Égnézés

Az augusztus 20-i szakrális ünnepkör zavartalan lopását bonyolító operatív törzsön belül megalakult tegnap egy, az időjárást figyelő kisebb törzs. Nevezhetnénk akár agytörzsnek is. Ez a szerv, mint tudjuk, az életfunkciók tudattalan fenntartásáért felel, hogy el ne felejtsen levegőt venni a delikvens például. De ebbe mélyebben ne menjünk bele. Csupán azért jutott eszembe, mert „Az ifjú Sheldon” című sorozatban hangzik el nagy röhögések közepette, miszerint a szomszéd pulykája annyira hülye volt, hogy tátott szájjal fölnézett az esőbe, és megfulladt. Itt azonban biztosan komolyabb dolgokról van szó, itt Szent István fog kerekeken gurulni.

Mert elsősorban azért kell izgulni a grémiumnak, hogy ne essen az eső, ugyanis akkor le kell fújni a milliárdos tűzijátékot, ami így – titkosan – sokkal többe kerül majd, mint a puffogtatás, és csődbe megy az ország. Hacsak nincs már abban most is. Viszont van nekem szívem, és nem képzelem el az új testületet kompletten tátott szájjal az eget nézve, pedig tehetném. A pulyka analógiára nem is gondolva. Ám a helyzet komolyságát mégis átérezve azért annyit el merek képzelni, amint ennek a társaságnak a tagjai büszkén írják majd az önéletrajzukba ezt a magas hivatalt a többi mellé. Megemlítik az égnézési jártasságukat is.

Mint tudjuk, a nagyobbik törzs – amelynek az oldalhajtása ez a kisebbik – feje és atyaistene Kovács levelező, aki ím megtalálta a rá szabott feladatot. Irányítja ezeket az égnézőket, s ha volna esze, megbízná őket azzal a plusz feladattal, hogy a felhők mögött próbálják megtalálni Isten iszonyú arcát. Szükség volna rá, hiszen most a NER soraiból egymásnak ellentmondó könyörgésekkel bombázzák, az egyik esőt akar – emlékezzünk Nagy miniszter redős homlokzatára, vagy Novák naccsága fohászaira -, míg ezek meg éppen az ellenkezőjét, hogy ne adja már az Úr az esőt. Isten pedig ettől meg fog hasonlani.

Nem tudjuk, milyen egy eszét vesztett Isten, de nekünk már teljesen mindegy, a tébolydába úgyis ritkán süt be a nap, és akkor is csak a rácsok árnyékai látszanak kérlelhetetlenül a betonon. Pedig láthatná, amiként még a kipcsak mögül előbukkan a dakota vér, és esőtáncot lejt Nagy miniszter bőr ágyékkötőben, azonban Kovács levelező karikás ustorral csapkodja a lábát, hogy elvétse a ritmust. Amit itt előadok, az a lehető legvéresebben komoly, éppen illik az időjárásnéző törzsi törzshöz, ami bizonysáságát adja annak a minapi olvasói megállapításnak, hogy ezek egyre többen vannak, egyre hülyébbek és hangosabbak.

Nem akarnám kies hazánkat itt elsiratni, mert olyan már régen nincsen. Itt már csak mozi van, illetve a gonosz gépész, aki vetít nekünk. Valami azonban el fog dőlni ezekben a napokban. Mégpedig az, hogy a tűzijátékot szétverő esőért imádkozók szava, vagy az ellenérdekelt oldal könyörgése hangosabb a felhők fölött, és most a kiszáradó Balatont felejtsük el. Huszadikán kard ki kard, Isten előtt az lesz a kérdés, kivel tegyen jót, s aznap majd eldől az is, a Teremtő elnézi-e a gonosz tobzódását, mert akkor utána nem lesz okunk hinni benne. Igaz, sok eddig sem volt. Bár ez nem is hitkérdés, mert a végén csak annyit lehet mondani, na, ugye.

Ez pedig nem egy komplett ima. Viszont állapotunkról sokat mutat, és elég lehangoló képet fest, hogy azoknak, akik Orbán bukását óhajtják, már egy viharért kell esedezniük, mint valami középkori színműben. Nem valami veretes program, de ez van, ezt kell szeretni. Vagy okádni tőle gusztus szerint. Másfelől viszont az, hogy kormányzati szinten hoznak létre esőleső csoportot, mindent elmond arról, hová jutottunk tizenkét év alatt. És tényleg majd izgulunk kicsit, hogy ne akadjon ifjú Sheldon-féle pulyka közöttük, bár minden megeshet a Kósa fémjelezte elitre gondolva kognitív erő szempontjából.

Ez, amit itt előadok, egy zokogás, csak nem látszik. Ebben pedig a hazámat, tégedet és magamat siratom bús keservesen, ha nem is vehető ki annyira. Bíztató azonban, hogy mint a NER hírirodája elmondta nekünk, az agytörzs azonnal tudatja a széles publikummal, milyen eredményre jut az eget lesve. Innentől pedig tessenek nyitott szemmel járni az utcán. Mert ugyan neveket nem kaptunk, kik a magas hivatal tagjai, bávatagon, de, ha tátott szájjal, az eget kitartóan bámuló polgártársat látnak, ő biztosan a csoport tagja lesz. Annyit még útravalóul, hogy mindenképpen legyenek hozzá irgalmasak, de igazán: Sziddhartha-módján.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Égnézés
  1. polyvitaplex szerint:

    De mi van, ha valaki nem a felhőket lesve bámul felfelé tátott szájjal, hanem a légiparádéban akar gyönyörködni? Mert anélkül nincs aug. 20., hozzátartozik az ünnepi lelkülethez, hogy néhány katonai szállítóhelikopter lomhán végigdübörög a Duna fölött.

  2. Yeti szerint:

    Szarkális ünnepkör.

  3. Jane Doe szerint:

    Olvasva erről az agytörzsről, nekem csakis az ős-primitív “hüllő-agy” és az amigdala jut eszembe.
    Mert olyan tipikusan fidesz-tálib viselkedésmódra hajaz: zsigerből „cselekszik”. Az „üss vagy fuss” stresszválasz indítója. A pánik-reakciók is innen eredeztethetőek. De ha elönti őket a düh vagy félelem, és fizikálisan is egyből a másikra támadnak – akkor is ez az agyterület tüzel.

Hozzászólás a(z) polyvitaplex bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum