A Momentum elbocsátotta próbaidőn lévő munkatársát, mert késő este benyitott Novák Katalin irodájába, ami számára tiltott terület. Az iroda a parlamentben van, nem a Sándor-palotában, tehát a momentumos munkatárs nem, mint rohamcsapat vett be egy épületet forradalmi vagy likvidálási szándékkal. Csak bóklászott a parlament mahomet épületében, eltévedt jártában-keltében, és látván egy ajtót, fölsóhajtott, jé, egy szoba, mi lehet benne, ide benyitok. Még jó, hogy ott helyben nem koncolta fel őt a TEK vagy a parlamenti őrség, az lett volna csak delikát, a kirúgás azonban a minimum. És most hívnám fel a figyelmet az előző mondatban megbúvó szarkazmusra, hátha nem tűnt föl egészen vagy egyáltalán.
Vannak toposzok és archetípusok a népi irodalomban (mese), s ilyen sok minden más mellett a misztikus hetedik szoba, ahová a hősnek benyitnia nem szabad, mert akkor valami történik. Nem tudni mi, de valami biztosan. Ha operalátógató közönség az én nyájasom, akkor tudja, hogy ez Bartók Kékszakállújának is az alapsztorija, s most ugyan nem tennénk operahőssé a mi Katikánkat és az ő őrizőit, mert nem érdemlik, de látjuk mégis a népmesei vagy zeneirodalmi vonalat titkokról és veszélyekről, meg a legkisebb fiúról, aki esetünkben a próbaidőn lévő momentumos munkatárs. S hogy ez nem a népi folklór ingatag világa, mutatja az, hogy nem a gonosz, hanem ez a mi fiunk nyerte el büntetését.
Hogy ez méltó-e, az a kérdés, de a válasz gyors és kíméletlen: nem, egyáltalán. S ha a mese általában igazságos, az élet soha nem az, mint azt mindannyian permanensen tapasztalhatjuk. Hősünk elbukott, kirúgta őt a pártja, mert oda nyitott be, ahová nem lett volna neki szabad benyitnia. Hogy miért, az is megérhetne egy misét, ezúttal azonban a Momentum mint párt, és ha pártnak lehet ilyen, az ő moráljáról és világhoz való viszonyáról (úgy is mint NER) gondolkodunk, mert nem elégedett meg a szerencsétlen ember valagba rúgásával, hanem olyan körítést adott hozzá, ami a magam – és vélhetően még sok józan társam – morális és észbéli mércéjét nem üti meg. Leveri a lécet.
Olyan pogózásba kezdett a párt mindezek – a munkatárs kirúgása, és ne feledjük, azért, mert benyitott egy ajtón – után, ami érthetetlen, méltatlan, és saját maguk számára megalázó. Illetve mutatja azt is, kies hazánk miért van olyan állapotban, amilyenben. Mert és ugyanis, nem győztek gazsulálni a hatalomnak, ami a házon belül maga Kövér elvtárs, hogy jelezzék a házmesternek, „az engedély és jogosultság nélküli belépés nem maradhat következmény nélkül”, illetve és továbbá: „meggyőződésünk, hogy ez épp elég volt ahhoz, hogy a próbaidőn lévő munkatársat azonnali hatállyal elbocsássuk”. – Mi, a magunk részéről ehhez annyit tennénk hozzá eléggé csendben, hogy ezt azért nem kellett volna.
Mi több, a próbaidős embert ki sem kellett volna rúgni. Karóba húzni, felnégyelni az még oké, de kirúgni semmiképp. Mert a munkatárs vagy párttag vagy akárki eltávolítása azt mutatja, és a Kövérhez intézett levél meg is erősíti-toldja, mi (Momentum) úgy látjuk, itt te vagy a főnök, a szabályokat te hozod, mi pedig szorgalmas pincsiként betartjuk azokat. Legyenek akár megalázóak vagy kirekesztőek, akkor is. Ezen a ponton természetesen jutunk el ahhoz a jogos társadalmi igényhez, hogy az ellenzéki pártoknak a NER jelenlegi állapotában be sem kellene járniuk a parlamentbe, ahol szorgalmasan játsszák a díszlet szerepét. No de, hogy ezen túl még Kövér kezét is nyalogatják a momentumos fiúk (lányok), az már nem megy.
Tényleg. Nem akarnék itt és most mindenféle tartásokról – morális, intellektuális és a józan ész szava – előadást tartani, de, ha kommunikációelmélettel nem is foglalkoztak a nagyságos képviselő urak/hölgyek, arról csak hallottak már, hogy mi lehet egy ilyen esetnek az üzenete. Az, amit fentebb utalásszerűen már említettem, hogy elfogadjuk az egyenrangú szerep helyett a Fidesz (itt és most Kövér) feljebbvalóságát, és, ha hibáztunk, akkor kéznyalakodva kérjük a bocsánatát. Hát, ez nem megy, fiúk és lányok, mindezek után miért és mire kérnétek a szavazatomat, ha most és itt azt látom, téglák vagytok a falban? Ugyan már, nem kell fölrobbantani a parlamentet, de valami kis tartás, ilyesmi? Csak egy aprócska, ami sem látszik: szomorú.
Vélemény, hozzászólás?