A süllyedő hajó utasai

Ostoba naivitásomból fakadóan honnan tudhatnám, mire is való egy külügyminisztérium épülete. Eleddig azt láttuk, hogy ennek közepén, akárha valami kasban a királynő, székel a külügyminiszter aki Szijjártó maga, és olykor-olykor nagyköveteket citál maga elé, hogy leharapja a fejüket. De vannak a kasban kis herék is, mint ez a Budai Gyuszi, akinek igazolni kell a létezését valahogyan, s ebbéli igyekezete két dologban manifesztálódott tegnap. Elsőként feljelentette Szabó Tímea ellenzéki képviselőt, hogy a kampányát kábítószer-kereskedelemből finanszírozza.

Ilyen feljelentésekbe szokott Budai Gyuszi belebukni sokféleképpen. Az egyik, hogy hiába elszámoltatási biztos (vagy ma a radai rosseb), el még senkit nem számoltatott, ebbéli tevékenysége abból áll, hogy gyártja a feljelentéseket, amik lepattannak az igazságszolgáltatásról. Magyarra fordítva, alapjuk semennyi, azaz Budai Gyuszi handabandázása csak hangulatkeltésre jó, ám lehet, hogy ezért tartják csakis. De már ez sem kavar sok vizet, hősünk tevékenysége értelmetlensége és kilátástalansága okán belefulladt az érdektelenségbe. Ezen kívül helyreigazítási pereket szokott veszíteni.

Budai Gyuszi tehát ott áll a légüres térben érdemi haszon nélkül, valamivel igazolni kell létének valóságát, ezért – szintén tegnap – tagtoborzó minőségben saját kezűleg léptette be Gáspár Győzőt (lásd Győzike és a zebrák) a Fideszbe. Kiindulásképp visszatérünk oda, hogy vajon pártiroda-e egy külügyminisztérium, a sajnálatos válaszunk azonban annyi, bizony az, a NER-ben még egy falusi budi is annak minősül, midőn látjuk, ahogyan az immár állampárttá terebélyesedett és alacsonyodott fiatal, ámde trottyos fasiszta demokraták ott vannak minden nyomorult lukban is.

Mindez nem érdektelen, de mellékszál, csak egy kis szín a nyomorult képen, hogyan is képzelik ezek a világot, s mint kitetszik, így. Budai Gyuszi pártirodásat játszik egy állami épületben, de, ahol egy pártszékház atyai bányává szublimálódhat, ott túl nagy meglepetés nem érheti az embert. Egyébiránt, ha már emlékezetünkben idáig jutottunk, az is megemlíthető történetünk kerekdeddé tétele érdekében, hogy a normálisabbja már akkor odahagyta a pártot, és megindult az az erózió, aminek a végén a selejtese maradt benne, lásd például Budai Gyuszi, és az Ötös Számú Tagkönyv.

Mert nem tudhatjuk, hogy Gáspár Győző, az artikulálatlan ordítás és a zebrák fejedelme hanyas számú a sorban, amiképp azt sem, miért most látta óhatatlan szükségét pártkatonává válni, amikor az ellentételezés bizonytalan. A Kossuth-díjak fogyóban, a választás közel, és a pártkassza csilingelése is alább hagyhat hamarost. Ilyképp a hűség pénzre váltásának reménye kevés vagy bizonytalan. Ezért az a meglátás, hogy Gáspár Győző vagy nagyon hűséges, vagy nagyon ostoba, és azt sem tudja mit csinál. Esetleg a bégetés most jutott el a tudatáig, ami késeinek tűnik.

Mert hírlik, mint zsurnaliszta nyelven meg nem erősített információ, hogy a Fideszben a hét végére készülve már azok az aggodalmak, az Isten óvja őket attól, hogy kétharmaddal veszítsenek, aminek az a józan ítélőképességű fölfejtése, hogy viszont a sima vereségben azonban már biztosak, s bár úgy lenne. Viszont Füst Milántól tudjuk, hogy semmi sincs egészen úgy. Innen nézve a zebrás ember és a mi Gyuszink pörformansza ha nem is különös, de mégis egyedi, mégpedig annyiban, hogy a Gyuszi átverte a showmant, és bokrétának tűzte a Fidesz kalapjára, ha ennyi képet nekem engedni tetszenek.

Azaz, Győzikét átverték, és a süllyedő hajóra hívták bazseválni, bár ez legyen az ő nagy, közös nyomoruk. Az egész aktus azért is a kifestőkönyvbe való, mert mostanság leginkább arról hallani, hogy egyre több a megvilágosodott delikvens, aki épp az ellenkező utat járja be, azaz, végképp csalódva a kollégisták és munkásőr csatlósaik eszményeiben – vagy eszmények nélküli hőzöngésében – veszik a kalapjukat, és azt mondják a narancsnak, pá, kisaranyom, pá. Ilyenek sokan vannak, özönlenek le a hajóról, a Győző gyerek meg most tülekszik felfelé. Csalódni fog. Vagy így, vagy úgy, de mindenképp.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum