A KDNP árva keresztjei

Országos kezdeményezést indít a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) „Fogadj örökbe egy keresztet!” címmel a települések közterületein, utak mentén álló keresztek megmentésére, felújítására és állaguk megóvására. Cserepes a szánk, emiatt nem nevetünk, és azért sem, mert e hír első olvastakor valami egészen elemi erejű ordítás tört volna fel belőlünk, megérezve benne a morális mélypontot, a taknyos pátoszt és az üres szavakat, a felcicomázott lelki ürességet és mindazt a szellemi nyomort, amit ez a hír tartalmaz. Nem tegnapi, vártam, hogy valaki szól, hogy ezt azért nem kéne, egy útszéli kereszt nem állatkerti árva pingvin ugyanis.

Senki meg sem mukkant az ellenzék köreiből, liberális gondolkodók vagy írástudók sem emlegették, és ebből is kitetszik, Orbán azzal, hogy a kereszténységet bevette a hatalmi buliba, játszmába mint aduászt, olyat húzott, ami ellen senki szólni nem mer. Még mindig mindenkiben él az a hamisság, hogy valakinek a hite valami szent és felsőbbrendű dolog, holott csak magánügy. Úgy menekülnek a hit mögé, ahogyan a katonák húzódnak iskolák menedékébe, hogy oda senki nem lő, egy egész csoportot totemizálnak, aminek a legkiteljesedtebb hazugsága a keresztényüldözés, aminek már államtitkársága is van.

A KDNP-ben az a jó, hogy nevéhez méltóan abban a szövetségen, amellyel a Fidesszel együtt uralja hazánkat, a lelkiismeretet képviseli. Nincsen nehéz dolga, mivel ilyen készsége párthaverjának egyáltalán nincsen, így a legminimálisabb moralitással ő lehet a bajnok a nemes versengésben, amellyel kies hazánk lakóinak jólétéért dolgoznak. Ez a törekvés a mai helyzetben úgy minimalizálódott azonban, hogy lehetőleg minél kevesebben haljanak éhen vagy fagyjanak meg. Idáig jutott az ország uralkodásuk tizenkét éve alatt, és minden külön értesítés helyett ezzel el is mondtuk az összegzést és az ítéletet.

Különleges telünk lesz, aminek a végére csődbe jutott háztartásokkal, cégekkel, önkormányzatokkal, a létezés peremére került lakossággal számolhatunk, aminek az első jelei márt mutatkoznak. De senki nem törődik vele, a KDNP pedig különösen nem. Krisztus mást tanított, mint amilyen szellemben és erkölcsökkel a párt tagjai élnek, az előbb pár szóban felvázolt országhelyzetben egy, a kereszténységet nevében hordó párt legfőbb feladata az volna, hogy az elesetteket gyámolítsa, ehhez képest a KDNP kereszteket fogadtat örökbe, és az adófizetők pénzén építtet aztán üresen kongó templomokat. Ennyi benne a kereszténység.

Ebben a formájában méltatlan arra a feladatra, amire nem választások, hanem Orbán kijelölése révén jutott, jelesül, hogy beleszóljon egy ország irányításába. Még az a minimális kontroll sincs meg bennük, hogy direkt ne ártsanak, ha segíteni nem tudnak, de még ezt sem veszik figyelembe. A KDNP olyan üres, mint egy kotyogó vízfej, s ebbéli kognitív állapotában azt hiszi, ha pátosztól csöpögő szavakat rak egymás mellé, akkor létezése már igazolást nyert, és tizenkét éve senki meg nem kérdezte tőlük, elgondolkoztak-e már egyáltalán, mivégre vannak ezen a kajla világon. Ilyen azonban nem történt.

Mindent elmond az a körítés, amit laudációul a kártékony felhívás mellé csaptak, hogy Bözsi néni elájuljon tőle. Latorcai Csaba, a párt ügyvezető főtitkára, a miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára egy nemrég felújított bajai kereszt újraszentelésén azt mondta: a keresztek nem csupán vallási jelképek, de erkölcsi, kulturális és fizikai értelemben igazodási pontok is. Továbbá: a keresztek felkiáltójelként azt üzenik, hogy őrizzük kereszténységünket, páratlan kultúránkat, mert csak ez jelent valódi igazodási, tájékozódási lehetőséget a 21. században.

Ha ott lehettünk volna, amikor Latorcai mindezeket előadta, feltettük volna a kérdést, fejtené már ki a keresztény ember, hogyan érti az igazodási pontot erkölcsi és kulturális értelemben, a fizikait értjük. Úgy működik, mint a félméteres kilátó, Jóska bácsi azt veszi célba toronyiránt a hegyből hazajövet, míg le nem esik a bicikliről. A másik kettőt nem értjük, hiszen, mint láttuk, erkölcsről a párt kapcsán nem beszélhetünk, illetve bár senki nem mondta meg mi az, mégis mindig a keresztény kultúráról óbégatnak, ami fogalom egy lufi ürességével ér fel. Mindez pedig arra utal, hogy a KDNP-nek semmi joga irányítgatni minket.

De mondom, mindez tabunak tűnik a magyar közéletben. Bármilyen alávalóságokat böfögnek ki a kereszténység védbástyája mögül, senki meg nem kérdezi őket, hogyan képzelik, mire föl a vélt erkölcsi és kulturális fölényük, ami viszont semmiben sem manifesztálódik. S ha Hadházynak az az agymacskája, hogy az MTVA-at kell porig rombolni mint olyan intézményt, ami elhülyíti a népeket, mellé kellene tenni az egyházakat is hasonló vádakkal, mintha a felvilágosodás kora jött el volna újra. És az a sajnálatos, hogy tényleg ennek kellene eljőnie a XXI. században, s innen az a feladat, tessenek kiszámolni, hány évszázadot mentünk vissza az időben.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum