Kitépett lapok

A gyurcsányista Niedermüller haladéktalanul távozzon a közéletből. Ez a Fidesz óhaja, mert a polgármester belegázolt a nemzeti önbecsülésükbe. A nemzeti önbecsülés rohadt komoly dolog, ő szokott testet ölteni a túrórudiban, meg akkor, amikor Prüsszel, aki, amikor nekünk már alkotmányunk volt, még írástudatlanul, törzsi szinten tengetőzött-fetrengett a mocsokban. Innen eredeztethető a nemzeti önbecsülésünk nekünk, ami aztán a székely himnusz részeg óbégatásában szokott manifesztálódni.

Niedermüller, a gyurcsányista polgármester őszinte bejegyzést tett a nemzeti összetartozás napján, miszerint a határon túl rekedt magyari véreink Trianonnal jól jártak, mert „ennek köszönhetően jobban élnek Romániában, Szlovákiában és a többi környező országban, mint mi itthon, Magyarországon”. Illetve még hozzá tette, hogy plánesőt nem kell Orbán uralma alatt senyvedniük, és emiatt meg ezzel ez a Niedermüller belegázolt a nemzeti önbecsülésbe (vö.: túrórudi). És haladéktalanul távozzon.

Illetőleg, lehetőség szerint kösse fel magát. Nem Niedermüller kéretlen prófétájaként, de igazat mondott, ha gyurcsányista, ha nem, mert a környező országokban anyagi értelemben tényleg jobban élnek a népek (tótok, székelyek, magyarok). Az pedig, hogy ki miképpen éli meg Orbán atyuska uralmát, gusztus kérdése. Aki a szabadságot szereti, rabnak érzi magát alatta, a szervilis szolgalélek meg ettől boldog, így, hogy szellemi értelemben hol jobb, odakint vagy idebent, az neveltetés és olvasottság dolga. Sokan vágynak már Romániába (is)…

A gyurcsányista Niedermüller pragmatikusan szemlélte a világot, ez azonban fideszi szemszögből értelmezhetetlen, ráadásul falkaidegen. A fideszi lélek a „trianon” hangalakot meghallva óbégatásban tör ki, zokog a dicső múlt, kies hazánk gyásza és romlása felett, nemzeti emlékező gödröket ás, és népviseletbe képzeli magát, a világra mindeközben nemzeti színű égbolt borul, a felhők mögül pedig a székely himnusz szól mondjuk Vikidál tolmácsolásában. Vagy újabban a Tóthgabi és hasonlók.

Nem akarnánk teljesen porba rántani itt a nagy nemzeti érzelmeket kokárdával átkötve, csak teli van a zacsink a műpátosszal, a nemzeti hörgésekkel és a rádióban közvetített zokogással, a fájdalomtól fönnakadt szemekkel, és mindazzal a hamis cirkusszal, amit a Fidesz szavazatszerzési szándékkel elkezdett, csak közben egészen úgy maradt. Beledermedt mintegy a hazugságba, ilyen hamis, műanyag, világítós Szűz Mária kulcstartó lett belőle, amelyik Miatyánkat mormol, bár nem tudja a szöveget.

Ezt az egész ganyét egyébként Antall J. szabadította ránk tizenöt millió magyar miniszterelnökének vizionálva magát. Ami akkor elkezdődött, mára szökkent szárba egészen, amúgy Antall J. bűnei számosak, ez csak az egyik közülük, de a szelleme azóta itt lengedez, igaz, a formája romlik. Viszont a Fidesz is volt Niedermüller, ráadásnak Orbán meg sorosista, ezt nehéz volna letagadni, pedig a buzgalom a múlt eltüntetésére hatalmasan erős. Ilyen, a Niedermüllert kiherélni óhajtó kijelentések után pedig már muszáj is.

Antall J. idején, amikor Orbán és a Fidesz fiatal volt és sorosista, a parlamentben tartott trianoni megemlékezésről ők kollektíven kivonultak. Ez volt a csuhások térdre, imához időszaka, amit őszintének is tarthatnánk, ha azóta nem derült volna ki, hogy minden hazugsággá válik, amihez hozzáérnek. Más szemszögből harminc év alatt nem volt egy őszinte pillanatuk sem, és mai hazugságukban viszont szégyellik azt, amit három évtizede hazudtak. A mai, pátoszos, műkönnyes, nemzeti érzelmes énjükkel nem fér meg a kivonulás.

Ezt pedig úgy oldják meg, hogy a parlamenti jegyzőkönyvekből eltüntetik ennek még a nyomát is, kitépik a múltjuknak azokat a lapjait, amelyek nem passzolnak a jelen színházához, már nem csak a történelmet hamisítják meg, hanem a saját életüket is, és nem érezni annak a kétségét, hogy lehet-e így élni. Ezt tették egyébként, a nagy trianoni kivonulásuk dokumentumait törölték a jegyzőkönyvekből, most pedig Niedermüller torkát akarják átharapni. Nem a hazugság lep meg, hanem a tendencia.

Hogy a múltat milyen mélységig lehet megtagadni, hogy önmagukat (is) hányszor lehet szembeköpni azért, hogy a jelenlegi színház zavarokat ne szenvedjen. Pár év még, és önmaguk szobrai lesznek, akik születésük óta bocskaiban ülnek a parlamentben, ez mindig így volt és örökre így is lesz. És ami a legborzasztóbb, felnő majd egy generáció, ha már ez meg nem történt, amelynek minden másafajta világ ismeretlen, Orbán mindig miniszterelnök volt, ami ezután is úgy lesz, a kétségek eltűnnek, és ennek a végén Niedermüllert tényleg föl fogják kötni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum