Színtiszta gyalázat

Ha én pap volnék, lelkész vagy akármilyenféle jámbor szolgája az úrnak, karikás ustorral hajtanám ki Orbánt az összes templomokból, isten házákból, mint oda betérni méltatlant. Mindemellett örülünk felettébb, hogy miközben kies hazánk az utolsókat rúgja, a mindenféle egyházak gátak nélkül gazdagodnak, Orbán Viktor és bandája ugyanis korlátlanul dönti beléjük a pénzt kizárólag hatalmi megfontolásokból. Az egyházfiknak, papoknak és az összes többinek majd ezzel – ha hisznek egyáltalán – a saját istenük előtt kell elszámolni, ha pediglen szerencsénk van, Orbánnak pedig világi bíróság előtt. Ám nagy valószínűséggel nincsen nekünk ahhoz moslékunk, hogy mindez megtörténjék.

Színházak, mozik, könyvtárak, uszodák, és mindmegannyi színtere az emberi életnek zárnak be, mert Orbán ellopta azt a pénzt, amiből a vészterhes időkben nyitva tarthatnának. Az emberek a közösségi terekbe menekülnének, hogy otthon ne kelljen fűteni, és nem valami restség okán, hogy nem akarnak tűzifát hasogatni, hanem, mert nem futja erre. Se gázra, se villanyra. De épp tegnap derült ki, hogy a távfűtés kiszabott áraiba az önkormányzatok rokkannak bele, majd aztán bezárnak a bölcsődék, óvodák, ilyesmik. Mindeközben kell ahhoz valami jellemtelen aljasság, hogy Orbán elmenjen püspöki székházat avatni. Mert, ha már úgy alakult, hogy most készült is el, ilyen helyzetben mégsem illegetem magam arrafelé.

Se hivalkodni, sem pedig aljadolgokat beszélni. Üzengetni az Apokalipszis állapotában leledző országnak, a túlélni kívánó Európának, egyáltalán, ha református püspöki székház lennék, nagyon csöndben húznám meg magam, s mint fentebb már emlegettem, magát Orbánt pedig kiűzném onnan. Ilyen gerinces egyház, pap, lelkész, püspök és harangozó-kántor azonban nincsen az országban. Ezek mind híznak a mi húsunkon és isszák a vérünket, sőt, ahhoz sincsen sem gerincük, sem pedig lelkiismeretük, hogy hallgassanak, másfelől nézvést, ha segíteni nem tudnak vagy nem akarnak, legalább ne ártsanak. Ez nem antiklerikális kirohanás volt, hanem a morális minimum szava, ami készségekkel ezek nem rendelkeznek.

Mégsem róluk beszélnénk most, mert minek. Hanem arról a színtiszta aljasságról és uszításról, amit Orbán ott és akkor megengedett, de nem akadt egy isten embere, egy nyüves sajtótermék, sem senki és semmi, amely, illetve aki kimondta volna tegnap vagy ma, hogy eddig és ne tovább. Ha ez így mehet, márpedig a jelek szerint igen, akkor voltaképp nincsen nagyon miről beszélnünk, és én is csak azért mutatom meg, hogy rögzüljön az utókor számára, mire volt képes a gazdaságilag, szerkezetileg szétesett valaha volt hazánk 2022. októberében, mert a gyalázat – s ami miatt szó nem esik róla – nem csak Orbáné, hanem az egész, utolsókat rúgó Magyarországé is. Mindenki bűnös, aki hagyja ezt. Ráadásul szó nélkül.

Orbán Viktor ezen a püspöki székházavatón idáig merészkedett: „Akkor kell a leghangosabbnak lenni, amikor a világ hatalmasságai el akarnak hallgattatni minket. Akkor kell egyenesen állni, amikor hamis vádakkal fenyegetnek bennünket. Akkor kell kiállni méltóságteljesen a hagyományaink mellett, amikor a fél világ az új divatok lázában vonaglik, és ezt büszkeségnek hívja.” – Miután végig olvasták, tegyék meg ezt még egyszer és lassan, hogy világossá váljék mindaz, ami ebben megbúvik a hatalmasságokról és a vonaglásokról, meg a divatokról, hamis vádakról, hogy nem szakadt rá a frissen avatott püspöki székház vadonatúj plafonja. De nem.

S mivelhogy mindez így történt, ez a bizonyság arra, hogy Isten nincs, vagy már megint meghalt. De fájó igazolása annak is, hogy a nevében milyen alakok élnek jól a mi pénzünkből, mert az lett volna az erkölcsi minimum, hogy ezt az embert – ha komolyan veszik magukat – azonmód zavarják el onnan. De, bár erről a tudósítások nem mesélnek, minden bizonnyal meg is tapsolták élénken, és nem égett le a képükről a bőr. Sőt, akkor sem kérdezték meg ezt a degeneráltat, hogy mi a rossebeket beszél, amikor még ezt is mondta: „Épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra. Egymásba kapaszkodva, és bízva az Úristenben.” – Kikérem ezt Nagy László nevében. És Isten nevében is.

Odáig már el sem megyek, neki sem állok annak, hogy értelmezni próbáljam ezt az újabb okádást. Akinek szól a sparhelt mellett, biztosan elalél a gyönyöröktől, hogy de szépen beszélt ez a mi miniszteres urunk, ahogyan viszi a hazát a túlsó partra, csak az nem jut az eszébe, hogy ez a Sztüx, amelynek örvénylő és zavaros vizén a pokol ötödik körébe lehet jutni. Ha tudnák ezt a sparhelt mellett – de nem tudják -, tán még örülnének is, hogy ott éppen jó, mert ott kellemes meleg van. Így talál egymásra az aljasság és a hülyeség, és így élvezi ennek hasznát a püspöki székház és annak lakója, meg mind a hasonszőrűek is. Ránk férne már egy új felvilágosodás, vagy csak az enyhe fuvallata.