Táncórák a stadionban

Kubatov Gábor, aki nemcsak a Fidesz-listák kezelője, de a Ferencváros elnöke is, életszerű megoldást talált arra, hogy magyari kisdedek is járhassanak meccsre a stadionjában lelki sérülések veszélye nélkül. A Groupama Arena D1 és D2 jelű szektoraiban ezentúl tilos lesz a trágár, obszcén kifejezések használata, az ocsmány káromkodás (bár azt nem tudjuk, ez mennyiben különbözik az előző ponttól), a közösségellenes magatartás, fenyegető, kötekedő viselkedés, illetve a kiskorúak erkölcsi, érzelmi fejlődésére károsan ható egyéb magatartás.

Eszerint a D3 – és az összes többi szektorban – ilyet lehet, noch dazu még a D1 jelű szektorban is szabad indul a vonatozni, mert arról a magyari kisdednek maximum Thomas, a gőzmozdony jut az eszébe, és nem a csordultig telt marhavagonok. Már látjuk a Ferencváros mérkőzéseit, ahol a két kiemelt és szigorított rendszabályú szektorban, illetve szektorból a kis magyar szarosok tátott szájjal bámulják a stadion többi részét, ahol mondjuk azért hörög a túlművelt publikum, mert az ellenfél esetleg letérdelt, és ezzel provokálja magyar hazánk kipcsak öntudatát.

Kubatov, illetve a csapatából az, aki ezt kitalálta, nem egy társadalomtudós, amikor azt tételezi, hogy ilyen kis szigetecskéket létre lehet hozni a mocsár közepén, amelyekben andalodik a rózsaszínű idill és a vaníliaillat, míg a környező vidéken robbannak a srapnelek. Másrészt kevéssé hihető, hogy a kis magyar bávatag szaros süket és vak, így nem hallja és nem látja, ami a mellette vagy vele szemben lévő szektorokban történik. Nem szoktam ilyet mondani, de ha babazsúrra akarjuk vinni a gyereket, hordjuk misére, ott ugyan káromkodni nem fognak, viszont más baj azért érheti.

Kubatov és a Ferencváros most azt hiszi, hogy valami nagyszerűt talált ki és valamit megoldott, holott semmit sem, sőt, még az is lehet, hogy a drága papa, aki a meccsre vinné a kisdedet, ezután nem fogja, mert ott nem teljesedhet ki a fenti kötelmek miatt. Valljuk meg, a lelátók népe nem decens, úri közönség általában, így az a buzgalom is nehezen érthető, miért kell oda gyereket erőszakkal elcipelni, amikor lehet, hogy ő szívesebben homokozna a pajtásaival, vagy rollerezne a játszótéren. De ez a magyar idill, apa meccsen van a gyerekkel, míg anya főz.

És megint csak ide jutottunk el, a magyar családmodellhez, CSOK-hoz, szüléshez, vak komondorhoz, és az egész, kilátástalan átnevelőtáborhoz, amivé valaha kies hazánk züllött. Milyen szép idea is, hogy a D1 szektorban nem lehet kurvaanyázni, mert rosszat tesz a kipcsak kölkek lelkének, míg viszont otthon, a négy fal között meg igen, sőt, az államot az sem érdekli igazán, ha a meccsen angyali mosollyal a száján zsoltárokat éneklő apuka otthon megveri anyukát. Ilyenekkel nem foglalkozunk, a szektorokkal igen, mellesleg az az apa is büntetést érdemelne, aki meccsre cipeli a gyerekét.

Viszont ebben valami generációs folytonosságot és folyamatosságot látnak, hogy én is meccsre jártam, a fiam is oda fog. Mivel ez tetszik az élet értelmének, főleg akkor, ha ilyen miniszterelnöke van az országnak, mint amilyen nekünk, és akiről meccsek tárgyában beszélni többet egyáltalán nem érdemes. Azonban, ha már nála tartunk, nem tudom, érezzük-e az ellentmondást, mikor is Orbán helyénvalónak tartja a lelátói őrjöngést, ha a szurkolót térdepléssel ingerlik a futballisták, ugyanakkor ezzel párhuzamosan tilos a káromkodás a kijelölt helyen.

Továbbá egyébiránt nem ártana tisztázni, mi számít tiltott beszédnek a két kijelölt szektorban, csak, hogy fölöslegesen ne telefonálgassanak a házmester lelkületű népek. Mert el ne feledjük, ha a Groupama Arena D1 és D2 szektorában csúnyaságot tapasztalunk, akkor azt telefonon lehet jelenteni az illetékeseknek, akik aztán intézkednek. Hogy miként, az nem világos, netán tíz méterrel odébb kísérik a renitens alakot, hogy ott tessen kurvaanyázni, zsidózni és niggerezni, mert itt kisdedek fejlődnek épp az ő lelkükben és szellemiségükben.

A ferencvárosi kopasz pediglen azt mondja, oppardon, elnézést meg kisztihand, átül a D3-ba, és ott ontja ki szurkolótársa belét. Mindezt a végtelenségig lehetne ragozni és mókás képeket festeni róla, de minek. Nem olyan időket élünk, hogy efféle apróságok töltsék ki az időnket, magam csak könnyed, reggeli utáni szórakozásnak szántam a mondandómat, felüdülésnek mintegy, míg el nem kezdődnek a hétvégi szokásos sajtótájékoztatók, amelyekből azt tudjuk meg, Gyurcsány és pajtásai miként akarják legyilkolni a magyari nemzetet. Lehet, a meccset is betiltanák, ha nyernének.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum