Szenteltvíz

A hét képe minden bizonnyal az volt, amikor Semjén Zsolt bárgyú képpel állt, tartotta a szenteltvizes edényt az aktus során, amikor Orbán Viktor irodáját újra megszentelték a Karmelita kolostorban. A mai feudális Magyarországon divat a megszentelés, egy sarki budi nem kezdheti meg működését anélkül, hogy maskarába öltözött papok ne terítsék be kellékeikkel, amely alkalmak mindenféle szakralitásuk ellenére annyira profának, hogy az ember szinte érzi az ammónia szúrós szagát, amely majd a budit a használat során a tömjén illata helyett és után beteríti.

A papok, akik az ilyen maszkabálokon részt vesznek, arcukat és egyházukat – de véletlenül sem a hitüket – adják a műsorhoz, merényletet követnek el a rítus ellen, a politikusokról jobb nem is beszélni. Mária néninek, akinek nem hite van, hanem vallása, az ilyesmi tetszetős is lehet, és tetszenie is kell, hiszen az előadás kizárólag neki szól, mert ezek a pörformanszok a megszentelés aktusának megcsúfolásai. Isten az ilyesmit nem nézi jó szemmel, ha van egyáltalán, és nem halt meg igazán Nietzsche korában, illetve soha meg sem született.

Visszataszító az a játék, amit a Fidesz a kereszténységgel tesz, és nem kevésbé ítélendő el az egyházak ebben játszott szerepe, akik jó pénzért mindent kiárusítanak amijük van, de elsősorban a becsületüket. A megszentelés igazi hivatása az a mágikus folyamat, amelyben valaki vagy valami kizárólagosan és teljesen Isten szférájába kerül. A megszentelés alanya mindenkor Isten, ez azokra az esetekre nézve is érvényes, amikor a megszentelés műveletét az ember hajtja végre. Elnézve Semjén bárgyú képét kezében a szenteltvizes tartállyal, Istennek hírét sem látjuk sehol.

Egy álszent alakot látunk. Továbbá az a kérdés tolul fel bennünk, hogy vajh, vajon a Karmelita kolostorban lévő iroda az aktus után bekerült-e Isten szférájába, mert ennek kevés valószínűségét véljük. Az egész ceremónia bennünk leginkább Svejk ministrálását juttatja eszünkbe a tábori misén azzal a különbséggel, hogy a vén baka, de a papja is tudták, hülyítik a tömegeket, ezért tette meg a megszentelt helyett a gépolaj, és a misebor sem mágikus ereje miatt keltett kábulatot egyikőjükben sem. Hasek már száz évvel ezelőtt helyre tette az egész vircsaftot, amit viszont mi újólag megszenvedünk.

Magyarország hátra megy, nem előre, mint a fentiekből is kitetszik, és ezt akkor látjuk igazán, amikor bekúszik ebbe a képbe Németh Szilárd maga, aki hírét véve a gazdája cirkuszának, azonmód és még aznap megszenteltette a saját irodáját is. Németh Szilárd nem egyéb, mint százhúsz kiló szervilizmus zsírba ágyazva, aki megtestesíti Aureliano Buendia katonáit, akiknek ki sem kellett adni a parancsot, és még sokkal messzebb is elmentek, mint azt az ezredes valaha is képzelte volna. A diktatúráknak az ilyen alakok a magva, ilyenek nélkül ezek nem is működnének.

Hogy Németh Szilárd mikor fedezte fel magában Istent, az nem nyomon érhető, mert a kényszerek, amelyek irányítják őt ugyanúgy lehetnek Isten, rezsi, manapság pedig egy gépfegyver, és mindez egy kondérban összekotyvasztva. Németh Szilárdot láttuk már szocreál környezetben átszellemült arccal nemzeti konzultációt kitölteni, megfigyelhettük lövöldözés közben, most pedig ez a megszentelés adja a kapcsot a kedves vezetőhöz. Hogy Németh Szilárdnak önálló gondolata nincsen, az tudható. Az volna a meglepő, ha lenne, viszont a nyalás ilyen töménysége már kínos.

Ám az a legszebb, hogy nem neki. Miközben saját jósorsa miatt magából csinál bohócot, ezt észre sem veszi, és ebben a létállapotban arra volnánk kíváncsiak igazán, mi lenne az, amire ez a csinovnyik azt mondaná, hogy ezt már azért nem. Maffiafilmekben szokott a bérgyilkos lelki dilemmája lenni, hogy mindent megtesz, de gyereket azért mégsem öl. Mindenkiben vannak ilyen morális sarokpontok, de ami a fideszistákban a legfeltűnőbb, hogy bennük ilyen fékek és gátak nem látszanak létezni. A bátor százharminchárom is élő példa erre, de ugyanígy egy iskolaigazgató is lehet ilyen.

Normális esetben két egyháznak nem lehet tagja az ember, így hőseink nem tudnak egyidejűleg valamely keresztény és ezzel együtt a Fidesz-egyház kebelébe is tartozni. Ezért van az, hogy a képeken Krisztus a kereszten a fideszisták közelében mindig zokog, azon csodálkozunk csak, hogy a kedves vezető irodájának szakralizálása közben Semjén kezében nem forrt fel a szenteltvíz önmagától, nem nyílt meg a plafon, vagy a mindenható más módon nem fejezte ki nemtetszését. Minden oka meglenne rá, mégis hallgat, ami azt a képzetet erősíti bennünk nagyon, hogy nincsen is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum