Varga Homeless Judit

Nem lennénk Varga Judit. Igazából nagyon sok mindent fel tudnánk sorolni, miért nem lennénk ő, momentán azonban a hontalansága, űzött vad mivolta miatt. Hogy nem is lehetnénk, annak viszont egy nagyon biztos oka van, képtelenek volnánk annyit hazudni, mint ő, ami tulajdonsága – mármint a hamisság parttalan buzgása – igazságügyi miniszterként elég különös képesség, de ezen annyira csodálkozni nincs mit. Varga valóságai is párhuzamosak, az idősíkokat saját belátása szerint kezeli, ami maga után hozza a tények óhatatlan ferdülését vagy ferdítését, összefoglalva tehát, ami interjút most adott az American Conservative című lapnak, attól az ember leginkább visítva verné a fejét a falba.

Ennyit azonban nem ér az egész, így érjük be azzal, a magyar igazságügyi miniszter mivel eteti az American Conservative feltehetően trumpista olvasóit. Illetve rajtuk keresztül és általuk minket is azzal a különbséggel, hogy nekünk feltűnik, milyen ordenáré módon hazudik, s bár nem kellene, de kinyílik a bicska a zsebünkben. Induljunk el onnan, hogy az életrajzok szerint hősünk 1980-ban látta meg a napvilágot, ebből fakadóan, amikor jelenlegi idolja a szavak szintjén hazazavarta az oroszokat, alsós kis hugyos volt, következésképp dekázni ugyan lehet, már tudott, de Európában csalódni nem annyira, holott ezt állítja. Gondoljunk bele a kis, kilenc éves Varga Jucusba, akit a Gulág fenyeget.

Megmagyarázom egyébként, mert az American Conservative nyájas olvasóit azzal etette, hogy mi itt – és ő is – kommunista terrorban éltünk, ha kinyitottuk a szánkat, vittek minket Szibériába, egyebek. Innen van az, hogy Vargában már ilyen ifjan buzgott a mérhetetlen szabadságvágy, de már ekkor csalódnia kellett Európában, ahol, idézem: „nyomást gyakorolnak ránk, hogy álljunk a sorba, különösen a nemi politikában vagy a migrációban”. Képes beszéddel is él nagy csalódottságát leírandó, miszerint úgy érzi magát Európára pillantva, mint a katona, aki hazatér a háborúból, és azt látja, hogy a családja már nem ugyanaz, mint amikor elment. Ő tudja, és a lelke rajta.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni viszont azt, hogy a kilenc éves Jucust senki nem akarta rávenni arra az Unióból, hogy operáltassa fiúvá magát, sőt, arra is csak ő emlékezhet abból az időből, mert felriadt a délutáni álmából, hogy annak idején migránsok dörömböltek volna az általános iskola ajtaján. De így jár az, aki összemossa a dolgokat, hogy valamiképp igaznak tűnhessen, ami nem az. Még továbbá az is kiderül, hogy Magyarország a kommunizmus alól szabadulva valódi szólásszabadságban, szabad akaratban és véleményszabadságban bízott, ám nem ezt kapta, hanem egy új függőséget. Hangsúlyozzuk azonban, hogy mindez a kontextus szerint már 1989-ben így volt.

Nos tehát – mielőtt tovább haladnánk ebben az immár Schmidt Máriát megszégyenítő katyvaszban -, szögezzük le azt, miért nem lennénk sok egyéb mellett Varga Judit egyáltalán. Mint kitetszik, ez a szerencsétlen egy homeless, kilenc éves koráig a kommunista diktatúrában nem találta a helyét a Gulágtól fenyegetve, mire végzett az egyetemmel – és éppen akkor – Magyarország az Unió tagja lett, ahol megint nem lehet otthon. Ezért tételezzük az űzött vad státuszt, és belegondolva a trumpista amerikai olvasók világképébe, látjuk ám az ő fejükkel, hogy itt van ez a szabadságharcos asszony Bukarestből, éljen Putyin, vesszen Biden. Valahogy így és ennyi értelemmel.

Beszélt egyébként még elképesztő dolgokat, ami megint csak a pénzért való kuncsorgás fényében válik érdekessé, egyet azonban képtelen fölfogni az ember. Hogy erre voltaképp mi szükség van. Pragmatikus oka nincs, így összefoglalva az országnak inkább árt mint használ, nagy valószínűséggel még ő maga is tudja, hogy hazudik. Így voltaképp az imperialisták eszén való Virág elvtársi túljárás lehet az egyetlen ésszerű indok, vagy, ha ilyen nincs, akkor előttünk áll a baj maga. Ez pedig Varga Judit személyesen, aki ezek szerint egyáltalán és sehol nincsen otthon a világban, kilenc évesen a Gulágtól félt, most meg, hogy fiúvá kényszerítik a migráncsok. Egy pokol lehet a fejében.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum