Csatadal

Benkő Tibor honvédelmi miniszternek van logikája, ha nem is úgy működik, mint a köznapi logika, mint például az öné. Kiindulási tézise a sorban, hogy Magyarország lehangoló történelme során százhatvanhárom ütközetben, csatában, forradalomban vett részt, volt érintett, amelyek közül kilencvenet meg is nyert. Így a miniszter, az ebből fakadó konklúziója pedig az, hogy vannak értékeink, van mit védeni, ezért van szükség korszerű hadseregre. Hosszan tudnék ilyen megbicsakló logikai mutatványokat bemutatni, amikor a következtetés egyáltalán nem fakad az alapokból, mi több, egyiknek a másikhoz az ég egy világon semmi köze nincsen, de ez felesleges volna.

Magunk is látjuk, a százhatvanhárom ütközet, csata, forradalom önmagában semmilyen értéket nem képvisel, ezeken megvédeni nincs mit, de mindig akad az emberek között, akiknek másképpen működik az agya. De, hogy miképp, az vizsgálat tárgya kell legyen. Megengedően, még a főorvosi vélemény előtt elismerjük, akadhat olyan embertársaink között, akiknek az uniformis a minden, a lövöldözés a szférák zenéje, a lőporszag pediglen valami Coco Chanel kreátum, de az ilyen emberekkel valami defekt van, talán ezért honvédelmi miniszterek. Viszont nagyon sok honvédelmi miniszter van a NER-ben, a felsőbb szinteken kiváltképp vonzódnak a katonásdihoz.

Vagy csak úgy tesznek, hogy a harci kiskakas Orbán meg ne orroljon reájuk. Lelki szemeinkkel látjuk Németh Szilárdot is a puskájával, ami igazán emlékezetes kép volt, és egyből mindent megértünk. Hanem az ütközetek, csaták és forradalmak, amelyeket honvédelmi miniszter elvtárs emleget, hogy ez miképp jött ki neki – hogy büszke lehessen –, az már delikát. Nem a duci kis ujjain számolta ki a katonásdit, hanem hozzáértő utánjárók szerint Wikipédiát olvasott, ami nem egy autentikus forrás, ahogyan azt a hozzáértő utánjárók meg is mutatták, bebizonyítva, hogy honvédelmi miniszter elvtárs totál hülyeségeket beszél.

De az tegye fel az ujját, akit ez meglep, köszönöm, látom, hogy nem vagyok egyedül. Először örüljünk annak, hogy nem valami misekönyvből vette lehengerlő információit a magyar honvédek főnöke, s ha ezen túl vagyunk, nézzük meg, mi az, amit Benkő Tibor meg akar védeni, mert azt értéknek tartja vagy nevezi. Mint kiderül, az a Wikipédia oldal, ahonnan Benkő örömei származnak, a magyar hadsereg győzelmei közé sorolja az 1968-as Prágai Tavaszt, amikor csapataink a szovjetek oldalán segítettek leverni a cseh forradalmat, és nem tudható, a tudomány és Orbán világnézetének jelenlegi állása szerint ez most akkor tényleg lehengerlő diadalnak tekinthető-e.

Vagy büszkeségnek. Mint ahogyan az is furán veszi ki magát, hogy a Benkő által emlegetett kilencven győzelembe beletartozik az 1061-es pogánylázadás leverése, amikor magyar gyilkolt magyart. De jelenlegi viszonyaink sincsenek ettől túlságosan távol, ezért feltéve, és élénken elképzelve, ha az ellenzék győz jövőre, és őket leveri Orbán, akkor már kilencvenegy lesz a diadalok száma talán. De ne szaladjunk ennyire előre a történelemben, mert Benkő visszatekintésében is akadnak még említést érdemlő dolgok. Külön értesítés helyett a győzelmekbe számít Dózsa György vircsaftjának vérbe fojtása, és újdonságként rákerült a magyar hadak dicsőséglistájára Irak is.

Mindezek fényében kesereg Benkő a magyar hadak kevésségén, hogy megszűnt a sorkatonaság, ami abban a seregben volt, amiben miniszterünk megkezdte katonai karrierjét, és Magyar Néphadseregnek hívták Kádár alatt. Ez sok mindent megmagyaráz, de rengeteg dolgot még így sem. Nem akarnánk a direkt történelemhamisítás vádjával illetni a magas hivatalú elvtársat, fogjuk inkább a megszépítő messzeségre a dicsőnek látott szerencsétlen múltat, viszont az állandó csatazaj már egyre inkább zavar. Remélem nem csak én vagyok így ezzel, és tán azzal sem maradok magamra, ha a sok hülyeséget is unom. Nem kell egyfolytában beszélni.

Bár kitetszik, hogy a NER ez, voltaképp a NER nem egyéb, mint permanens győzelmi jelentések sorozata, és most kiderült az is, hogy az is dicsőség, amikor egymást gyilkoljuk, mert akkor egyik felünk győz. Ha más hadak járnak erre, annak rend szerint rossz a vége. De ez sem baj. A baj az, hogy most újra nagy hadakról álmodunk, még nagyobb a hazafias és honvédelmi nevelés címszó alatt űzött militarista idomítás, és a legnagyobb, hogy mindez elveszi a delikvensek eszét, amire az élő példa maga Benkő Tibor honvédelmi miniszter, és amit előad. De ő sem az igazi bűnös, ő is csak csinovnyik. Az igaz bűnös záloga a kezemben van. És ő mit érdemel, ez a kérdés.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum