Isten újra halni készül

A Magyar Ateista Társaság kampányba kezdett annak érdekében, hogy az őszi népszámláláson minél többen vallják magukat ateistának. A nevéből fakadóan istentagadó – és nem az inkvizíció, hanem az ontológia értelmében – grémium nem arra kéri az embereket, hogy ők tagadják meg istenüket, hanem sokkal inkább arra, ne hazudják azt, hogy van nekik, ha nincs. A társaság célja világos és ésszerű, ám még ők sem kényszerültek volna erre, ha a Fidesz és csatolmányai nem taknyoznának össze mindent a műkereszténységükkel kizárólag halami megfontolásból, ami mára már szinte keresztényi tébollyá fokozódott nagy valószínűséggel igazi társadalmi igény nélkül.

A társaság – mint írják – csupán arra szólít fel, hogy azok nyilatkozzanak agnosztikusan, „Akiknek elegük van a keresztény Magyarország szólamából, az egyházak és az állam összefonódásából, a régimódi kereszténydemokráciából azoknak fel szeretnénk hívni a figyelmét arra a lehetőségre, hogy a népszámláláson vallhatják magukat kifejezetten ateistának, felekezeten kívülinek, vagy megtagadhatják a válaszadást a világnézeti kérdésre”. – Mindenképpen méltánylandó igyekezet, és szándékaiban nem is a hitét kérdőjelezi meg senkinek, csupán arra bíztat, merje bevallani, hogy nem hisz. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek kimondva tűnik.

A legutóbbi népszámláláskor uszkve ötvennégy százaléknyi magyar vallotta magát kereszténynek, és akkor még a vallásukat nem gyakorlókról, a rendszeres templomjárók sokkal kisebb arányáról nem is beszéltünk. Ám, mint azt mi mindannyian a saját életünkben és életünkön tapasztaljuk, a regnáló hatalmat ez a lehető legkisebb mértékben sem akadályozza meg abban, hogy keresztény Magyarországról, keresztény kultúráról óbégasson minden valódi tartalom nélkül. Mint mondtuk, tisztán és egyértelműen a hatalom megtartásának érdekében, noch dazu a pénzek ellopásának lehetősége miatt, lévén, ember nincs, aki ellenőrizni tudná, mi a sorsa az egyházak számára lepasszolt immár ezermilliárdoknak.

A Magyar Ateista Társaság azt szeretné elérni, hogy a magukat kereszténynek vallók aránya a mostani népszámlálás után ötven százalék alá essen, ám számunkra nem világos, mi az a cél a tisztánlátás mellett, amit ezzel el szeretnének érni. Kétharmadot is lehet szerezni egyharmadnyi szavazattal, egy ötven százaléknál alig kevesebb eredmény az a Fidesznek száz százalékos többség, de tovább menve a hatalom működési mechanizmusának még az is édesmindegy lenne, ha nulla százalékban lennének a Krisztusban hívők az országban, Alaptörvényünk akkor is keresztényi gyökereken nyugodna, mint ahogyan a homokos Szájert sem igazán zavarta a homofób pártja, míg le nem bukott.

Kétségeink útján tovább haladva még az is előadható, a műkereszténység ünnepi szervező hatalmát mindenki átvette, az ellenzéki vezetésű városokban is bevett a kutyaszar ökumenikus felszentelése, és évek óta arra nem volt példa, hogy bármi is ne így történjék. Mindenki a Fidesz forgatókönyvéből dolgozik, hozzá téve, hogy egy ellenzéki is természetesen hihet, de, ha hitetlen, azt ma már ő is fél bevallani. Ezt a közállapotot nevezzük a mindent ellepő keresztény takonynak, amiből nagyon nehéz kikecmeregni. Az volna tán az első lépés, ha ledőlne az a tálib tabu, hogy a vallással még viccelni sem lehet, holott dehogynem, csak az a baj, hogy kies hazánkban már ehhez is merészség kell.

Jól mutatja a téma tabusítását, hogy a kormánysajtó a hír meghalltakor egészen élénk visításba kezdett, hogy itt a libsik le akarják kaszabolni az ő nemlétező kereszténységüket, hogy a keresztény hazára törnek, az álmokban sem létező keresztény kultúrájukat akarják lerombolni, és minden ehhez hasonló világvége jön el, ha ez bekövetkezik. Nem akarnánk itt elkeseríteni a tiszteletre méltó Társaságot, de szél ellen nem lehet pisálni, s ha egy kurva a saját magát hirdető oldalon önmagát katolikusként definiálja, akkor nem csak azt mutattuk meg, milyen mélyen ül a baj, hanem en bloc kies hazánk morális állapotára is rávilágítottunk. Hogy beírja, mert baj abból nem lehet.

A bajok nagyságát pedig az jelzi leginkább, hogy az emlegetett kurvánál talán még rosszabb erkölcsű állapotban vannak országunk hitet visítozó nagyjai, és akkor az otthonkás Mari nénik bávatag hitéről nem is beszéltünk, ami szintén csak a rítusok betartásában mutatkozik meg, mert az igazi hithez is kell egy minimális ész, az isten megtagadásához még több. Nincsen ennyi okos ember az országban, sőt, tele vagyunk hülyékkel, akik Istenről és hitről mit sem tudva nyálcsorgatva mondják magukat kereszténynek, holott azt sem tudják, mi az. Hogy a nem létező Isten bennük meghaljon, az lehetetlen, így addig is mondogatják a miatyánkot a köszvény ellen, mert erre vannak dresszírozva. Ui.: az ügy nemes, csak kilátástalan.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum