Orbán vagy Orbán

Nem tudom, kedves olvasó, gyomrodban remegő izgalmakkal ébredsz-e ma bele a ködökbe, hálát adva az egy teremtő Istennek, hogy megérhetted ezt a napot is, amelyiken tisztújítást tart a Fidesz. Pedig azt tart, ha eddig nem is írtad föl magadnak, sejtetted vagy gondoltad volna, hanem úgy keltél ki a marasztaló ágyból, hogy na, megint egy nap, amit túl kell élni. Illetve másképpen: hurrá, fölébredtem világ, jó benned lenni. De mindegy is. Nékem a dédanyám jutott eszembe, a verébszerű alakja és a csomó a kendőjén az álla alatt, mikor is a dunna melegéből olvasta az okuláréjával az MSZMP megyei lapjának címoldalát fennhagon, miszerint „Kádár János ismét a körülbelül titkára lett”.

Tudom, hogy már meséltem a kölök Kázmér sztoriját, de mindig eszembe jut, s nem a vénség távoli múltat megszépítő messzesége miatt, hanem mert ugyanaz van megint. Kádár János a KB (ómami szerint körülbelül) titkára lett mindig, amiről az MSZMP megyei lapja tudósított, most pedig Orbán lesz a Fidesz elnöke mindig, amiről a KESMA megyei és összes (pár száz) lapjai tudósítanak. Tudom, hogy másabb a kommunikáció napjainkban, de nem ennyire, és azt is tudom, hogy Kádárnak a körülbelüli titkársági székére esetleg volt kihívója. Míg Orbánnak az elnöki trónusra senki sincs, az idő épp emiatt nem körben forog, hanem karikatúrába torzulva ismétli önmagát. Lelkünkre így ül ez a kor.

Csak nekünk nincsen dunnánk, ami alól ártatlan tudatlansággal nézhetnénk bele a kajla világba. És az sem tudható momentán, hogy a nagy eseményt ma mivel barikádozzák el, buszokkal vagy fóliás kerítéssel, hogy a panelproliknak még a szaga se szivárogjon be a kiválasztottak közé. De olyan megható, amikor az a játszási, hogy ez egy fontos és jelentős esemény, holott egyáltalán nem az. A küldöttek – és a vendégek – körbenyalják Orbánt, ütemesen tapsolnak neki, ő pedig fürdőzik a talmi fényekben, és újólag megbizonyosodik kiválasztottságáról. Ezen túl, hogy a miniszterség miatt az alelnöki széket elengedni kénytelen Novák Katalin helyett ki lesz az alelnök, teljességgel érdektelen. Ez az egyetlen tét ma.

De ott, ahol a folyamatosságot őrzendő alelnök marad egy Kósa Lajos vagy Németh Szilárd, oly mindegy, hogy Novák helyére milyen bábu kerül. Orbánnak még csak kihívója sincs. Hogy nem lehet, vagy nem mer senki jelentkezni, mert a basa elküldené neki a selyemzsinórt, a mi szemszögünkből másodlagos. Érdekességként akkor merül fel ez az egész, amikor mindezek ellenére azt bizonygatják, hogy a Fidesz demokratikus párt, ahol Orbánon kívül másnak is lehet véleménye. Mint például ezt mesélte lelkesen egy másik Orbán, a Balázs, aki a tanácsadója a fő Orbánnak. Hogy az érvek döntenek, a vita meg a logika. Látjuk a sokszínűséget a tisztújítás során is, hogy a mi Orbánunknak keményen meg kell küzdenie az elnökségért. Vagy nem.

Virág elvtárs örökérvényűje jut eszünkbe ilyenkor: „Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni!” – Ez olyannyira tökéletes kép arról, ami ma a tisztújítás során ránk vár a sajtóban, hogy ragozni ezt tovább nem is kell. Annyit még elmesélek drága olvasó, hogy a tervek szerint délután négyig kell rágnod a körmödet, hogy Orbán vagy Orbán lett-e a Fidesz elnöke. És ebben az esetben egy és ugyanazon Orbánról beszélünk.

A köpcös felcsútiról. Tényleg, hogyan van az, hogy ebben az országban másnak is lehet ez a neve? De ez már a vészes rosszindulat a részemről, és nem szeretnék rossz színben feltűnni. Mert még azt mondja nekem is Kövér pedellus, hogy bolond vagyok. Mert Márki-Zayra ezt mondta, s ha most azt a kérdést teszed fel, ez hogyan jön ide, akkor azt kell mondjam, csak kis színesként az izgalmas nap előtt, hogy lássuk, a küldöttek és vendégek milyen nívón szórakoztatják majd egymást a paraván mögött, miközben ütemesen tapsolnak pártjuk örökös és leválthatatlan elnökének, magának a nagy Orbánnak. Viszont nem árt észbe venni, hogy ez lesz a Fidesz mint párt veszte is. Orbán után atomjaira hullik. De ez legyen a fideszisták baja.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Orbán vagy Orbán
  1. Yeti szerint:

    Majd ha lopják a csontjait – az hír lesz.

  2. Kati szerint:

    Kövér tényleg azt mondta, hogy van amikor bolond vezető kerül az ország élére.

  3. miki1950 szerint:

    Olyan hazugságcunamit mint amit a fidess ma rátol az ország birkanyájból álló felére, hát én még nem láttam. Ahhoz még ép elme sem kell, hogy kinyíljon az emberek zsebében a bicska.
    De majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég tavasszal.

Hozzászólás a(z) Yeti bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum