Nagy Márton és a boltosok

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója nem is olyan régen egészen egyszerűen idiótának nevezte Nagy Márton miniszter urunkat, mégpedig egyetlen interjúban ötször is. Ebből látszik, hogy nem csak úgy kicsúszott a száján a lehangoló jelző, hanem ennek a derék írnek ez mély meggyőződése, amit a rá, illetve a cégére kivetett extraprofitadó generált. Pedig ő még nem is ismerhette miniszter urunk gyarapodó életművét, ahogyan adja elő a már nem is unortodox, hanem valóban degeneráltnak mondható gazdasági elképzeléseit, vagy nevezzük ezeket inkább jóindulatúan látomásoknak. Másfelől delirálásnak, bár nem tudjuk, ő éppen szereti-e az alapvető élelmiszert, amit a gazdája olyannyira.

Nagy Márton miniszteres urunk titulusa szerint a gazdaságfejlesztésért felel az egész keresztény hazában, amihez annyi köze van, mint Pintérnek az oktatáshoz vagy egészségügyhöz, Szijjártónak a külgazdasághoz. És mehetnénk végig az egész Orbán kabineten, hogy ki mihez nem ért, ami azonban nem baj, ha itt van nekünk Orbán Viktor, aki amúgy is egyszemélyben dönt mindenről, és irányítja kies hazánkat a szakadék felé. Mert hiába Nagy miniszteres urunkat idiótázta le a Ryanair vezére, ő csak, akárha Krisztus urunk az emberiség bűneit, úgy vette magára az Orbánéit. Mondhatni, ez az ő keresztje, amit cipel szakadatlan. De tud saját kútfőből is retardált lenni, és ezt nem győzi bizonyítani.

Most is interjút adott a testvéri Mandiner című nyomdaipari terméknek, amivel az a baj, ha ilyen duók összeállnak, amelynek mindkét fele Orbánból nézeget kifelé a segge körül, akkor egészen elképesztő gondolati produktumok keletkeznek. Most sem történt ez másként, miniszteres urunk csak úgy sziporkázott, és nem kérdezték meg tőle, miért beszél hülyeségeket. Pedig nem ártott volna, ám ne legyünk telhetetlenek, így is egészen szórakoztatóra sikerült a dolgozat. Nem véletlenül ingerelte írásra az embert, pedig annyi sok erre érdemes ganyé történt tegnap is – mint minden nap -, amelyek szintén megörökítés után kiáltottak, de nem vagyunk mi a sokkarú Siva, hogy szimultán verjünk öt laptopot.

Illetve a billentyűzetét. De vissza miniszteres urunkhoz. Belőle pedig bőséggel áradt a lehangoló tartalom, hogy az egészet megidézni nem is érdemes, vegyük csak épp a Vodafone megvételéről szőtt omló álmait. Megtudtuk, tökre megérte a bolt, hiszen szinte ingyért volt a cég, tíz százalékkal olcsóbban kapta meg a maffia, mint eredetileg tervezte, és – most tessenek elképedni pöttyet – ezért érdemesebb volt erre költeni, mint a nyomorult pedagógusok béremelésére. Ha ugyan a tanerők éhen is dögölnek, de lesz nemzeti távközlési cég, ami minden pénzt megér. Nem mondanám, hogy a pedagógusok keressék meg miniszteres urunkat, hogy őt egy kicsit jól pofán verjék, de el lehet gondolkozni rajta.

Tovább is van, mondom még. Mint azt mindannyian tapasztalhatjuk, cukrot, ilyesmit, árstopos termékeket elég nehéz manapság beszerezni a boltokban, és ennek okait kristálytisztán levezették mindenféle nem miniszter közgazdászok azt is megjegyezve, ez az árstoppolás az inflációt is klafán gerjeszti. De az ÁFA miatt már megéri Orbánnak, ha nem fér hozzá az uniós pénzekhez, ám most mégis inkább fókuszáljunk arra, miért nem lehet cukrot kapni a nyüves üzletekben. Miniszteres urunk szerint áruhiány nincsen, csak a boltosok nem hozzák ki a raktárból a polcra, így mesterségesen gerjesztik a kommunista időket idéző cirkuszt. De még erre a kijelentésre sem kérdezett rá az emlegetett lap, hogy komolyan így véli-e.

Gond csak ennyi akadt a beszélgetésben, a többi helyet és időt a jelen nagysága és sikerei, illetve a jövőben várható még hatalmasabb diadalok, és az ezekből fakadó jólét vizionálása töltötte ki. Úgyhogy maradjunk itt a boltosoknál még egy picit, akik egy centire vannak attól, hogy a nép ellenségeinek legyenek kikiáltva, és emiatt felkeresse őket az ÁVH. Ennek történelmi hiánya miatt esetleg a NAV, GVH, esetleg, ha ellenszegülnek, a TEK is, feltéve, ha a tankjaikkal odatalálnak a Tescóba. Most azt hihetnénk, nagyon jól szórakozok, de akkor rosszul gondolnánk mindannyian. Így végig menve ezeken a gyönyörűségeken, amivel miniszteres urunk szolgált, igazat kell adnunk az emlegetett írnek, csak ő nem él itt.

Maximum – mint ahogyan erre példa van rengeteg – kivonja a gépeit a NER légteréből, amibe az elcseszett gazdasági intézkedések is beletartoznak, és vígan fütyörészik szigetének harsogó zöld rétjein. Mi azonban nem vagyunk ilyen szerencsések, tép minket a balsors már régen is, de most még inkább, és az marad, hogy ugyan kiröhögjük Nagy miniszteres urunkat legyintve és mondván, hogy hát hülye ez, mit is várhatnánk tőle, de mégis csak a nyakunkon ül. És hiába magyarázza nekünk a sületlenségeit, ez nem kabaré, hanem az életünk, és ezek tényleg megdögölesztenek minket. Ám ez is mindegy már, maradjunk a gyakorlati dolgoknál. Ha nem kapnak cukrot, szorítsanak stukkert a boltos fejéhez, hogy adja elő. Így oldódik meg minden.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum