Örömmel tölt el minket Varga pénzügyminiszter azon tegnapi kijelentése, hogy Magyarország gazdasága jobban tartja magát, mint az Unióé, mi több, annak az élére ugrott, ha a növekedést nézzük. Ha mi is egy frissen vett kétszáz milliós balatoni villából néznénk a kajla világot, mint a pénzügyminiszterünk, nekünk is ilyen lenne a szemüvegünk rózsaszín foncsorral rajta, és küldözgetnénk a győzelmi jelentéseket sorban. Itt azonban a párhuzamosságok visszatetszőek, mert Varga kijelentésével szinte egyidőben a gazdája olyan sivalkodást vágott le az ország végóráiról, hogy még a Holdról is látszott és hallatszott.
Kifejtette vicsorogva, hogy a szankciók miatt nincsen neki pénze semmire, s emiatt haldokol a Varga szerint röpködő gazdaság is. El kellene dönteni végre, mi van. Röviden az van, hogy veszni látszik az Uniós pénz, ami miatt megy a szájtépés már hosszú hónapok óta. Összevissza toldozgatnak mindenféle törvényeket, tesznek látszólagos engedményeket, de az Unió, ha nehezen is, de tanul azért, és tizenkét év – valamint Merkel mama távozása – után eljutottak arra az alapszintre, hogy Orbánnak hinni, benne bízni nem kell feltétlenül. Sőt, egyáltalán. Tegnap átfutottuk azt a helyzetet, hogy Orbán paklijában alig maradt már kártya.
Befelé egy van, két kézzel mutogatni az Unióra, mint nyomorunk – illetve az ő nyomora – okára, amivel el lehet lenni egy darabig. Kifelé pedig a zsarolás maradt, vétókkal fenyegetés, hiszti és toporzék, amivel azt éri el, hogy pénzt sem kap, és már egy asztalhoz sem akarnak leülni vele. Orbánnak szaga van, eljátszotta a jövőjét, mindenféle -isztánokban türkösködhet meg kipcsakoskodhat, ami miatt még azt is delirálhatja, hogy sok a barátja, ebben azonban nem lennénk annyira biztosak, mint amennyire ő esetleg hiszi és szereti mutatni. Illetve mondogatni. A látszat az, és a való is most, hogy iszonytató reszketés van.
Sorban és sorra szólalnak meg ha kell, ha nem, hol a pénzben reménykedve, hol a baloldal összeesküvését emlegetve, máskor ígérgetve vagy rimánkodva toporzékol az egész Fidesz vezérkar a pénzhiánytól. Tessenek végigfutni a tegnapi híreken. Ami a legszebb azonban, sehol az emberről szó sem esik, hogy a magyar él-e, hal-e, túléli-e a telet vagy beledöglik. Kiveszett az életből a tartalma, a felszín maradt meg, hol lesz adventi világítás a téren, amiben csilloghatnak a koldusok szemei. Ahol nincs, azoknak sem jut az eszébe, hogy Orbán miatt nincs, ahol meg van közadakozásból, ott örülnek, hogy milyen szép az élet.
Nem, nem az. Mindenféle társadalmi szerződés és közmegegyezés megszűnt, az állam nem képes vagy nem akarja ellátni a feladatait. Ha az állam lakosai úgy szeretnének élni, ahogyan az a XXI. századi Európa közepén elvárható volna, akkor összedobják rá a pénzt – már akinek van -, mert semmire sem jut. Így és mindeközben álomvilágban élünk, itt, a fatornyosomban is megnyílt tegnap az adventi vásár a téren, ahol lakom, cégek, vállalkozók és magánszemélyek adakozásából jött össze az összeg, amiből öt héten át békét és boldogságot hazudhatnak maguknak az emberek, akiknek valami okból fontosabb a fecsegő felszín.
Tavaly a bejáratom előtt közvetlenül ücsörgött egy világító, mikulássapkás maci, öt hétig ült itt, ennyi volt az advent. Idén közadakozásból húsz méterrel odébb rakták, ez az azonosság és a különbség is egyben, minden olyan, mintha olyan lenne, pedig nem az. Az emberekben azonban nincs meg a civilizáció végét jellemző római szenvedély, hogy okádva búcsúzzanak el az addigi életüktől, aminek a helyébe valami félelmetes jön, s amivel nem mernek szembenézni. Andalító, csilingelő dalocskákkal és fényfűzérekkel takarják el az iszonyatot, amit akkor látnának, ha a tér sötét lenne.
Ha Orbántól függne, az volna, nagy valószínűséggel tőle az is rendben lenne, ha tér sem lenne, de az embereket az sem érdekelné az ünnepi lebegésben. Nem felelőtlenség ez és nem a tiszta ész hiánya, hanem az a természetes lélektani törekvés és ösztön, hogy mindent a szőnyeg alá söpörjünk, ami a pillanatnyi harmóniát zavarhatja. Itt vannak az adventi fények voltaképp koldulásból, és ez ekképp jól is van, holott rossebeket. Itt, az ünnepben ringatózva vezet Orbán az orránál fogva mindenkit, illetve azokat, akik ennél tovább nem látnak. Lehetnék én is boldog, hogy itt a tavalyi maci, de valahogyan nem tudok örülni neki.
Vélemény, hozzászólás?