miniszter urunk gyarapodó életművét, ahogyan adja elő a már nem is unortodox, hanem valóban degeneráltnak mondható gazdasági elképzeléseit, vagy nevezzük ezeket inkább jóindulatúan látomásoknak. Másfelől delirálásnak, bár nem tudjuk, ő éppen szereti-e az alapvető élelmiszert, amit a gazdája olyannyira.
Nagy Márton miniszteres urunk titulusa szerint a gazdaságfejlesztésért felel az egész keresztény hazában, amihez annyi köze van, mint Pintérnek az oktatáshoz vagy egészségügyhöz, Szijjártónak a külgazdasághoz. És mehetnénk végig az egész Orbán kabineten, hogy ki mihez nem ért, ami azonban nem baj, ha itt van nekünk Orbán Viktor, aki amúgy is egyszemélyben dönt mindenről, és irányítja kies hazánkat a szakadék felé. Mert hiába Nagy miniszteres urunkat idiótázta le a Ryanair vezére, ő csak, akárha Krisztus urunk az emberiség bűneit, úgy vette magára az Orbánéit. Mondhatni, ez az ő keresztje, amit cipel szakadatlan. De tud saját kútfőből is retardált lenni, és ezt nem győzi bizonyítani.
Most is interjút adott a testvéri Mandiner című nyomdaipari terméknek, amivel az a baj, ha ilyen duók összeállnak, amelynek mindkét fele Orbánból nézeget kifelé a segge körül, akkor egészen elképesztő gondolati produktumok keletkeznek. Most sem történt ez másként, miniszteres urunk csak úgy sziporkázott, és nem kérdezték meg tőle, miért beszél hülyeségeket. Pedig nem ártott volna, ám ne legyünk telhetetlenek, így is egészen szórakoztatóra sikerült a dolgozat. Nem véletlenül ingerelte írásra az embert, pedig annyi sok erre érdemes ganyé történt tegnap is – mint minden nap -, amelyek szintén megörökítés után kiáltottak, de nem vagyunk mi a sokkarú Siva, hogy szimultán verjünk öt laptopot.
Illetve a billentyűzetét. De vissza miniszteres urunkhoz. Belőle pedig bőséggel áradt a lehangoló tartalom, hogy az egészet megidézni nem is érdemes, vegyük csak épp a Vodafone megvételéről szőtt omló álmait. Megtudtuk, tökre megérte a bolt, hiszen szinte ingyért volt a cég, tíz százalékkal olcsóbban kapta meg a maffia, mint eredetileg tervezte, és – most tessenek elképedni pöttyet – ezért érdemesebb volt erre költeni, mint a nyomorult pedagógusok béremelésére. Ha ugyan a tanerők éhen is dögölnek, de lesz nemzeti távközlési cég, ami minden pénzt megér. Nem mondanám, hogy a pedagógusok keressék meg miniszteres urunkat, hogy őt egy kicsit jól pofán verjék, de el lehet gondolkozni rajta.
Tovább is van, mondom még. Mint azt mindannyian tapasztalhatjuk, cukrot, ilyesmit, árstopos termékeket elég nehéz manapság beszerezni a boltokban, és ennek okait kristálytisztán levezették mindenféle nem miniszter közgazdászok azt is megjegyezve, ez az árstoppolás az inflációt is klafán gerjeszti. De az ÁFA miatt már megéri Orbánnak, ha nem fér hozzá az uniós pénzekhez, ám most mégis inkább fókuszáljunk arra, miért nem lehet cukrot kapni a nyüves üzletekben. Miniszteres urunk szerint áruhiány nincsen, csak a boltosok nem hozzák ki a raktárból a polcra, így mesterségesen gerjesztik a kommunista időket idéző cirkuszt. De még erre a kijelentésre sem kérdezett rá az emlegetett lap, hogy komolyan így véli-e.
Gond csak ennyi akadt a beszélgetésben, a többi helyet és időt a jelen nagysága és sikerei, illetve a jövőben várható még hatalmasabb diadalok, és az ezekből fakadó jólét vizionálása töltötte ki. Úgyhogy maradjunk itt a boltosoknál még egy picit, akik egy centire vannak attól, hogy a nép ellenségeinek legyenek kikiáltva, és emiatt felkeresse őket az ÁVH. Ennek történelmi hiánya miatt esetleg a NAV, GVH, esetleg, ha ellenszegülnek, a TEK is, feltéve, ha a tankjaikkal odatalálnak a Tescóba. Most azt hihetnénk, nagyon jól szórakozok, de akkor rosszul gondolnánk mindannyian. Így végig menve ezeken a gyönyörűségeken, amivel miniszteres urunk szolgált, igazat kell adnunk az emlegetett írnek, csak ő nem él itt.
Maximum – mint ahogyan erre példa van rengeteg – kivonja a gépeit a NER légteréből, amibe az elcseszett gazdasági intézkedések is beletartoznak, és vígan fütyörészik szigetének harsogó zöld rétjein. Mi azonban nem vagyunk ilyen szerencsések, tép minket a balsors már régen is, de most még inkább, és az marad, hogy ugyan kiröhögjük Nagy miniszteres urunkat legyintve és mondván, hogy hát hülye ez, mit is várhatnánk tőle, de mégis csak a nyakunkon ül. És hiába magyarázza nekünk a sületlenségeit, ez nem kabaré, hanem az életünk, és ezek tényleg megdögölesztenek minket. Ám ez is mindegy már, maradjunk a gyakorlati dolgoknál. Ha nem kapnak cukrot, szorítsanak stukkert a boltos fejéhez, hogy adja elő. Így oldódik meg minden.
Vélemény, hozzászólás?