Tudósklub

Kirúgták az OMSZ két munkatársát, mint azt mindenki így vagy úgy hallotta, és a maga módján kommentálta vagy átkozódott. Gulyás Gergely tegnap kormányinfót tartott, ahol szóba került a bolsevista aktus, s hogy mentse a menthetőt, a szóvivő kifejtette, egyáltalán nem a tűzijáték elmaradása volt az indok, hanem inkább az, már régóta elégedetlenek voltak az OMSZ működésével, és ez az esemény csak az utolsó utáni csepp volt a pohárban. Tudva azt, hogy Gulyás hazudik, de megengedve a dolgok ilyetén magyarázásának kísérletét, érdekes dolgokra bukkanhatunk, ha megpróbáljuk végig gondolni ezt az egészet.

Köznépként a meteorológus akkor működik rosszul, ha ugyan a szakmájának és a tudományának megfelelve, belevéve az abban megbúvó igen erős bizonytalansági tényezőket, rosszul jósol időt, mint ahogyan tegnap olvashatni is lehetett a hozzászólásokban azokat a véleményeket – amelyek amúgy általánosak -, hogy ezekért nem kár, ezek úgyis hülyék voltak, mert soha nem találták el, mikor esik. Ez az álláspont a kocsmák népének nívóján áll, ezzel kezdeni mit nem lehet, mi a tízmillió időjós országa vagyunk, ahol János bácsi esőt jelző sajgó bütyke okosabb a műholdaknál és számítógépeknél is, lásd Mészáros versus Zuckerberg.

Az ilyesmivel foglalkozni nem kell, mert nem érdemes. Akkor viszont igen, ha egy kormánynak ilyen szintű kifogásai vannak, mert ott bajok mutatkoznak a rendszerrel. Tudjuk azonban, hogy a Fidesznek nem ez volt a baja az időjósokkal, hanem a kommunikációban itt-ott markánsan fellelhető kormánykritika, de bolsevista-fasiszta rendszerek ilyet be nem vallanak, ezek a formációk alantas szándékaikat mindig leplezik, lásd a gyermekek megvédésének álcája mögé bújtatott homofób uszítást. Valamivel fel kell hergelni a kocsmák népét, s mivel annak idején a filozófusok ellen ez nem ment, mert ők nem esővel foglalkoznak, itt volt mivel terelni.

Ugyanezen a napon, amikor Gulyás Gergely nagy nyilvánosság, hogy úgy ne mondjuk, ország-világ előtt nekiállt hazudozni, és nem égett le a pofájáról a bőr, az OMSZ munkatársai összeszedve maradék önbecsülésüket, független szakértőkből álló vizsgálatot követeltek, hogy bebizonyosodjon kirúgott munkatársaik nem hibáztak, de ennek már semmi értelme, ha elhangzott, hogy nem ezzel volt a baj. Hogy igazán mivel, az később sem derült ki, nagyjából a csak volt a legfajsúlyosabb érv, ugyanúgy, mint amikor a Ryanair megbüntetését is általánosságokkal indokolták, holott mindenki tudta, a nagy pofájukért kapták.

A rendszer a hallgatást szereti, amit úgy is fogalmazhatnánk, hogy a legkisebb kritikát sem tűri, és ez a bolsevista-fasiszta (de már náculó) berendezkedés törzsfejlődésének újabb szakaszát jelzi. Mutatja mintegy mindenkinek, jobban teszi, ha befogja a pofáját, mert a kezük mindenhová elér, és ez tényleg így is van. Számvevőszék, NAV, esetleg rendőrség, ma már mind a megfélemlítés és elhallgattatás eszközei, s ha egy meteorológusba ezekkel belekötni bajos, akkor azt hozzák fel a megfélemlítés és elhallgattatás indokául, hogy rossz időt jósolt. Üzenet ez mindenkinek, és amit Gulyás a maga egyszerű módján el is árult.

Amikor a kormányinfón kiderült, hogy a meteorológusok azt találták mondani a példátlan eljárás után, hogy politikai nyomásgyakorlás alatt dolgoztak, a szóvivő ezt azzal próbálta cáfolni, ez kizárt, hiszen a kormány tagjai közül senki nem akar tudós lenni. A már színen lévő tragédia ebben a pillanatban fordult át bohózattá, innen minden valóságtartalom kiveszett belőle, és neki is láthattunk volna hangosan röhögni, ha lett volna kedvünk a sírásra hajló szájunkkal. Gulyásnak ezt a kijelentését az ész világosságánál meg sem próbálom fölfejteni, mert lehetetlen, úgy mindösszesen az a tartalma, hogy azt csinálunk, amit csak akarunk.

Mégis hagy egy képet azért maga után ez a kétségbeesett kísérlet, amikor földereng bennünk a tudósklub rendes tagjaként Németh Szilárd a méretes fakanalával, Szijjártó a visszafogott tarajos professzor képében, és így tovább a végtelenségig, aminek a peremén Kósa lovagol a kupakjain. Viszont ez a kijelentés abból a szempontból is mellbevágó, hogy nem egyebet állít, mint azt, mi ugyan hülyék vagyunk (kormány), mégis kitekerhetjük a nyakatokat. Nem egyéb ez, mint az erő győzelme az ész fölött, a tudás kiröhögése, és a bunkóság diadalának bejelentése. Egyébként az a kirúgás önmagában is az volt. Viszont így lett kerek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum