Állítsuk meg Brüszkvát

Most képzeljük el az ámulatot, amely akkor keletkezne az Orbán-egyház hívőjének különös fejében, amikor a falu határában, a kukoricás mellett megjelenne egy kék plakát, illetlen tartalommal. A kék plakát a kukoricás mellett megszokott jelenség, ahogyan autópályák vonzásában vagy a toronyházak oldalán, a kék plakát a NER-ben ott van minden kilométerkőnél és az összes lepusztult lakótelepen. A kék plakát olybá vehető minálunk, mint a szocialista brigád faliújságja, ahol a direktívák és teljesítések jelennek meg, amelyeknek a valósághoz köze nincs semennyi.

Az Orbán-egyház hívőjének különös fejében és még ámítóbb tudatában a kék plakát rajta Sorossal, Gyurcsánnyal és Brüsszellel, utóbb már csak emojikkal az életről szóló tudnivalók egyszerű, de sziklaszilárd tárháza, már majdnem miniszterelnöki levél a kisóvodások fütyijéről, mellékelve hozzá egy utalvány rögzített áru farhátra. Az élet ilyen kontextusban és ilyen feltételek mellett nyílegyenes, benne buktatók nincsenek, a kék plakátokkal a magyari haza zökkenők nélkül halad az illiberális kereszténydemokrácia építésének útján. Plusz krumplileves, amely az, ami, krumplileves és huncut kacsintás.

Hanem a zúgó történelem. És ezek a lengyelek, és lassacskán a köröttünk lévő világ mind, ami és amely nem úgy formálódik, ahogyan a felcsúti főhadiszálláson az elterveződött, sőt, teljesen másképpen halad, mint azt a konyhában (boszorkány) főzni óhajtották. És nem világuralom lett belőle Európa DNS-ével az ágyékunkban, hanem zűrzavar és borzalom. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya és országa plakátkampányt szervez szerte Európában „Állítsuk meg Oroszországot most!” felirattal, és ez a lengyel igyekvés elég kínos lesz minekünk.

Mármint doktorminiszterelnök úrnak, akinek – mint föntebb megmutattuk – rohadt nagy gyakorlata van a plakátolásban, egy Morwiecki csak jelenhet neki a plakátokról, csakhát és csakhogy a tartalom. Ha lehetne ilyet állítani róla, akkor elmondható volna, hogy doktorminiszterelnök út harapófogóba került, mert hogyan néz ki majd, ha Európa fővárosaiban sorra jelennek meg ezek a plakátok ezzel a felirattal, nálunk pedig nem. Azon a ponton lenne vége minden V4-nek, sőt, minden Európának. Ha ezt a kérést a magyar kormány nem teljesíti, maga állítja ki a bizonyítványt saját magáról.

És rettentő dolgot kell beleírnia. Másfelől ha pedig igen, helyt adnak a lengyel kérésnek, s így a kukoricás mellett (autópálya, lakótelep, etc.) megjelennek a kék plakátok „Állítsuk meg Oroszországot most!” felirattal, akkor a hívők azonmód hasonlanak meg, mert nem tudják, hol is élnek. Szar ügy, de biztosak vagyunk abban, hogy doktorminiszterelnök úr ezt is megoldja. Nem tudjuk hogyan, nem tudjuk mikor és miért, de valahogyan kikecmereg ebből is. Vagy nem, de a javára fordítja a dolgokat. Már ami a hazai pályát illeti, mert a kerítésen túl nehezebb az élet.

Olyannyira, hogy Kovács levelező dolgozatot tett közzé valami The Atlantic című sajtóorgánumban azzal a fejtegetéssel, hogy megvédik Orbán Viktor újraválasztását, amivel kapcsolatban költői – választ nem váró – kérdést intéznénk a levelezőhöz, hogy kitől és mitől, te szerencsétlen. Kovács levelező ugyanis, és mind az összes fideszista csinovnyik abban a téveszmében leledzik, hogy atyaistenük, és velük ők maguk is az újabb győzelemmel szalonképesek lettek a civilizált világban, és fáj nekik, hogy egyáltalán nem. Sőt. Kies hazánk ugyanis a hülyeség egy kicsinyke szigete csupán.

És odakint más szabályok vannak, amit mutat a lengyelek észhöz térése, a szlovákok ébredezése a korrupt vezetők letartóztatásával, amit Szijjártó aggódva figyel. Egyáltalán, ha egy háborúnak pozitívuma lehet, akkor ennek a mostaninak az, hogy kiegyenesedtek a dolgok, tisztázódik élesen, ki kivel van és ki hová tart. Ez a lengyel plakátolási felhívás is egyfajta cezúra, egy választóvonal, és erről most nagyon látványosan, messzire hatóan kell dönteni. Vagy-vagy. Más lehetőség nincsen, illetve Orbánt ismerve lenne még egy tánclépéses megoldás, amit a címben is javasoltam.

Állítsuk meg Brüszkvát. Ez kifejezné a régi és új irányt is, hülyén is nézne ki, és ugyanúgy nem értené senki, mint az eddigieket, emojikkal is át lehetne hidalni a dilemmát, azzal sem menne senki semmire. Viszont sejtem, mi lesz. Az Orbán-egyház hívője ilyen plakátos megoldásról hallani nem fog, hozzá ilyesmi el sem ér. Odakint pedig újólag biccentenek, hogy Orbán ilyen szarházi, de eggyel több vagy kevesebb ilyen irányú megállapítás már nem oszt és nem szoroz. Orbán ideje odakint végérvényesen lejárt, szavatossága elmúlt. Mi viszont örülünk neki: kicsi is, savanyú is, de a miénk. Az, hogy cseszné meg.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum