Náci-e vagy Orbán Viktor?

A szekunder szégyen a miénk. Legfőképp és alapvetően azért, mert a világnak az a fele, amelynek a beszéd szólt, a most már lenézett és gatyakorcból előrángatott klub, ahol épp pénzért kuncsorog felsőbbrendű fajunk, azt hiszi – mert oka már hinni nincs mást -, hogy olyanok vagyunk, mint akit a külvilág szemében immár negyedszer választottunk meg elsöprő többséggel. Minket éget le. A primer lejáratódás és a történelem szemétdombjára sorolódás pedig azoké, akik Orbán tegnapi beszédének tapsoltak, amiért őt éltették, ha tették ezt félelemből, behódolásból vagy rajongásból is, ez teljesen mindegy és érdektelen.

A komplett kormányról beszélünk, a Fidesz vezérkaráról és a fazék körül sündörgő csürhéről beszélünk, beleértve azon ellenzéki alakokat is, akik odamentek Tusványosra akármilyen céllal is, mert korpa közé nem keveredünk, ugyanis fölzabálnak a mocskos disznók. Bevett, eltartott kisujjú viszonyulás, hogy Orbán beszédekkel nem foglalkozunk, mert a manus nem normális – egyébként tényleg nem az -, illetve, hogy csak a híveinek beszél, a nyájat akarja egyben tartani, és ilyen nézőpontból számunkra érdektelen. De nem az. Ez a csürhe most egy évig ebből az uszításból fog táplálkozni, és ezek az ordas eszmék leszivárognak a mélyrétegekbe.

Megjelennek a kormány kommunikációjában, ez lesz a hangja a Fidesz lapjainak, és ez szól majd a Kossuthon és az M1-en. Ilyenek miatt vernek meg kendős vagy kreolabb bőrű embereket, és ezért huhognak a stadionban, meg fütyülik ki a térdeplő embereket. A mindennapi, nyomorult életünkre van hatással, ami ott elhangzik, ezek miatt lesz (lett) élhetetlen az ország, ahol eddig legalább az anyagi biztonság és a munka lehetőségének hazugsága megvolt. És most, hogy ezek is odalettek, és már nincs mit hazudni (bár igyekezet volna rá), a hang is megkeményedett, mert Orbán útja máshová nem vezethet.

Igaz, nem is nagyon akar másfelé indulni. Csodálkoztunk, mivé lett ez az ember, pedig voltaképp a sorsa – és vele egyként a miénk is – determinált. Neveltetésből, jellemből – illetve annak hiányából -, a mérhetetlen hatalomvágyból és narcisztikusságból fakad némi mentális zavarral fűszerezve. Így az, hogy tegnap Tusványoson echte náci dumát eresztett meg, egyáltalán nem meglepő, mert útja erre voltaképp nyílegyenes. A fasiszta állam már felépült, s amikor ezt állítom, nem a levegőbe beszélek, mert nem is akarok. Azoknak is, akik valamit is tenni akarnak a rendszer ellen, hasznos, ha látják, mivel állnak szemben.

A pipiskedő finomkodásnak már régen nincs itt a helye és az ideje, a NER a fasizmus (tekintélyuralmú nacionalizmus) alaptételeinek (az állam fontosságának messzemenő hangsúlyozása, az erős vezető iránti rajongás, a nacionalizmus legszélsőségesebb formái, a saját etnikum felsőbbrendűségébe vetett hit, valamint a katonai szellem eluralkodása a társadalomban) tökéletesen megfelel, és jellemzőek rá a mellékszálak is, éspedig a militarista állam, a nagy építkezések, díszes felvonulások. A gazdaságban a jelentős állami tulajdon, a nemzeti nagytőke fontosságának hangsúlyozása Ugyanígy az idegengyűlölet is.

Ha mindezek után megkérdem, hol járunk, amikor mindezeket felsoroljuk, mindenki a nemzet erkélyére és Felcsútra mutat. Ha valami annak látszik, akkor nagy valószínűséggel az is, így nemcsak a bukéja fasiszta a NER-nek, hanem minden porcikájában az. Az ilyesmit nem árt felismerni, s ha ez megtörtént, akkor kimondani és rámutatni minden eufemizmus nélkül, mert csak akkor mehetünk valamire. Ugyanígy nem kell félnünk és restnek lennünk, amikor látjuk a szintlépést, a napot, amikor Orbán nyíltan náci eszméket kezdett el terjeszteni, és ennek önfeledten tapsoltak ott is és a sajtó egy részében is.

A nácizmus a fasizmustól a fajelméletben különbözik, az uralkodásra hivatott árja faj ideájának megjelenése annak minden jól ismert következményével. Orbán tegnap erre a mezsgyére tévedt, s ha már arrafelé járt, meghempergőzött a ganyéban. Minden külön értesítés és részletezés helyett annyi csupán a delíriumból, hogy Orbán tegnapi beszéde szerint a hanyatló nyugaton kevert fajú népek laknak. Mi, kipcsakok nem vagyunk kevert fajúak, és nem is akarunk azok lenni, hőbörögte a mi kis nácink, a közönség pedig önfeledten tapsolt ennek. Voltak már erre utaló jelek régebben az életterezéssel, de most kiteljesedett az eszme.

Azt még próbálták tagadni a fordításra fogva, ezt már nem nagyon lehet. Egy menekülési útvonal még akadhat, ha kijelentik, a kedves vezető megőrült. A tegnapi beszéd több eleme is tartalmazott erre utaló jeleket, de fölösleges idézni a sok zagyvaságot, az igazi szintlépés ez volt, amikor kiderült a mi kipcsak árjaságunk. Ahogy romlik a helyzet (és az állapota) Orbán egyre veszélyesebb. Nagy valószínűséggel a DK reagált a legautentikusabban a pörformanszra, amikor közleményükben azt írták: „Beteg embernek nem tanácsot adunk, hanem gyógyszert.” Osztozunk a javasolt terápiában, és legyintünk is egyben.

Legyintünk lemondva, mert azon már a bogyók sem segítenek, aki szerint 2030-ra a nyugati civilizáció összeomlik, amelynek kultúrája már most sincs, mert azt mi képviseljük génjeinkben kizárólagosan. 2030-ban pedig nem országhatárok, hanem etnikai határok lesznek, s abban leszünk mi egy kis sziget a nem kevert fajunkkal. Ez annyira sűrű, hogy már tényleg beteg, vagy annyira náci, hogy valóban nagyon veszélyes. Itt tartunk. És ott is, hogy mindezek mellett arról a nagyívű beszédben egy kurva szó el nem hangzott, mi lesz a megfagyni és éhen veszni készülő tiszta fajú magyari népekkel. Ilyen apróságokkal Orbán nem foglalkozik. Mert minek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum