A vezér szabija

Most már izgulás van. Csomagolás a bőröndbe, hogy mi kerüljön bele. Melyik ing, boxer, fürdőgatya, szalmakalap, napszemüveg itthon ne maradjon, úszógumi, gumimatrac vagy motorcsónak. Jachtot rendelni a közeli kikötőbe, elemózsia az útra, vagy épp előre főzve fagyasztótáskában vinni a pörküttet, koviubit, kirántott húst, egy butykosban alapvető élelmiszert, mert Horvátországban rohadt drágaság van. Egyrészt. Másrészt pediglen még az sem biztos, hogy az embert beengedik az étterembe, lévén, olyikban magyarokat nem szolgálnak ki. És éppen az ember miatt.

Megfontolandó lehetne tán idén a több Balaton, kevesebb Adria egyszer már bebukott szlogenjét betartani, mert mi van, ha fölismerik az ember képit a horvát vendéglősök, és hazazavarják az anyukájába. Meg az út. Hogy mivel lesz a menet. Ahogyan harminc éve mindig egyfolytában, nem is kormánygéppel, vagy a fekete, páncélozott, géperejű járművel, az se mindegy ilyen benzinárak mellett. Sőt, mi van, ha a nem is kormánygép is köteles extraprofitadót fizetni, mint a többi társaságok, és tovább terheli az utasra, ami miatt a nem is kormánygép ellen fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendel el a Varga Jucus.

Tényleg, mi van a Ryanair ellenivel, már senkinek nem habzik a pofája. De ez mellékszál, most a nyaralás a lényeg. Hogy a vezér szabira megy hétfőtől, és itt hagyja az országot árván, magára, napi bölcsességek és útmutatások nélkül, hogy már előre nyüszögünk a bennünk keletkező hiányoktól. Mi lesz velünk nagymama, sóhajtunk fel bensőnkben újra meglelve a gyermeket, de jóváhagyólag elismerjük a jogot, hogy a robotba belefáradt jódógos, jómunkásembernek kijár a pihenés. A bérből, fizetésből élőnek meg pláne, és a vezér is az, mint mondta, egy tehát közülünk, hús a húsunkból, pacal a pacalunkból.

Most tehát izgatott elrakodás van, hogy a gondok felejtődjenek a habokban vagy azok partján, mert a gondok nagyok. Mi több, hatalmasak. Az országban állítólag vészhelyzetek vannak a köbön. Ha a duci kis ujjunkon kiszámoljuk, van például migrációs (ez már ezer éve), energetikai, háborús, aszályos, sőt, lehet, még járványos is. Vészhelyzetek dögivel-sokan, s ha formailag nézzük, a vészhelyzetek azért hirdetődnek ki (hacsak nem másért, sandán), hogy azokat szuszogós, sürgős munkával oldja meg, aki meg tudja oldani. Illetőleg, aki meghirdette, hogy a kedves lakosság permanensen összeszarja magát.

Vészhelyzetben a vezér nem megy nyaralni, hanem az erkélyen dolgozik vadul. Vagy a bazi földgömbje mellett. Vagy csak úgy csinál. Mímeli kicsit a velünk való törődést, mert így, hogy meghirdet mindenféle veszedelmeket, aztán ott hagy a közepén bennünket, azzal azt üzeni – bár észre sem veszi -, hogy le vagytok ti mind vastagon szarva. Csináljatok, amit csak akartok, vagy forduljatok föl, én megyek nyaralni. Mehetek, a duplájára emelt bérem és fizetésem miatt rezsire gondom nincs. Ám, ha neked mégis akadna, nyálas alattvaló, arra is megvan már az üzenet, mégpedig az: spórolj, vagy keresed meg az árát, te élhetetlen kretén.

Hétfőtől megy szabira a vezér – úgy is mint kedves vezető -. Ez az a nap, amitől a bávatagok már nem mernek tévét nézni vagy fürdeni, mert kicsúsznak az átlagfogyasztásból netán, és rámegy a gatyájuk is. Ezen a napon az iskolák vaskályhák után kajtatnak, fafűtésűt keresnek, hogy a tanító által gyűjtögetett rőzsével télen befűthessenek. Ezen a napon se utalja el az Unió a pénzecskét, mert ellopják és a nem is kormánygép kerozinjára költik, ezen a napon kezdődik el az augusztus, a nyár utolsó hónapja, a titkosított tűzijáték hava, és minderre így ránézve, ember legyen a talpán, akinek nyaralni támad kedve.

A vezérnek igen. Egyébiránt sorolhatnánk napestig, hogy jó érzésű embernek (vezérnek) miért nem jutna eszébe ilyenkor nyaralgatni a szalmakalapjában, de ez hiábavaló volna, mert ennek a miénknek ilyenje (emberi megnyilvánulások) nincsen egyáltalán. Nyaral hát, miközben az ország épp széthullóban, és valami ismeretlen tehetetlenségi nyomaték tartja csupán egyben. Ő azonban csomagol. A libafoszöld inget, ilyeneket. De menjen isten hírével, vissza se nézzen (jöjjön), s innentől más feladat nincsen is, mint érzelmesen integetni a pihenni indulónak, és eközben azt gondolni róla, amit csak akarunk. Gusztus és habitus kérdése az egész.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum