Mi, kockázatok

Ahogyan azt Kövér László szíves közléséből tudjuk, álláspontja szerint az ellenzék nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Sok minden volt az ellenzék az elmúlt zaklatott tíz évben, éppen ez még nem. De nagy valószínűséggel ezzel a kijelentéssel a kör bezárult, az utolsó tégla is a helyére került a NER-nek nevezett kisebbségi terrorra alapozott társadalmi berendezkedésben. Aki vagy ami nemzetbiztonsági kockázatot jelent, azt a fenyegetett – vagy magát annak érző – nemzet megfigyeli, lecsukja, kiutasítja, végső esetben fölköti. Ezt kell tennie, ha már Kövér László 2002-ben előadott kérésének nem engedelmeskedett, nem ment le a pincébe, és nem tette a hurkot a saját nyakába.

Hogy tudjuk – és mindenki tudja – a helyét, jusson eszünkbe, a jelenlegi kormány, tehát ergo Orbán és a Fidesz, benne Kövérrel hogyan bánik az ellenzéki vezetésű városokkal. Voltaképp ki akarja éheztetni őket, csendes és iszonyú háborút vív ellenük, ami azt mutatja, az ilyen vezetésű városok politikusait, és azok lakosságát is büntetni akarja, mert nem rá szavaztak. Ebben a kontextusban tehát nemcsak a politikusok, hanem a szavazópolgárok is ellenzéknek tekintendők, így Kövér gondolataiba helyezve mindezt, aki nem a Fideszre szavaz vagy szavazott, nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Te is, én nyájasom, ha efféle bűnös lélek vagy. Rád is vár egy Recsk.

Kövér előadásában ugyanis „két, egymást gyakorlatilag kizáró állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül”. Azaz, valakinek itt helye nincs, s mivel a Fidesz van hatalmon, és minden aljas erejével ott is akar maradni, mi volnánk azok, akiket le kell csukni, meg kell figyelni, ki kell utasítani vagy fölkötni. Súlyos dolgok ezek, nem véletlen tehát, hogy az egyesült ellenzék egyből lemondásra szólította fel Kövért. S habár ezt a gesztust meg kellett tennie, mégis csak mosolygásra ad okot ez a gyerekes buzgalom, hiszen Kövér világnézetéből fakadóan ők nem méltóak arra, hogy itt éljenek, miért hallgatna akkor arra, hogy le akarják mondatni. Egyszerűen nincsenek is.

Kövér sem alkalmas a magas hivatalra. Ilyenre a 2002-es incidens után jóérzésű és józan társulat nem is jelöli, a Fidesz azonban nem olyan, Kövér ott ül a székében és voltaképp fenyegetőzik, mert ezt is megteheti. Van saját hadserege, a trónusán ülve élet-halál ura, kapcsolgatja a mikrofonokat és szórja a milliós büntetéseket, ami a fentiek fényében most már egyáltalán nem meglepő. Ha következmények nélkül megtehetné, lövetne is. Az itt felvázoltak nemcsak dermesztőnek tűnnek, azok is. Ebben e helyzetben kevéssé vigasztalhat minket annak tudása, hogy Kövér nagy valószínűséggel nem egészen normális, ha a főnöke-haverja mindezt eltűri tőle, sőt, érezhetően egy a véleménye vele.

Orbán Viktorra történt az utalás, akinek a szájából szintén elhangzott még 1998-ban, hogy „a T. Ház ellenzék nélkül is működik”, és a mai kontextusban az ország is, mi több, az ellenzéki szavazók nélkül is. Ők hovatovább nem kívánatosak a NER-ben, de, hogy nem a hasamra ütve beszéltem az elébb a kisebbség terrorjáról, idézzük fel a legutóbbi, 2018-as választás számszerű adatait. Az Országos Választási Bizottság honlapján az áll, hogy abban az évben Magyarországon szavazásra jogosult volt 7.968.059 honfitársunk. Ebből a Fideszre szavazott 2.824.206 ember, amivel nem szerezték meg a leadott szavazatok ötven százalékát sem.

Mi több, és sőt, a rájuk leadott szavaztok közül 216.120 levélben érkezett határainkon kívülről. Azon ukránok száma pedig, akik magyarul sem tudva, de egy szabolcsi disznóólba bejelentve és buszoztatva voksoltak rájuk nem ismeretes de számos, mint ahogyan a közmunka elvételével fenyegetett, egy cekker krumplival megvett szavazók sem voltak kevesen. Így, ha meggondoljuk, aki szívből és igazán a Fidesz országlását szerette volna négy évvel ezelőtt, nagy jóindulattal országunk lakosságának negyede, azaz, mintegy két és félmillió ember. De ezzel tényleg kimaxoltuk a rajongókat, így viszont az marad, hogy több mint ötmillió ember a nemzetbiztonsági kockázat.

Plusz a csecsszopók. No most, olyan ország még egy nincs, ahol ilyen adatokkal kétharmaddal lehet kormányozni, de olyan sem, ahol ilyen számok mellett teli pofával hatalmas választói felhatalmazásról lehet hazudozni, mint ahogyan az történik minálunk, és a világ demokratikus közössége elé tárva mimagyarozva mellet döngetve. Ezeket az adatokat eddig is tudtuk, a nóvum annyi, hogy erre a két és félmillióra mutogatva kérdőjelezik meg a hét és fél magyarságát, és Kövér olvasatában most már veszélyes elemeknek is nyilvánítják mind. Téged is, engem is, a sarki fűszerest is, és ez az állapot egyre nehezebben tartható. Ennyit akartam csak ezen a fagyos reggelen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum