Brüsszel, a sommelier

Varga miniszter megdicsérte Brüsszelt. Megpaskolta mintegy a vállát neki, hogy hát végre, jól döntött, miszerint egy magyar vörösbort választott meg a világ legjobbjának. Na, ugye, nem vagy annyira hülye Brüsszel, mondta magában Varga, és elégedetten nyugtázta, hogy a folyamat, amit a pártja tisztújító kongresszusán fölvázolt, miszerint kies, kipcsak hazánk képére formálja a hanyatló nyugatot, ím, máris kezdetét vette. Holott a vörösbornak és a jogállamnak nem sok köze van egymáshoz. Annyi talán, hogy jogállamban és diktatúrában egyként fogyasztják, csak más-más szájízzel.

Innen nézvést az sem igazán életszerű, hogy von der Leyen nagyasszony csettintett fogyasztván a nedűt, és adott tíz pontot rá, sokkal inkább levelet fogalmazott Varga miniszter kormányának arról, számolna már be a nagyszerű vörösbort termő földön folyó korrupciókról és más galádságokról, mert nem fog pénzt kapni különben. Ezt nevezik a jogállamisági eljárás megindításának, amiről a hét vége folyamán Vargának mondanivalója nem akadt. Még egy nyamvadt boszorkányüldözésit sem engedett el, sem kettős mércét, helyette vigyorog a képen kezében egy pohár borral.

Innen nézvést fölötlik a kérdés: iszik ez a nő? Mert emlékezhetünk, beiktatásakor kezében pohár pezsgővel nézett szerelmesen a gazdájára, halottak napján Prágában fotózkodott egy krigli sörrel Hrabalról elmélkedve, ami miatt megkapta, hogy a cseh mestert a szájára ne vegye, mert nem méltó rá. Most meg ez a bor. De ez csak ilyen kajla kitekintés volt olyan óhajokkal, igyon, amennyit csak akar, sőt, még fizetünk is neki pár rundót, ha aztán eltakarodik és befogja a száját, de Magyarország nem ilyen kocsmának tűnik. Minálunk leginkább ütnek, főleg az utcai harcosok.

Még Varga boráról annyit, hogy kiderítették, palackonként huszonötezerbe kerül, és a közösségi tér felháborodott, a Gyermekjogok Világnapján issza ezt érzéketlenül miniszterünk. A felháborodás párhuzamait nem igazán értjük, mert ahogyan von der Leyennek sem sok köze volt a bor aranyérméhez, úgy az, hogy mennyibe került a Varga által szlopált nedű, nem korrelál a gyerekjoggal. Ha viszont az árát sokallnák, tompítunk az élen, mért ne ihatná. Hegedűs szegényügyis is közpénzből vette az italait. Annyi látszik csak, hogy Vargának nincs érzéke az italos fotózkodáshoz.

Mert a halottak napi prágai sörözgetés sem azért volt visszás, mert ott Hrabalról elmélkedett, hanem, hogy ott volt, amikor mások a temetőket rótták. Így Vargának vagy halottja nincsen, vagy szíve, és ez utóbbi látszik valószerűbbnek. De ezek magánügyek, mint ahogyan az is, miképp megy tönkre Varga a Fidesz szolgálatában, Gyakran küldözgeti a képeit, amelyeken egyre rosszabbul néz ki. Nem az egészsége változik, hanem az arcéle és a szeme állaga, megül az egész képén a gonosz, de ez általános folyamat a kedves vezető szolgálatában.

Én is ismerek olyan embert személyesen, aki az orrom előtt mállott szét. Egy nyájas, szellemes és nyitott szívű embert láttam tönkremenni. Amikor most beszámolt idei kötcsei élményeiről, ahol alkalma volt láthatni és hallhatni Őt, egy tompa szemű, megtört öregember mesélt ugyan lelkesen, de egyéniségét elvesztve, lassanként beleolvadva az arc nélkül rajongó masszába. Hogy miért jó ez nekik, azt én föl nem foghatom, de legyen mindez a fideszisták nyomora, ami azonban szétterül az egész országon is. És a bajok itt kezdődnek erősen.

Mert Vargával sem ez a baj, hogy láthatóan egyre inkább összeaszva hülyeségeket beszél, hanem, hogy sorsok fölött és felől dönt, hatalma van minden alkalmatlansága és jellemtelensége ellenére. De ezt is tudtuk, mindent tudunk már, mint ahogyan Faludy parasztembere, aki kenyérrel és sóval várta a Recskről szabadulókat, közte őt. A különbség annyi, hogy a mai parasztember Orbánnal ül egy asztalnál, aki kvaterkázik vele, hogy novemberben jön nyolcvan, Feri bátyám. És mindezek után nem vágja pofán a kedves vezetőt. Nos, ez a baj, nem az, hogy döglenek a nyulak.