Csák miniszter tovalebegett az égen

Olybá tűnik ezekben a napokban, hogy aki Orbán minisztere szeretne lenni felkérésre vagy saját késztetésből, valami sajátos tudatállapottal kell rendelkeznie a hivatalhoz, amely állapot minősítésétől most eltekintenénk inkább. Csak ideidézzük Kásler Miklós szellemét a sámánizmusba ojtott kereszténységgel, és mindjárt könnyebb lesz megérteni, mit kell tudni ahhoz, hogy az ember a nyomába léphessen. Csák János, aki Kásler szerteágazó területei közül a kultúrát kapta meg, ilyen képességű ember. S bár ránézésre egynek tűnik a turulszaros haverjaival, ahogy múlik az idő, és egyre jobban kibontakozik vagy elengedi magát, lassan az az érzésünk támad, nem közülünk való ő, hanem valami más világból érkezett.

Ennek ellenére vagy éppen ezért szeretnénk őt megismerni, kitapogatni esze folyását, de valahol oly magasan leledzik fölöttünk, hogy ebbéli igyekezetünk nagy valószínűséggel kudarcot fog vallani. Azt hittük balgán magunkban, hogy saját magát viasszal eltömött fülű Odüsszeuszként aposztrofálva az a szint, amit túlhaladni bajos. De sikerült. Jelentjük, Csák miniszter kilépett a térből és időből, s ekképp az általunk eddig ismert Univerzumból is valami olyan, az ősrobbanás előtti múltba, ahol csak a tiszta energia létezett, még az anyag megszületése – ami maga után vonta a tér és idő keletkezését vagy fordítva – előtt. Időtlen és anyagtalan, csak azt nem tudjuk, akkor miből van a kacorkirályos bajusza.

Mindemellett szellemiségében egy Kungfupanda ő, a keleti titokzatos misztikum hordozója, és itt kapcsolódik Kásler sámánizmusához, vagy pediglen az a nagybüdös helyzet, hogy egyik sem tudja, mi a rossebeket is beszél. Hogy ne érjen az a vád, én sem, idézem ennek a friss miniszteres urunknak az újabb delírjét, hölgyek, urak, íme: „A polgári kormányok döntéseinek kilencvenöt százaléka a négy örök, tértől és időtől független emberi jót szolgálja. Ez a kötődés, azaz a valahová tartozás legmélyebben élő emberi szükséglete, a gondoskodás képessége, az egyensúly, valamint a béke és a biztonság igénye. Azt szeretnénk, hogy minél több ember, minél több magyar részesedjen az emberi jókból”.

Közbevetőleges megjegyzésünk így első ránézésre annyi volna fennkölten: édesfaszom. Ez többes számban hülyén hangzana, és máris megállapítható, mi is lehetnénk miniszterek, ilyenekre mi is képesek vagyunk ugyanis, csak meg kellene tudnunk, mit kell szívni a gyönyörökhöz. Máshonnan nézvést, és tekintetünket mind az összes miniszterekre kiterjesztve megállapítjuk, mind ilyen, vagy legalábbis igyekszik ilyen lenni. Mert mindegyik kivétel nélkül beszéli a pátosztól csöpögő ökörségeket. Ám Csák miniszter ebben a versenyben most élre tört, és orrhosszal vezet a többi előtt, például a nagyvilágban leidiótázott Nagy Márton, gazdaságis miniszter előtt is, ami azért már delikát.

Azt tesszük egyébként, hogy komolyan igyekszünk végig gondolni Csák miniszter mondandóját, és előttünk, a szemünk előtt leledzenek a téren és időn kívül álló mimagyarok mind asztráltesként lebegve valami trutymóban, amit a Fidesz, és az ilyen filozófusok teremtettek. Nem akarnánk azonban most és itt Sheldont játszva a fizika, sem Aquinói Tamás nézőpontjából a metafizika, sem a már emlegetett Kungfupanda alapján a jin és a jang dialektikáját segítségül hívva értelmezni mindazt, amit – és ezt nem győzzük hangsúlyozni – Csák miniszter delirál, mert tudjuk az eredőjét, ami ez: amíg az országnak az a fele, amelyik általuk lehülyítve valóban elhiszi ezeket a kamu dumákat, addig nyomni fogják.

Innen nézvést tehát a végtelenségig, de legalábbis 2060-ig, amíg Orbán nagyvezér álmai szerint iránytani fogják az országot mind az ilyenek és a még ilyenebbek. Ennyi egyébként éppen elég Csák miniszter legújabb bölcsességéről, de csüggedni egyáltalán nem kell. Elnézve a manust, van pótlás benne, mert egyrészt elborzadva, másrészt az indiánokból bennünk maradt, a degeneráltakat ámuló csodálattal tisztelő ösztönnel várjuk, mi jöhet még. Minden. Is. Addig azonban újra az eszünkbe idézve a minisztertől ezúttal hallott ökörségeket, hozzátesszük a szintén tőle hallott toldást, miszerint ez az egész a Fidesz filozófiája, és akkor megnyugszunk a rácsaink mögött, hogy már ilyen is van. Áldás, békesség.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum