Nem tudom, értesültünk-e róla, de, ha eddig nem, akkor ezek olvastán tessenek nekilátni csűrdöngölni, hogy a hivatalos listán, amelyen a rögzített áru csirkealkatrészeket sorolják, a szárnyvég is rajta van. Most már tényleg nem eshet semmi bajunk, ha a Párt velünk, ki ellenünk. Ezt, hogy a szárny vége is nap mint nap az asztalunkra kerülhet őkegyelmessége jóvoltából, azokról a plakátokról lehet megtudni, amelyeket a boltok kötelesek kifüggesztvén a vásárlók képibe tolni, hogy rögzüljön a tudatalattiban, mindezt a temérdek jóságot kinek köszönheti a farhátzabáló porbafingó. És hát, a Fidesznek, következésképp az örökös elnökúrnak.
Hogy lógatni kell a tacepaót a jótéteményről, az állítólag Rogán Antal minisztériumának ötlete és utasítása, így mindezek után, bár nem tudom, miniszterúrnak élnek-e a kedves szülei, de érdeklődnék náluk, hogy szégyellik-e már a kicsi kis fiukat. Vagy, ha erre nevelték, akkor semmisnek lehet venni a kíváncsiságomat, és ennyit a gyalázat személyi vonzatairól, hogy jöjjön most az eszme és idea. A Fidesz, mint egyház folyamatosan nagy gondot fordít arra, hogy a hívek fejébe verje saját elcseszett ideológiája mellett azt is, mi mindent köszönhet neki a talpasjobbágy. Azt sem tartanám elképzelhetetlennek, hogy Orbán képét látván a nyugdíjas pavlovi kutyaként kezdene nyáladzani.
Most pedig még inkább, amikor a félisten arcát látva a farhát és szárnyvég andalító ízei idéződnek föl benne, mert a játék erre fut ki, feltételes reflexekre a zemberekben, hogy a szavazófülkében csak a gombot kelljen megnyomi rajtuk, és a varázslat legott, működik. Egyébként a NER indulása óta folyik ez a dresszírozás, a Fidesz mindent kifüggesztet, kiplakátoltat, szájba rág, hülye szimbólumokat alkot, amelyektől az embernek elmegy a maradék életkedve is, de a nyájnak megfelel. Annak idején csodálkoztunk, és néhány tisztán látó honfitársban tojásdobáló gerjedelmeket okozott a NENYI (nemzeti együttműködés nyilatkozata), vagy az alaptörvény asztala például.
Az ilyenektől az emberben okádhatnék támad. A fejlődés ívét azonban jól mutatja, hogy a pátoszos emelkedettségtől mára a zsigerekig jutottak, az űrben lebegő nemzettől a gyomorig. Összefoglalván: nekem a képemről sülne le a bőr, ha tizenkét év – ami közül tíz, mint tudjuk, a legsikeresebb volt – a farhát, és, mint látjuk, a csirke szárnyvég árával kellene kampányolnom. De a jelek szerint ezeknek borítás nincsen az arcszerkezetükön, így nincs ami lángra kapjon. Mindez azonban évtizede tudott, és évtizede nézzük csupán tátott szájjal, ahogyan az életünk egy abszurd drámává változott, amelyben a szereplők tehetetlen lények, sorsuk a passzivitás, a vegetatív szintű lét, amelyből kitörni nem lehet.
Éljen Ionesco és Genet, valamint éljen és virágozzék a megbonthatatlan magyar-orosz barátság is. De letértünk a megszabott ösvényről, ahol az következnék, hogy föltesszük a kérdést, miszerint Rogán – akiről nem tudjuk, kellően szégyellik-e a szülei – egyre inkább belekeveredve a Schadl-Völner ügybe, miként van olyan helyzetben, hogy a boltokat ilyen plakátok kifüggesztésére utasítsa. Sőt, tovább haladva az ösvényen eljutunk Varga Judithoz, akiről szintén nem tudjuk, momentán miért Brüsszelből posztolgat hasábkrumplis képeket, és nem a kis motyóját csomagolja a munkahelyén lehajtott fejű távoztában. És itt érünk el a gyökerekhez.
Hogy ugyanis ez a dolgok két, de mégis szorosan összetartozó vége, a gátlástalanság mindkét irányban. A népek totális hülyítése a lopás status quójának fenntartása érdekében, hogy míg a talpasokat a rögzített áru farháttal kábítják, azt tegyenek a színfalak mögött, amit csak akarnak. Hogy míg a nyáj a NENYI-re és csirkealkatrészekre nyáladzik, megfelelő irányban mozogjanak a milliárdok. Voltaképp a képlet ennyire egyszerű, és nem is lenne rajta mit ragozni, ha nem tolnák minden nap az ember képibe. De tolják, cseszmeg. És senki sincs a nyolcvanezres feribátyámék közül, aki egyszer is kimondaná, öreg és szegény vagyok, de nem hülye.
Fordítva van: hülye vagyok, és örülök a farhátnak. A szárnyvégnek meg pláne. Kies hazánk így suhan a végtelen űrben a nihil felé gyorsulva egyre, együtt mozogva az univerzum tágulásával mintegy. Világosítsd fel gyermeked, a haramiák emberek – sikította hajdan J. A. polgártárs, s utána, mintegy az ő nyomán volna illő és nagyon kívánatos ezt a munkát feribátyámékon is elvégezni valakinek, mert, ha ez elmarad, zsíros farhátat zabálva döglünk meg, ha ez nem történt meg már, és csak élünk a NER-ben, mint annak zombijai. A huszonnegyedik órában vagyunk, hogy utat találjunk kifelé az iszapból, és már az én izmaim is lazulnak.
Vélemény, hozzászólás?