Vétóország

Szijjártó Péter kijózanodott Brüsszelben állítása szerint („kijózanító vita volt” – mint beszámolt róla nekünk), mégis inkább tűnik olybá, mintha permanensen delirálna, szittyós volna, vagy ahogyan a környékünkön emlegetik, máttós a lelkem. De, hogy nincs magánál, az bizonyos. Az Unió bővítéséről szólt a „kijózanító” vita, és, mint mindannyiunk Petije beszámolt róla nagy duzzogva, „az észak- és nyugat-európai országok továbbra sem akarják az EU-bővítést”. Szijjártó valami különös oknál fogva balkáni országok – Albánia, Észak-Macedónia, Szerbia – Unióba vétele miatt aggódik annyira, és ebből két dolog adódik kérdésként.

Egyrészt az: miért, másrészt pedig ez ellenérdekelt oldal nyűgei, hogy ugyanis az Unió miért ódzkodik ezen országok kebelbe fogadásától. Mielőtt ezekre megadnánk a rövid és velős választ, Szijjártóról és a Fideszről annyit ismét jellemzésként, hogy miután nem foglalkoztak érdemben az Európa Tanácsban ezen országok felvételével, külügyminiszterünk nekilátott toporzékolni és hisztizni, ha nem lesz úgy, ahogyan ő, illetve a főnöke elképzelte, vétózni fog. Mindegy mit, mindegy mikor, jön a vétó. Ott tartunk lassan, hogy nagyítóval kell keresni olyan ügyet, amit a NER élve, vagy inkább visszaélve ezzel a jogosítványával, ne vétózott volna meg.

Tüske vagyunk a köröm alatt, púp a háton, elefánt a porcelánosban, de semmiképp a klubba valók, akik ugyan bebocsátást nyertek, de azóta állunk a zongora tetején, és a húrok közé pisálunk. Ha volna kollektív lelke az Uniónak, mint ahogyan nincsen, gyászévvé nyilvánítaná 2004-et, amikor tűzijátékok közepette beengedett minket, de már történelmileg egy pillanatnak sem számító idő alatt annak a peremén tántorgunk, hogy a Teleki Pál levelében fogalmazott nemzet legyünk. Megjegyezve, hogy miután ezeket Horthy elé tárta, főbe lőtte magát. Ez olyan katonai vagy nemesi becsület szülte cselekedet, mint amelyet amúgy a Fidesz lelkében annyira irigyel.

De vegyünk ki pár szivárványt a gróf búcsúsoraiból, miszerint „szószegők lettünk…a gazemberek oldalára álltunk…hullarablók leszünk…a legpocsékabb nemzet”. – Erősen tartunk efelé. És most, hogy meghatároztuk néplelkünket és helyünket a nemzetek palettáján, itt az idő, hogy a két kérdéssel foglalkozzunk, miszerint ad egy, miért oly elemi érdeke a Fidesznek az emlegetett országok Unióba vétele, és válaszunk erre egészen egyszerű. Orbánnak nagyon jól jönne, ha minél több olyan ország kerülne be az EU-ba akik nem nagyon akarnak mást csak pénzt, de ha értékrendről van szó, akkor köszönik. Röviden: hasonlóak Magyarországhoz.

Sem a demokrácia nem kell nekik, sem a korrupció felszámolásában nem érdekeltek, a Fidesznek szüksége van a hasonlókra, kellenek az erősebb zsarolási potenciál miatt. Az, hogy mit okoz, mit rombolnak, mit tesznek tönkre, az ezeknek kicsit sem számít. Sem az EU-ban, sem Magyarországon. Hogy ez így van, illetve így lehet, gondoljunk bele a Fidesz balkáni fellazító politikájába, hogy igyekszik exportálni a NER-t nem kevés pénzért és nem kevés aljassággal. Amikor Varga Judit arról álmodozik, hogy az egész Uniót a maga képére formálja, akkor erről beszél, mert más partnerük már nem igazán akad. Kezdenek elveszni az álmok.

Mármint Orbánéi, amelyben Európa ormaira képzelte magát, s ha ez nem megy, akkor inkább szétver mindent. Voltaképp a vétók erről szólnak, a totális kompromisszum-képtelenségről, s ami ebből fakad, ha nem az van, amit ő akar, akkor dögöljön meg minden és mindenki. És itt érkezünk el oda – és voltaképp már meg is adtuk a választ –, hogy ugyanis az Unió miért nem futrohan az Orbán által istápolt országokat fölvenni. Ezért. Nagy valószínűséggel az EU úgy véli, még egy korrupt tűzfészekre szüksége nincsen, elég ez, ami Magyarország, illetve még a haverja, a lengyelek. És amikor emiatt Szijjártó vétóval fenyeget, voltaképp ő maga a igazi érv a bővítés ellen.

Minden egyes vétó, ami dacból és dühből, illetve az Unió szétverésének szándékából születik új és még újabb szégyenfolt a képünkön, Szijjártó (a Fidesz, Orbán és a többi) téged járat le, de ami érdekesebb, a te életedet zabálja fel. Mert ha ugyan rendelkezel is az élethez szükséges nagyvonalúsággal, miszerint ki nem szarja le, mit gondolnak róla, az már viszont baj, ha emiatt kézzel fogható hátrányt szenvedsz. Pedig már itt tartunk, mégpedig ott, hogy mivel az Unió a bájos korrupciók miatt nem utalja a helyreállítási pénzt, kormányunk leállíttatott egy csomó kifizetést népének és cégeinek. Rossz – vagy épp felhőtlen öröm – belegondolni abba, mi lesz itt, ha a pénzcsap végleg elzárul. De azért próbáljuk meg.