Békemenetoszlop

„Három nap múlva békemenet, én ott leszek” – üzente a kedves vezető a híveknek mintegy biztatásként, vagy épp saját magának. Hogy az övéi közt lehet nagy mennyiségben, ahol nem kérdezősködik senki, ellenben a rajongás olyan töménységben üli meg a levegőt, hogy az csorog majd a hóna alatt, és uram bocsá’ a gatyájában is, mint jófajta izzadság, ott kígyózik csiklandón a lába között le, egészen bele a zoknijába. Az ember szereti otthon érezni magát a világban, kinek elég ehhez egy pad a tölgyek alatt, másnak nem. Mások úri lócsiszárok csak.

Mielőtt elábrándulnánk teljesen a várható gyönyöröktől, idepofátlankodik nekünk a logisztika, hogy a kedves vezető hol kap helyet a sorban, és bírja-e majd az erőltetett menetet, vagy esetleg besorol egy éjszínű, páncélozott géperejű jármű a talpasok közé, ezt senki nem tudja. Többedíziglen nem világos a forgatókönyv, mert és ugyanis a békemenetelők szándékaik szerint végigkígyóznak a bűnös Budapesten, majd pediglen becsatlakoznak a központi ünnepségbe, ahol is meghallgatják a kedves vezető kappanhangú uszítását, amit ilyenkor szokott.

Kétpéldányú lesz a kedves vezető talán, ez a méla tárgya, mert és ugyanis nem lehet egyszerre benne a sorban és ugyanakkor szemben vele a pulpituson, vagy netán vár ott az emelvény a mikrofonnal, és ő mint hableány, kikel a tajtékok közül, átverekszi magát csizmadiákon bayereken és a többin, a vállukon át mászik fel a mikrofonhoz, hogy szóljon nekik, hogy visszhangozzák völgyek és egek, hogy előre megy és nem hátra, ami bizonyos. Nehezen áll össze ez így, hacsak nem az van, hogy a vezér nem is lesz ott a sorokban, és hiába várják őtet, hogy megérinthessék a kabátja szegélyét.

Mondom, különös lesz ez, főleg, mert hatszázötvenezer vonulót várnak a békebajnokok, s ha még vágyaik túlzóak is, de jó a szívünk, és megengedjük nekik, hogy akkor nem fél-e a kedves vezető, hogy agyontapodják őtet a sorban a békebajnokok, ilyenek. És még, hogy ez a sor mahomet, ennyi sok ember olyan végeláthatatlan, mint az orosz konvoj vagy menetoszlop Kijev felé haladva, akik is lánctalpakon mennek fegyverteleníteni, ami olyan nonszensz, mint hogy ez békemenet. Inkább uszító fölvonulás, amire garancia Bayer maga.

A jótollú, mindenféle keresztes és önkormányzati lakásos szervező és közös hang (annyapicsa, rohadékok és egyéb rózsaszín lányemlékkönyv stíl felkentje) mos vagy soha hangot ütött meg. Szerinte, ha most nem menetelnek, akkor máskor már késő lesz, itt az idő, most vagy soha a menetelésre, ami nehezen értelmezhető, mert netán kiesik a lábuk holnapra vagy elfogy a bakancstalp, esetleg netán mifene. A baloldal rájuk tör mint nemzeti menetoszlop, és jön a rezsi meg a sok homokos. Tehát módszertanilag nehezen érthető a világvége nyüszítés, de két kurvaannya közé épp elfér.

Mindez pedig a jobboldali morális fölény, ami fölkentség hömpölyög át a városon, lehetőleg nagy ívben elkerülve a másikakat, ahol az a lengyel bratanki szólal fel, aki nem is oly rég még az erkélyen kvaterkázott letekintve a kedves vezető birodalmára, csakhát a becsület, ami kitelt de olyannyira, hogy belőle mára semmi nem maradt. Az ódium van ma csupán, hogy a békekonvoj vagy békemenetoszlop hittevés, önmaguk kijelölése mint Európa páriáié, és ez is megy, ez is elfér. Sőt, fennhangon hirdetendő, mi vagyunk, akik a dúlást képviseljük a klubban, mint elefántcsorda a porcelánosban.

Mert és ugyanis, lehet a menetoszlop hatvan kilométeres akár, mondom, mint az oroszoké Kijev alatt, a gyalázat már rajta ül, és beletelepszik, ahogyan a kedves vezető megmerítkezik az övéi közt, mint mocskos forrásban. No most, mint kitetszik, ez egy szuszra szakadt ki fékek nélkül, hogy az ember a szuperegójában ügyelt a nyomdafestékre azért, mert a nemzetvesztő menetoszloposokat nem akarta megbántani nagy keresztényi érzékenységükben, de a végére csak kibukik a sója, hogy mégis kik ezek, és mit is akarnak, kígyózva a városban éltetni a gonoszt, ami nem komilfó egyáltalán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum