Pénzügyi zártosztály

Örömmel vettük tegnap a hírt arról, hogy a mimagyari katonaemberek bérét szeptembertől – tehát azonnal – huszonöt százalékkal emeli a rezsim. Egy katonanemzetnél így kell ennek lenni, mert hová vezetne az, ha mindennapi hőseink éhomra védenék a hazát, Soros még elfoglalná az összes tankjával a kiégett kukoricásokat. Amióta ez a soknevű kaszinós lett a hadügyminiszter, egyre militánsabb a NER, elárasztják az utakat a katonai konvojok, miközben ő parádés kocsissal megy katonalónézőbe. Annyira szép a világ, hogy aki szebbet mondana nála, bizonyára hazudna. Mindez a béremelés azért érdekes, mert emlékszünk Gulyás miniszter szavaira, hogy a tanárok majd akkor kapnak ilyet, ha a Brüsszel küldi az apanázst.

De nem küldi, mert a baloldal – nemzetére törvén – megakadályozza ezt. Ha nem lenne a baloldal és az elmúlt nyolc év, még a rezsi is rengeteg lenne, ami most meg nem is az. Igaz, megkapták az első számlákat a népek a rezsicsökkentés növelése utáni megvédett rezsijükről, és ámulva tapasztalták sokan, hogy alig is fogyasztottak, de az MVM máris odabaszta nekik a hétszeres gázárat. Akik nagyon csodálkoztak, azoknak kiderült, nem olvasták át kellően az apróbetűs részt, de ez is mindegy már, úgyis meg fognak dögleni. A katonák nem is kértek plusz pénzt, mégis kaptak, a mozdonyvezetők meg nem. Pedig akarnának, e célból sztrájkolnának is, de a bíróság nem engedi nekik, ahogyan a tanároknak sem.

A tanárok azt mondták, akkor ők polgári engedetlenek lesznek, a főnökük, a rendőrminiszter erre kijelentette, ő az ilyen engedetlenséget nem fogadja el. Ne tegye, kirúghatja a tanárokat, ha nem tetszik a képük, de akkor már tényleg nem lesz ki tanítson, de úgy tűnik, a rezsimet ez egyáltalán nem zavarja. Úgysem lesz mivel fűteni az iskolákat, egyszerűbb lesz így az egész hercehurca. Minderre az örömre Orbán Viktor levágatta a szakállát, és lenini módon íróasztalos képpel üzent mindenkinek, akit érint, munkába állt, hogy kegyes szavait idézzük „vissza a gyárba”. Orbán Viktor szereti pofán köpni az alattvalóit, ezzel is azt tette, hogy direkt-e, vagy gyárilag hülye, az most már szinte eldönthetetlen.

Nem is akarjuk, mert nem érdemes. Mindeközben Matolcsy unortodox módon immár szinte naponta kétszer emelgeti az irányadó kamatot, de semmire nem megy vele, a forint kitartóan zuhan, mert a piacokat egészen más érdekli. Például az, jön-e Brüsszelből pénz, ami valamicske pénzügyi stabilitást adna a romokban heverő költségvetésnek, de Navracsics kanosszajárása ehhez kevés. Brüsszelnek tele van a töke az ígéretekkel, s most az egyszer egészen kitartónak tűnik korrupcióellenes és demokráciát követelő makacsságában, és máris padlón van kies hazánk, amely pedig nagyon jól meglenne az uniós pénz nélkül. Hát, nem. De még mindig zsenánt bevallani, nem is fogják soha, amíg ott van bűnbaknak Gyurcsány.

Úgy száguld az infláció, hogy bottal is alig lehet ütni a nyomát, és ehhez szakértő kormányunk ad még egy löketet. Kivezetik az Orbán csodatéteményekét előadott hatósági árakat farhátra és miegyébre, ami eddig is gerjesztette azt, mert az imperialista boltosok a többi cucc drágításával igyekeztek behozni az ezeken keletkezett veszteséget. Kiderült, nem tartható a bújtatott jegyrendszer, ami ezen kívül áruhiányt is generált, s hogy ez eltűnik, a pénzromlás fokozódik, amit Matolcsy kamatemeléssel akar megint orvosolni, amitől meg a hitelek drágulnak az égig, és így körbe-körbe a teljes végromlásig. A külkereskedelmi mérleg erősen negatív, a hiány elszabadult, az élet pedig csodaszép.

Ami előttünk áll, az az Orbán-kormányzás totális csődje, és amit hovatovább már propagandával sem lehet elfedni, mert a korgó gyomornak nem lehet hazudni. Illetve lehet, a hívőknél még ez is megy, akik azonban bár sokan vannak, de mégsem elegen. S miközben Orbán tapló módon vissza a gyárba szlogennel ünnepli szakállának leborotválását, az ország nagy valószínűséggel a végnapjait éli, amiből egyetlen kiút volna, ha Orbán eltakarodna, és így megnyílna az uniós pénzcsap. Mert a hanyatló Nyugat, amit Orbán Tusványoson látványosan temetett, bár nyüszög, de azért elvan, míg rólunk minden hazugság ellenére ez egyáltalán nem mondható el. Pedig a neheze még hátra van.

Rá lehet ugyan fogni Büsszelre, Sorosra, Gyurcsányra és a háborúra, le lehet hazudni a csillagokat az égről, attól nekünk jobb nem lesz. Attól lenne, ha kormányozva lenne az ország, de ez már tizenkét éve nem sikerül, mért lenne most másképp. De nem is törekszenek rá. Vodafone-t vásárolnak, értelmetlen határvadászokra cseszik el a pénzt, a maradékot pedig továbbra is Mészáros zsebébe tömik. Ez a világ jelenlegi helyzetében nem hiba, hanem bűn, bár ez eddig sem állt távol a galeritől, akikről ezekben a napokban derül ki, szarnak az országra, felőlük akár föl is fordulhat, ők tovább tömik a zsebüket. Eddig sem csináltak mást, de most már nincs mit ellopni. És az a legszebb az egészben, hogy ezt is ellopják.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum