Kurátornak lenni jó

Brüsszelben is téma volt – mert ezek ilyenek -, hogy Orbán a mindenféle egyetemeket fenntartó alapítványok irányítóit (kurátorait) a csókosok közül válogatja, és azok közül is a legcsókosabbak a miniszterek. Ők, amellett, hogy a tárcájukat irányítják – vagy nem is igazán -, mindemellett a tárcájukat is tömik kurátorokként vagy egyenesen kuratóriumi elnökként, de nagyon alaposan. Akinek van, annak adatik. Mindemellett Brüsszel ebbe is bele akart szólni, hogy ne má’ magyari népek, de Navracsics, akinek az a feladata, hogy zokogni járjon oda, sürgősen megnyugtatott mindenkit – Brüsszelt nem -, hogy márpedig a miniszterek maradnak a kuratóriumokban, és az összes csókosok is.

Könnyű pénz ez a kurátorság, amolyan másodállás, fusi vagy gmk a régi szép időkből, hogy nem igazán kell megszakadni, úgyszólván tenni is alig valamit, és a számla, miniszterek esetében a tárca, de nevezhetjük akár brifkónak is, nagyon szépen gyarapszik, úgyszólván duzzad, hogy majd ki nem reped. Varga Juditról lesz szó megint, mert róla lehetett megtudni adatokat, amiket már nem voltak képesek tovább titkolni. A fideszzenekar prímása Miskolcon, az ottani egyetemen kuratóriumát vezeti, amiért egymillió négyszázezer forint kerül a tárcájába, de amíg nem volt ez a nagy spórolás az országban, és nem zabálta fel az életünket az infláció, a labdaművészben volt annyi becsület, hogy nem vette fel a pénzt.

Nyáron azonban valami megváltozott. Mi magunk is érezzük, hogy egyre nehezebb ez a rohadt élet, és attól, ha valaki miniszter, még neki is az. Bár nem annyira. Mielőtt elmesélnénk az estet Varga Judittal, gondolkozzunk el ezen az egymillió négyszázezer magyari forintokon, hogy egy panelproli, zalai traktorista vagy szomorkodó irodista mikor lát ennyit egyszerre, és őszintén, nem látjuk az életnek azt a szegletét, amelyben ez megeshetne vele, mert a lottón sem lehet mindig nyerni. És még azt is jegyezzük meg ezek felett vagy ezeken kívül, hogy Varga Judit miniszterként – most, hogy Orbán látva az iszonytató jövőt – fölnyomta a fizetését, havonta kétmillió hatszázezret kap a tárcájába, ami összegről még úgyabban lehetne mesélni a talpasok felől.

Meg kell becsülni a minisztereket, akik éjt nappallá téve dolgoznak a boldogságunkért, de nem ennyire. Illetve ennyire is lehetne, ha a többiek, mi magunk nem az életben maradásért küzdenénk napra nap, mert a minisztereink mégsem egészen dolgoznak értünk jól éjt nappallá téve. Az arányokról van szó, amit a pórnépek a közösségi térben élénk kurvaanyázással szoktak illetni, mert csak csorog a nyáluk, visszautalva arra a sajnálatos helyzetre, amit fentebb megmutattam a traktoristákról és bánatos irodistákról mesélve. Azt is mondhatnánk, Varga nem tehet arról, hogy Orbán ennyit fizet neki, mi magunk se ütnénk le a főnökünket, ha megbecsülése jeléül ennyi pénzt adna nekünk apanázsul, amit soha nem fog megtenni úgysem.

Innen nézvést derék dolog, hogy Varga az egyetem szétveréséért eddig nem vette föl a lóvét, amit viszont nyár óta megtesz. Ezért írtuk azt fentebb, hogy valami történt a nyáron, hogy úgy fölment a kenyér ára, Varga nem tud kijönni a pénzéből, ami viszont azért szembeötlő és visszatetsző, mert állítólag magukon és nagyon spórolnak, de ez annak épp az ellentettjét mutatja. De nézhetjük onnan is, hogy míg Kocsis Máté kénytelen volt szabadon engedni a halait az akváriumából, mert azt nem tudja fenntartani, Simicskó pedig vakoskodik a csillárból kicsavart izzóival, Varga otthon ilyet tenni nem akart, ha úgy tetszik, verőfényben fűti a halait, és az árstoppos farháttal sem kell spórolnia.

Hogy hirtelen szüksége lett Vargának a másodállásos pénzére is, az valamit mutat. Azt jelesül, hogy nem akar részt venni a nagy, nemzeti nélkülözésben, mert a mindösszesen havi négymillióból már igazán futja horroráru parizerre is. Lehetne demagógia is, amit előadok, de mégsem az. És nem is Vargáról szól, csak épp róla derültek ki a számok, a többiekről majd ezután fognak tényszerűen, amit eddig csak sejtettünk, hogy eszméletlen pofátlan módon élnek jól a köz pénzéből, és rengetegen. Innentől fogva pedig elvesztették a jogukat a jajveszékelésre és a szankciókra mutogatásra, mert ez őket a lehető legkevésbé sem érinti. Ám ezt is tudtuk, és nem történt, történik és nem fog történni soha, semmi. Mindenkit csókoltatok.