Vészhelyzet

Honatyáink és anyáink tegnap dobpergés közepette és sűrű imádság mellett módosították a törvények törvényét (by: Vejkey képviselő a KDNP színeiben). Méltóságos, sőt kegyelmes urunk azonmód élt is az általa kínált lehetőséggel, és vészhelyzetet hirdetett. Olyan ez a tempó történelmi párhuzamot vonva, mint amikor a Nagy Honvédő Háború során a szovjet csapatok a novemberi hetedikei díszfelvonulás után a Vörös térről azonmód indultak a frontra hazát védeni. Ekképp védi erősen jótevőnk és mi egyetlen örömünk drága hazánkat és benne nyomorult életünket. Ilyen tempót sehol máshol a világon nem tudnak, ilyen alaptörvény – szerencsésebb helyeken alkotmány – máshol nincsen.

Mert ők barbárok hozzánk képest, törzsi szinteken vannak, ahogyan Vejkey képviselő narratíváját tegnap már megmutattam, és mégsem tudunk kikeveredni a témából. Mert itt az újabb cukkolás, a pofánk vagdosása, amikor azt látjuk, a törvények törvénye arra van és működtetett Neriában, hogy napi érdekeket szolgáljon. Belekerült tegnap a háborús vészhelyzet kihirdetésének lehetőségéről szóló passzus, ami semmi egyébre nem kell, mint arra, hogy Semjén Zsolt éjszaka törvényeket fabrikáljon bíbelődve, amit aztán a rengeteg bátrak hajnalhasadtával el is fogadnak. Mint a tankok a Vörös téren annak idején, hogy el ne feledjük, mert ez adja magát messzeringó jelentésekkel nekünk.

Minderre az új módosításra a józan észre hallgatva az ég egy világon semmi szükség nem volt, profánul szólva eddig is azt csináltak, amit csak akartak, ahogyan a vírus miatt is meg lett hirdetve ugyanez, és emlékeink szerint még annak sincsen vége. Dupla vészhelyzetben leledzünk momentán, amivel már George Clooney sem tudna mit kezdeni Ross doki képében, s ha most azt gondolnák, hogy könnyedén, mintegy lazázva fogom föl én ezt az egészet, azt kell mondanom, nem igazán. Sírokzokog, csak nem látszik annyira, s ha párhuzamokkal kell élnem, akkor megidézem a klottgatyás Kázmért, akinek keresztapja azt mondta a leszúrt és alig szuszogó malacról, most sír a legjobban.

Rángott a lába a szerencsétlennek, szeme kifordult és fönnakadt, míg el nem szállt belőle a lélek egészen. Így sírunk és döglünk meg mi is. Mert mindez, ami történt, hogy a kegyelmes úr kényelmi szempontjai miatt, miszerint könnyebben és gyorsabban lophasson és gyalogolhasson át a népeken, értelmezésükben rendben lévő, ebben semmi különös nincs, hiszen erre kaptak kétharmados felhatalmazást. Ezt viszont már Varga Judittól idéztem, aki az Unió pofájába vágta – ami nem nóvum -, hogy nekik ne dirigáljanak, mert a magyar bávatag nép azt akarja, arra szavazott, amit itt ők előadnak. S ha ugyan eddig érvelhettünk azzal, nem is, nem is, mára kiderült, hogy de, bizony. Őket akartuk mi, szavunk sem lehet.

Ha kérdés van még egyáltalán valami ebben a vérzivatarban, akkor az az, hogy valóban erre adtunk jóváhagyást, vagy nem egészen. Ki kell ábrándítsam magunkat, akik azt hiszik mindezek után, hogy a többség ellenére történik, ami történik, de nem. Látva itt elégedetten böfögő népünket és hallva a szavukat az egyetértés a párt és a nép között teljes, egybeforrt a vágy és az akarat. Mindezt igazolandó előadom, hogy fatornyosomban, amely ellenzéki vezetésű, a mellbe vágó választási eredmény után az volt a közfelkiáltás, hogy na, most kell kitekerni a nyakukat vagy átharapni a torkukat gusztus szerint. Mármint a libsi férgeknek, akik hatalmukkal romlásba taszítják a várost, amely a Fidesz alatt virágzott (nem).

Ha úgy tűnnék, hogy ennek a lokális történetnek semmi köze a globálishoz, más szóval az alaptörvény módosításának a sorsunkhoz, azt kell mondanom, de, igen. Mert ugyan ha azt is mondtuk, hogy enélkül is azt csinálnak, amit csak akarnak, itt kúszik be a képbe Varga nacsasszony, hogy miszerint amit tesznek, azt azért teszik, mert a népük erre kéri őket. S ha a népnek az az óhaja, hogy tekerjék ki a libsik nyakát – harapják át a torkukat -, akkor a népakartnak engedelmeskedve ők ezt meg fogják tenni minden további nélkül. Az alaptörvényi vészhelyzet innentől fogva nem oszt és nem szoroz, a vészhelyzet mi vagyunk magunk. Fáj kimondani, mégis így van ez és nincsen másképp.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum