Schopenhauer Egyházasdengelegen

Csák János miniszter egy vitában megfogalmazta saját és a konzervatív tábornak nevezett galeri vezérmondatát, miszerint „Egy erőnk van, az intellektuális erő és a magával ragadó gondolatok”. Ez pátoszos emelkedettségében legalább annyira szép, mint amikor ugyanitt azt is kifejtette, hogy Orbán Viktor – akivel sok eszmét cserélnek – intellektuálisan zseniális. Mi, porbafingó degeneráltak, akiknek nincsenek magukkal ragadó gondolataink, csak nézünk ki a fejünkből a rögzített árú farhátunkat szopogatva, és azt morogjuk, megazisten.

Hogy Orbán olyan magasröptű, miszerint csak lepkehálóval lehet olykor-olykor befogni, az is bizonyítja, hogy Leslie Mandoki szerint ők ketten Hegelről, Kantról és Schopenhauerről szoktak diskurálni két disznóvágás között, és már helyben is vagyunk a magyar ugaron. Itt, a gémeskútok tövében mondta Csák János – akkor még leendő miniszter – a meghallgatásán, hogy „Olyan leszek, mint Odüsszeusz, amikor a szirének mellett hajózik el. Viaszt öntök a fülembe, nem engedem el az abszolút mércét”. Farhát és megazisten.

Ha olybá tűnnék, hogy kötözködünk, illetve az a szándékunk, meglehet, mert ahogyan Orbán intellektuálisan zseniális, mi pedig útonállók vagyunk, vagy Cerberusok épp, akik ugyan nem az alvilág kapuját, hanem a józan eszünket védjük azzal a kitartó buzgalommal, hogy embertársainkat megóvjuk attól, bedőljenek az ilyen szövegeknek, amelyekben vannak különleges szavak összerakva, de egészen más jelentéssel, mint az szokásban van. Csák Jánost intellektuálisan unortodoxnak nevezni nem sértés, ezt a lexikát használjuk tehát.

Amúgy mindeddig különösebb bajunk vele nem volt, szép, kackiás bajusza van neki, akárha Kacor király, mosolygós, pirospozsgás pofija, megazisten, farhát. Annyi csupán, hogy a triumvirátiusból, akik eszmét cserélnek Hegelről, Kantról és Schopenhauerről fülükben viasszal, akárha Odüsszeusz, ami mutatja az intellektuális zsenialitást, melyik lehet a legokosabb mindeközben. Nem eldönthető kérdés és feladat, Csák azonban, akárha kiskutya az ugatásba, hamar beletanult a NER ritmusába, és tanácsadót alkalmaz.

Nem is akármilyet. “A miniszter személyéhez kötődő bizalmi jellegű tanácsadás szakpolitikai és politikai kommunikációs kérdésekben”. Ilyet. Ez a feladata a tanácsadónak, akivel ezek szerint a miniszter, mivel „személyéhez köthető” és „bizalmi” tanácsok ezek, nagy valószínűséggel együtt hajóznak a szirénektől veszélyeztetve bedugaszolt fülekkel. Havi másfél millió nettó jár ezekért a tanácsokért, amelyeket Csák miniszter a Nógrád megyei Egyházasdengelegről kap, ha már keresztény Magyarország.

Innentől ez az egész nem csak intellektuálisan zseniális, hanem lehangolóan pórias, mert igen nagy valószínűséggel csak a pénzről szól, mégpedig úgy, hogy valami NER-közeli csókost kell ekként nem hagyni az út szélén. Mert a cég, amely a mesebeli nevű nógrádi település egy házába van bejelentve, ilyesmivel eddig nem foglakozott, és eddig éves bevétele volt annyi, mint amennyit most három hónap alatt az állítólagos tanácsokkal megkeres. A ház egyébként, ahol a bizonytalan állagú tanácsok születnek, meglehetősen különös.

Információk szerint ugyanoda még további negyvenegy cég van bejegyezve, elmondható hát, hogy Egyházasdengeleg maga a cégparadicsom, talán egy kis szilikonvölgy Nógrádban, vagy pediglen valami csinga van a dologban. De az egész amúgy édesmindegy, mert itt minden bizonnyal „intellektuális erőről” és „magával ragadó gondolatokról” van szó, amit mi meg nem érthetünk a földhözragadt agyunkkal a farhát szopogatása közben. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni ebben az egész kuplerájban.

Orbán mostani kormányának eléggé különös miniszterei vannak egyébként. A friss húsok közül elég csak a soknevű hadügyminiszterre és elképesztő kijelentéseire gondolni, aztán a Nagy nevűre, akit már nemzetközi színtéren idiótáztak le, és itt van ez a Csák az Odüsszeuszával, amit lehet Egyházasdengelegről súgtak neki, de még ez volna a kisebbik baj. A nagyobb szerint ezek a manusok teljesen fölöslegesek, hiszen semmiről sem döntenek, ők arra vannak, hogy beszéljenek, de már ez is megerőltető.

Mindenkinek megvan a maga világa. Ennek a Csáknak is látjuk, milyen, és még az sem mondható, hogy rosszabb volna a vallási fanatikus, csontokkal legózó Káslernél, akiről milyen régen hallottunk már valami érdekeset. Mindez azonban a végét nézve már érdektelen, mert kies hazánk rákerült egy semmibe vezető irreverzibilis útra, amely ilyen alakokkal van kikövezve. Mindegy mi a nevük, mindegy mi a rangjuk, dől belőlük a hülyeség, de ami a legjobb, a decens polgári közönség mint szavazóbázis, állva tapsol nekik

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum