Sötét lesz

Hömbölög a rezsidémon. Kormányunk rendeletileg (tehát O. V.) megszabta az eljövendő irányt, miszerint a rezsicsökkentés áldásait ezentúl kizárólag a lakosság élvezheti, nehogy találkozzon kicsit is a valósággal. A lakosság (választópolgár, Mária néni, azaz a bávatagok) hatósági áras farháttal, ilyesféle benzinnel, gázzal miegyébbel szembesül Orbán nevét áldva a jótéteményekért, miközben nem érti, hogy minden mást miért nem tud megvenni. Miért ér szart sem mégis a nyugdíj, amiből oly jó volt duplát kapni az év elején. A lakosság (az olajtól iszamos kezű jómunkásember, a lesajnált csinovnyik) nyüszít a gondjaitól, és keresi azt, akit emiatt szidni és hibáztatni lehet. Vagy gyűlölni. Kitekerni a nyakát. Ők pedig a multik és Brüsszel, akik a háború haszonélvezői Németh Szilárd rezsibiztos szerint.

Örömmel látjuk, hogy Németh Szilárd megtalálta hajdani önmagát, szinte lubickol a régi-új feladatban. Mióta megint rezsifelelős lett, fontos ember nagyon, nem posztolt egy zsírtól tocsogó ételt sem, nem táncolt villanypóznákon és nem pózolt puskákkal a kezében. Úgy is mondhatnánk megnyugodva, Németh Szilárd hazatalált, ami nagy valószínűséggel minekünk egyáltalán nem lesz jó. Az új rendelet miatt, ami szerint a rezsicsökkentés hatálya alól a népeken kívül minden és mindenki (cégek, vállalatok, önkormányzatok) kikerül, különösen sötét jövőt vetít előre, és nagy valószínűséggel már nem csak képletesen. Azzal most nem foglalkozunk, hogy a brutális energiaárak hogyan fognak megjelenni az inflációban, ami ellen a farhát árának limitálása a sugallatok ellenére kevéssé véd.

Viszont az lesz, hogy teli gyomorral és a kormány iránt hálával telt szívvel sétálgató bávatag egyszer csak arra riad, illetve azt tapasztalja, hogy alkonyat után sötétben jár és kel az utcán, hogy nincsenek fények. Már ami Tiborcz vőmuram áldásos tevékenysége után egyáltalán eddig is megmaradt. Nem is oly nagyon sokára ugyanis eljön az az idő, amikor az önkormányzat nem tudja fizetni a villanyszámlát, s mivel a járványra hivatkozva már eddig is kifosztották, járdát felújítani nem tud, így az Orbánt éltető bávatag a sötét utcán töri ki a bokáját. Mehetnénk tovább is, hogy mi minden fog bekövetkezni a rezsicsökkentésnek köszönhetően. Hogy víz sem lesz, mert a vezeték szétrohad, tömegközlekedés sem nagyon. És így tovább haladhatnánk tovább elmélkedve azon, mi fog hiányozni a bávatagok életéből.

Miközben – és ezt el ne feledjük – a Kossuthon hallgatják a diadalmi jelentéseket arról, hogy a kormány nem rajtuk veri le (dehogynem) a saját töketlenségét, hanem a háború vámszedőin. A multikon és a gazdag önkormányzatokon, mert Németh Szilárd mint rezsifelelős ilyet is képes volt mondani. Elintézhetnénk egy legyintéssel, miszerint olyan mindegy, hogy a rezsifelelős miket delirál, de most tényleg az életünkről van szó, aminek a nyomorát most sózza rá másokra Orbán. Hogy ez aljas? Hát persze, hogy az, de mást várni ezektől nem nagyon lehet, és jó, ha előre tisztázzuk, ki a felelős azért, ha, mint említettem, a vaksötét utcában törjük ki a bokánkat a befoltozatlan gödrökben. Ilyen szépen fog lerohadni a környezetünk, míg viszont a fideszisták győzelmi vacsorákat ülnek.

Német Szilárd stílusa egyébként rákosista módon bicskanyitogató, s hogy nem a levegőbe beszélek, hallgassuk meg őt magát: „Karácsony a baloldallal együtt a multik oldalán áll, a magyar családokkal szemben a multik és Brüsszel érdekeinek kiszolgálója. Ha ők lennének kormányon, megszavazták volna az orosz olajembargót is, ami nemcsak megfizethetetlen, hanem teljes energiaválságot idézett volna elő Magyarországon. Az Orbán-kormány viszont világossá tette, hogy a háborús körülmények és az elhibázott brüsszeli szankciós politika ellenére biztosítani fogjuk a magyar családok részére a rezsicsökkentés eredményeit, s ebből nem fogunk visszalépni.” – Nem kommentálnánk különösebben mindezt, hiszen ez az életünk már több mint egy évtizede, és most már ez is marad.

Karácsony azért került célkeresztbe újra és megint – vagy nem is került ki belőle soha -, mert megemlítette, hogy az lesz, amit föntebb vázoltam a kitört bokákkal. Nem maradt azonban egyedül, fideszista polgármesterek is nyüszítenek, az ő városaik azonban valami különös okból szoktak kapni kompenzációkat. Sejtjük, hogy ezúttal sem lesz másként. Érdemes még a rezsibiztos elbocsátó szép üzenetét is idézni, mert ezt sem árt tudnunk, ha megjegyeznünk már nincs is miért: „Karácsony Gergelyt, a messze leggazdagabb önkormányzat vezetőjét, no meg a baloldali pártokat is arra biztatjuk, hogy járuljanak hozzá a rezsicsökkentés védelméhez ahelyett, hogy a frakciók alakításával trükköznek, hogy milliárdokat tegyenek zsebre”. – Nem fűzünk hozzá cinikusságokat, mert minek.

Remélem látjuk, hogy nem igazán túloztam a rezsibiztos rákosista stílusáról elmélkedve. Nem akarnék újólag és igazolásomul most megint A tanúból hozni idézeteket, mert azok annyira idejétmúltak már, és főleg azért leginkább, mert mint látjuk, életünk immár túltesz rajta, a tébolyda teljes kapacitással üzemel, és sosem lesz vége. Mindez is sejthető volt már április harmadika után, amit azonban azzal a lemondó legyintéssel lehetett tudomásul venni, hogy pofázzanak csak, esetleg nem figyelünk oda. Igen ám, de az élet zajlik, a valóságban történnek a dolgok, amit ugyan a Fidesz (Orbán) el akar fedni a hívei elől, de egyre kevésbé képes rá. Sötét lesz meg hideg, kitörik a bokánk, és nem lesz orvos, aki begipszelje. Mégis boldogok leszünk, mert mi szavaztunk rájuk. Voltaképp ezt akartuk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum