Viktor miniszterelnök Hegedüse

Lemondott hát Hegedüs Zsuzsa, Orbán szegényügyi tanácsadója. Hirtelen dolog volt, hiszen oly rég hallottunk felőle, s akkor is annyit, hogy istápoltjainak tyúkokat osztogat, miközben a pénzüket drága borokra költi. Hegedüs Zsuzsa akkor kiiratkozott közülünk, most azonban tett egy csámpás lépést visszafelé, amivel arra adott bizonyságot, hogy maradt benne valami abból, ami valaha volt. Kis lépés Hegedüs Zsuzsának, de nem nagy lépés senkinek sem, főleg úgy, hogy aztán kedélyesen elbeszélget azzal, akivel igazából szóba sem szabadna állnia. Tisztán nácinak, a legvérmesebb fajgyűlölőknek is tetsző beszédről írt elsőként Hegedüs, amiben igaza van, de aztán sikerül mindent elmaszatolnia.

Nem számonkérés ez és nem sajnálkozás, mert Hegedüstől nem várt és nem is vár az ember semmit, ez a gesztus csak egy szépségtapasz, és annyit is ér. Hegedüs nincs abban a helyzetben, hogy akármit is tehessen, sőt, ezután még inkább nem lesz, mert tegnap délutánra Orbán pincsijei átharapták a torkát, a kebelbarátból kommunista lett, s ha míg eddig szó nélkül tűrték, hogy a szegények pénzét elissza, mert voltaképp ők is ezt teszik, nagy valószínűséggel most ezt is számon fogják kérni rajta, mert megvannak hozzá az eszközeik, és nem félnek használni. Hegedüst egy lendülettel lökték ki a paradicsomból, és címkézték át ellenséggé, nagy valószínűséggel nem lesz neki kegyelem, de meg sem érdemli.

Nem Hegedüst siratni vagyunk itt, hanem a helyzetet értelmezni, habár így is elég világos. Hegedüsből sztár lett egy pillanat alatt, vele volt tele az összes sajtó hümmögve az egyik oldalon, hogy na jó, ledolgozott valamit a vétkeiből, míg pedig a csürhe szempontjából éles hangú visítás kezdődött el, pedig a mutatvány alig is vette kezdetét, és már véget is ért. Valami széles társadalmi mozgalom élire képzeli magát a harcokban a kegyvesztett szegényügyes, ami nincs, és még csak az ellenséget sem jelölte ki világosan, amikor bájos levelezésbe kezdett Orbánnal arról, hogy nem vele van a baj, hanem csupán azzal, amit mond. És e ponton bicsaklik meg a nagy, morális fölhorkanás, amikor ezt a kettőt különválasztja.

Nehezen értelmezhető ugyanis az a kitétel, miszerint az Európa-ellenesség számláján nincs hatmillió zsidó halála. Ezt mondja Hegedüs Orbán védelmében, valamint azt is, hogy kizárja a tébolyodott Fidesz vezető rasszista voltát, csak éppen olyanokat beszél. Ha már Hegedüs arra a történelmi párhuzamra utal, amit a magam részéről Orbán kapcsán már tíz éve szajkózok, hogy miszerint módszerei, propagandája a Harmadik Birodaloméra hajaznak, akkor a teljesség kedvéért az is megjegyzendő, Hitler sem mondta ki soha, hogy a zsidókat el kell gázosítani, ő ilyen parancsot soha ki nem adott, megtette ezt helyette az általa létrehozott gépezet, és az általa kialakított birodalmi morál, amelyik jóváhagyólag mindezt elnézte.

S ha olykor Orbán habzó szájú uszítását azzal igyekeznek relativizálni, hogy csak a csürhét próbálja egyben tartani, sőt, levelében az irkálja, hogy ő „ab ovo” nem rasszista, mert Isten meg az ő dolgai, ellenben, ha a beszédje az, akkor az felhívás a hatmillió zsidó megölésére, holott nem is beszél róla. Ezért és éppen itt, igazolásul föltennénk a kérdést, miért pfújolják Orbán stadionjában a térdeplő másságot, miért bélyegzik meg a melegeket, amikor Orbán csak annyit mondott szelíden, hogy tartsák távol magukat a gyermekeinktől. Az ilyen utalgatásokkal tele van Orbán pályafutása, le nem tagadhatná fasiszta eszméit, hogy újólag be is nácult, az már csak hab a tortán. A nyílegyenes út vége.

Ehhöz képest mentegeti Hegedüs a személyét a régi barátságra tekintettel, amira csak annyi reflexiónk volna, ha bohó ifjúságában vak volt, és csak vénségére nyílt ki a szeme, az sem mentség, maximum magyarázat. Erkölcsében és világnézetében, társadalmi érzékenységében, noch dazu intellektusában magára valamit is adó ember harminc éve sem kezdett el haverkodni Orbánnal, mert már akkor is látszott a romlottsága, ami mára csak kiteljesedett. Emellett beteg is, egy meghasadt személyiség, ami a Hegedüsnek írt leveléből is kitetszik, Viktor, a miniszterelnök sugallattal, másrészről Orbán, az ab ovo ma született bárány, a barom. Nincs kegyelem és mérlegelés.

A vagy-vagy filozófiai állapota van, s míg Hegedüs az egyik oldalon azt sugallja, hogy döntött, másrészről nekiáll relativizálni, amivel mindet elmaszatol. Hegedüst egyébként napokon belül kicsinálják, és még csak azt sem mondjuk, amikor csipogni kezd a térkép a falon, hogy kár érte, kiváló ügynök volt. Mert évtizedeken át segített felépíteni a rendszert, amit most hirtelen felindulásból akar lebontani, s mindeközben röhögve és röfögve falják fel őt a disznók. A tragédiája pedig az, hogy még mindeközben sem tudja kimondani az egyedül üdvözítő mondatot, hogy Orbán, takarodj. Viszont hiába is mondaná, mert Orbán ordas eszméi már beépültek a mindennapokba. Ott vannak a kocsmákban és a stadionokban.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum