A panelproli elmacskásodása

No most, az van, hogy régebben is, amikor a proletár szót emelt azért, mert aprónak találta a múltbélihez képest a zsömléjét, akkor megkapta, nem a zsömle kicsi elvtársak, hanem a pofátok nagy.

És ezzel minden le is volt rendezve. Mert ki emlékszik arra, mekkora volt a pofája hajdan, lehet, hogy az évek múltával az is úgy nő, mint a Borsoditól a gyomra, egyáltalán, a beszélő szerszám ne gondolkozzon zsömléken, hanem építse a hazát. Hanem a hideg. Az összetettebb valami, mint a zsömle és a pofa, de majd meglátjuk, hogy mégis ugyanaz, ha a hatalom akarja.

Most, hogy ugyan szintén építjük a hazát, illetve már a nemzetet egyenesen, a világpiaci folyamatok és borzalmak, a nyugati, de még inkább a keleti árak ugyanúgy begyűrűznek, mint annak idején minden január elsején, amikor kiderült, az elkövetkező egy évben mi mennyibe fog kerülni. Maximum annyi izgalom maradt nyár elején, lesz-e elég sör a meleg napokra.

Mint emlékezhetünk.

Sokan azonban nem, mert friss húsok, sőt, akad olyan is, aki annyira új, hogy másra nem is emlékszik eszmélése után és óta, mint hogy amióta az eszét tudja, Orbán van. Aki ilyképp annyira öröknek tűnik, mint Kádár apánk annak idején, pedig neki már a csontjait is ellopták, és a krumplileves sem az igazi. Ha ebbe belegondolunk, könnyen beláthatjuk, hogy semmi nem örök, Orbán sem, csak egyetlen bizonytalansági tényező maradt, ki éli túl.

Forradalmi hevületek helyett ma ott tartunk, hogy leginkább mindenki alámerül és kibekkel, mint Antall miniszterelnök, amikor még nem volt az, és a komcsik kimúltával remélte a jobb napok eljövetelét, amiket aztán azonmód el is cseszett. A helyzet annyival bonyolultabb, hogy túlélési játékunk már nem eszmei, hanem húsból és vérből való, azaz, rohadtul komoly. És más is annyiban az emberöltönyivel ezelőttinél, hogy míg annak idején legalább azt hazudták az olajtól iszamos kezű jómunkásembereknek, hogy övék az ország és maguknak építik, máma ilyen ábrándos ködök nincsenek.

Amióta a fiatalok és demokraták, akik mára öregek és fasiszták lettek, és nem népben, hanem nemzetben gondolkodnak, amelynek alanyai pitykés dolmányban járnak misére. A zsömle mérete miatt hajdan netán szót emelő népség egyszerűen panelproli, ahogyan Kövér pedellus már jó régen elvégezte az osztályba sorolást megvetően, és elfeledve honnan jött, igaz, azt sem tudja, hová megy. (Mi tudnánk neki kéretlen irányt szabni, de nem figyel a hangunkra.)

És most, hogy elmeséltem a nyomorult életünket, ahol tartunk, illetve minőségében ahol egyáltalán nem, arra térünk rá, hogy a zsömlék, egyebek ma is egyre kisebbek, már nem tíz deka parizert veszünk, hanem nyolcvan grammot, kilós kenyér nincsen, maximum nyolcvan dekás, és a cigiben is tizenhét szál van a húsz helyett, hogy más átverős megszépítésekről ne is beszéljünk.

De így az ábrándok azért megmaradnak, hogy ér valamit a pénzünk, holott rossebeket.

Hanem a hideg újólag, és most már egészen komolyan. Hiszen egészen könnyen belátható, és nem kell ahhoz Németh Szilárdnak lenni, hogy míg a zsömlét lehet próbálgatni, pontosan hány darab fér a proli pofájába, ám, ha az ember panelproli, és a fűtéssel játsszák el ezt a kisded játékot, hogy, amint tegnap kiderült, kevesebb hőt adnak ugyanannyi pénzért, hogy a látszat fennmaradjon, akkor az embernek (aki panelproli) legfagy a bütyke vagy a veséje, és ez egyáltalán nem tréfadolog.

Pedig ez van, ezt tudtuk meg nagy nyomorúságunkban.

Megakasztva itt elbeszélésünk hömbölgő folyását, annak hangulatából ugyan kikacsintva de a történeti hűség kedvéért azért idézzük az ítéletet, hogy pártunk és kormányunk erre készül, mégpedig miszerint: távhőtrükkel próbálja meg a rezsicsökkentés látszatát fenntartani a kormány, azaz, a panelproli többet ugyan nem fizet, de kisebb lesz a hőmennyiség, akárha a zsömle Kádár apánk idején. Viszont a kettő nem mérhető egy eszközzel, nem ugyanaz a mérlege ugyanis.

Mindmegfagyunk.

Mert amíg a gázasok, szenesek, fások abban a hiú ábrándban ringatják magukat, hogy befűthetnének ők, ha nagyon akarnának, ámde mégsem tudnak, mert nem telik rá, ugyanúgy az Isten megvevő hidegétől szenvednek, mint a távfűtöttek, akik ugyan kifizetik, amit eddig, mégis reszketnek a betonfalak között.

Kurva egy tél lesz. Ám vigasztaljon mindenkit az a tudat, hogy míg pár napja azt javallottam, éljünk macskakaján, mert az olcsó, finom és zaftos, hasonképp a doromboló jószágoktól tanulva, hideg téli estéken a fűtőtestre kuporodhatunk, s ahogyan élvezzük a langyos radiátort, teljes szívünkkel kívánhatunk minden kitalálhatót jótevőnknek, aki nem más, mint Orbán Viktor maga.

Meleg napokat, elvtársak, melegeket.