Miskolcon, az Avas városrészen többen tengeralattjárót véltek hallani a napokban. Furcsa ez, hiszen tengernek se híre, se hamva a közelben, a hang azonban jól hallhatóan ott volt, és nem tudtak mit kezdeni vele. Már minden sarkon nézték, a kanálisból nem bukkan-e fel egy periszkóp, amely forogva figyeli szorgos népünket. Mit lehessen tudni a technika mai fejlettsége mellett, és ilyen háborús időkben. Igaz, előtte nem sokkal a gólya kelepelésére hitték, hogy géppisztollyal lőnek, pár utcában furcsa, kendős idegeneket láttak, de csak Máli néni és a szomszédja mentek misére. Még szerencse, hogy valaki felismerte őket időben, mert már szervezték ellenük a baseballütős csapatokat.
Ebből is látszik, hogy a lakosság állapotban van, mindenhol a veszedelmet szimatolják, nem csoda, ha az ismeretlen, de mégis valahonnan derengő különös hangról a filmek után a tengeralattjáró jutott az eszükbe, sose lehessen tudni. Azt sem, ki védi meg őket, mert a mostani hadügyminisztert nem ismerték, csak a Hendére emlékeztek, és róla is az a kép maradt meg bennünk, amikor a gukkerján rajta volt a kupak, és úgy figyelte a hadi eseményeket. Kiben bízhat az ember ilyenkor, Istenben sem lehet mindig, mert nem voltak túl jó viszonyban vele, elsunnyogták a vasárnapi miséket, és gyógyulni is kalmopyrinnel, nem pediglen miatyánkkal szoktak. Ha innen nézzük, nem volt reménytelen az ügy.
Hanem ez a hang, és ez a tengeralattjáró. Merthogy békaember meg ürgebőr, az még rendben lett volna, ismertek ilyet emlékeikből, de víz alatti jószág a flaszter alatt, titkos csobogókban, föld alatti ereken, hogy idáig eljutottak, annak oka volt, és egészen konkrét. Szilassy bácsi a templomi kórusból, a hímzőszakkör oszlopos tagja. Több mint százéves volt az öreg, tolószékben szokta közlekedtetni az unokája, és mókás is volt az álló kórusban ücsörögve, de ebből ő nem engedett, többen azt hitték, ez az akarat tartja életben, holott egészen más. Úgy tíz évvel ezelőtt, amikor nekiláttak az ellenkezőjére fordulni a dolgok az országban, kezdte pedzegetni az ő tengeralattjárós múltját, mint aki annak idején egy U-boaton szolgált volna.
Még Dönitz admirális csapatában. Mesedélutánokat tartott a hímzőszakkörben nagy, tengeri csatákról, amit elnéztek meg el is hittek neki, és szerették is, amióta felavatták a Horthy szobrot, és ennek megfelelően kezdték szemlélni a világot újra. Viszont, akik régebbről ismerték az öreget, csak a vállukat vonogatták, mint ahogyan harminc évvel ezelőtt is, amikor partizán volt a múltjában, és mindeközben Szilas néven jelentette föl a templomba járókat. Viszont nagy szerencséjére arra meg már tényleg senki nem emlékezett, amikor Szilasiként és nyilasként ügyködött a zsidókkal kapcsolatban, úgyhogy Szilassy bácsi élete körbe fordult, ahogyan a történelem is. Tíz évvel ezelőtt lett a neve végén a két ess, meg az ipszilon.
És ekkor jelentkezet a kórusba, a templomba is, a hímzőszakkör csak ráadás volt. És itt jött ez a tengeralattjáró. Több éjszaka hallották már a különös hangot a népek, és nem tudtak mit kezdeni vele. Ekkor jutott eszükbe Szilas, Szilasi, Szilassy bácsi az ő bölcsességével, akit a kisonokája kitolt egy éjjel az út végébe, csak egyet fülelt, már mondta a tutit, hogy ez bizony tengeralattjáró, annak is a szonárja, ahogyan hanyatt úszik a flaszter alatt, és alulról vizsgálja a miskolciakat. Még a lányok bugyijába is belát, mondta Szilassy bácsi, és megcsippentette Máli néni orcáját, akit előtte készültek megagyalni a kendője miatt, csak a közismert, orrán lévő nagy bibircsók mentette meg a szomorú végtől.
Szilassy bácsi azt is elmondta, hogy ezek az U-boatok az ő idejében csapatostul támadtak, amit farkasfalkának hívott az admirális, úgyhogy – vélekedett az öreg – a lakótelep be van kerítve, menekülni már nem lehet és fölösleges is. A távolabbi emberekhez azonban csak a farkasfalka jutott el, ők indultak a puskáikért, hogy megvédik a telepet, a hímzőszakkörben viszont nekiláttak mélyvízi bombákat eszkábálni. Olyan háborús lett a hangulat, hogy maga a kedves vezető sem óhajthatott különbet, egy ordítás lett a telep, és csak nagy nehezen hallották meg Kovács magyartanárt, a hobbi ornitológust, aki előadta nekik, hogy ez füleskuvik (Otus scops), annak a hangja, meg különben is, hogyan mászkálhatna tengeralattjáró a csatornában.
Tényleg, mondták a telepiek, hogyan is gondolhattunk ilyet, tengeralattjáró a föld alatt, és nevettek. De azért a farkasokra ügyeljünk, tették hozzá, mert ez megmaradt bennük, ugyanis félni muszáj. Szilassy bácsi pedig megüzente Kovács magyartanárnak, hogy ezért ki fogja rúgatni. Neki is látott egy komoly, géppel írt feljelentést pötyögni, hogy nevezett magyartanár az óráin elfajzott irodalmat tanít, Adyt meg ilyesmit, különben is, harci szelleme egyenlő a nullával, bagolynak nézi a tengeralattjárót, és ezzel fellazítja a polgárok morálját. Most tolja a kisonoka Szilassy bácsit a pártirodára, mert az ilyenek nem változnak, ha száz évesek akkor sem. (Ui: Miskolcon tényleg azt hitték a bagoly hangjára, hogy tengeralattjáró.)
Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása