Kocsis Máté tizenkét helyettese

Itt, az első napokban dől el, hogy honatyáink-, anyáink mennyit visznek haza a konyhában főzögető asszonynak (kirántott hús, velős pacal, kontyok alá ütő gőz), illetve az uruknak meccsjegyre, illetve, hogy tudjanak dobni a perselybe a mise végén. Négy év otthoni költségvetése, rakosgatás villanyszámlára, gázra (rezsicsökkentett), döntés, hogy farhát legyen vagy gyógyszer, mint akármely porbafingó választópolgárnak. Azonban emiatt amiként Shakespeare-nél III. Richárd eldöntötte, hogy gazember lesz, akként határoztam arról én, Kázmér, hogy megengedem magamnak ez egyszer a demagógia luxusát.

Ezért, bár most már nem lehet a lélegeztetőgépet, mint vágyaink elérhetetlen tárgyát viszonyítási alapként használni, a GKI által kiszámolt, és a KSH-éval köszönő viszonyban sem lévő magyari átlagkeresettel dobálózom igazam alátámasztására, ami momentán kétszáztízezer magyar forintok. Ennyiből boldog a panelproli. Ahhoz képest, hogy egyes honatyák szerint havi negyvenhétezerből meg lehet élni, ez tényleg maga a habzsidőzsi, tehát ne panaszkodjon senki sem. Nem is azt teszem, én, Kázmér, a barlanglakó, hanem honatyáink jelleme elé állítok tükröt.

Hátha belenéz valamelyik, és elborzad, mit is lát, felfedezi önmagában a jellemtelen észért, de ilyen reményeink ne nagyon legyenek. Hogy egy képviselő mennyit keres, és mért kell neki annyit, az mindig vita tárgya volt. A fő indok, hogy miért kapnak annyit, amennyit, az a korrupció kivédésének indokával van a képünkbe tolva. Hogy ne ehessen megvenni és lefizetni a honatyát vagy ’anyát, ennek kudarcosságáról azonban immár harminckét évnyi tapasztalunk van, és e téren valóban az elmúlt – immár – tizenkét év a legsikeresebb. Annyira, hogy Brüsszelből is látszik.

Innen nézvést fölösleges nekik az a sok della, és onnan bámulva is, hogy hiába nézzük erősen, nem látjuk, hogy érettünk dolgoznának az urak/hölgyek, hanem a párt irányvonalát viszik sokszor a józan ész ellenében. Ebben a fideszisták a nagymesterek az irányított gombnyomogatással, voltaképp egy robottal is helyettesíthetők volnának a technika mai állásánál. Nem lenne a gép olyan jóképű mint például Németh Szilárd, annyira okos, mint Kósa Lajos, de ugyanazt tudnák, csak néha elemet kellene cserélni bennük, illetve olajozni a mozgó alkatrészeket, hogy ne csikorogjanak annyira.

Az elem meg a gépolaj nem olyan drága, mint a Gucci táska meg a kaviár, a Rolex meg az Armani, vagy mi rossebeket hordanak ezek, mintha muszáj volna. Igaz, mint tudjuk, a nagyfőnök meg harminc éve jár repülővel futballmeccsre, az élet tehát mindannyiuknak csoda szép, egészen haligali. Egy képviselő alapfizetése egy egész három tized millió forintok, hogy érettünk dolgozzon és ne legyen korrumpálható, azért. Elnézve Szabolcsba, Borsodba és Baranyába, és onnan gondolni a Karmelita erkélyére az lesz a benyomás, hogy ennyi pénz nincsen is.

Ezen a ponton a demagógia ekkora fokával elégedettek vagyunk, mindenki azt gondol magában az élet két szélsőséges szegletéről, ami jól esik (és a nagyvadakról, rogánokról, ilyenekről még nem is beszéltünk), és nyugtázzuk, mint Isten megmásíthatatlan akaratát, hogy ez van elvtársak, ezt kell szeretni. (Vagy pediglen nem is annyira.) Az ország házában való munkálkodás azonban bőven ad lehetőséget egy kis mellékesre, mint régen a gmk-k a jómunkás kisembernek. Bizottságok, titulusok meg az anyám valaga címmel lehet plusz pénzhez jutni, és ezek között van a frakcióvezetés illetve frakcióvezetés helyettese gondja is.

Rohad sokat kell érettünk dolgozni. A frakcióvezetők az alapbéren kívül még kapnak ugyanannyit, tehát plusz egy egész három tized milliót, tehát mindösszesen kettő egész hattized millió magyari forintokat. A frakcióvezető helyettese az alapbéren kívül tarthatja a markát még további kilencszázezerért, tehát mindösszesen kétmillió kétszázezer jut neki rezsicsökkentett farhátra. Most a bizottsági tagságokkal, elnökségekkel ne is foglalkozunk, de ezekből is lehet kaszálni, a fókuszunk a frakcióvezetőkre és helyetteseikre esik erősen.

Ezek közül is a Fideszére, amely frakció főnöke Kocsis Máté, ez a remek ember. De ő sem érdekes máma, hanem az, hogy néki nem több és nem kevesebb, tizenkét (azaz:12) helyettese van, ami már döfi. Ezért már megérte az egész demagógia, hogy ezt elmesélhessem nyájasaimnak, én, Kázmér, a barlanglakó. Nem tudjuk, ki a tizenkettő, de nem is érdemes, mert a rendszer az igazán klafa, hogy aszongya, ki akar még a semmiért havi kilencszázezret, és tizenketten jelentkeztek. Nos, a már emlegetett tükör nekik szól, illetve itt a végén mind az összesnek, hogy elmegy az egész pénzéhes bagázs a francba. Vagy melegebb helyre.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum