Várkonyi igazgató et.

Várkonyi Andrea váratlanul bekerült a TV2 Média Csoport Kft. igazgatóságába, mint tegnap hírül kaptuk és vettük is nagy buzgalommal. Indoklást is csatolt hozzá a Mészáros Lőrinc üzleti kötelékébe tartozó vállalat, amelyben felsorolják az új igazgatósági tag érdemeit és az igazgatóság jogosultságát való indoklást, amiben szerepel, hogy Várkonyi orvosi, közgazdász és pszichológus diplomával is rendelkezik, tévésként pedig épp itt koptatta a képernyőt, formailag tehát ebben az egészben az ég egy világon semmi kifogásolni való nincsen. Mégis savanykásat böfögünk mindezeket olvasván, és az a dolgunk épp emiatt, hogy fölfejtsük rosszkedvünk telének okát.

Elsőként amellett nem mehetünk – vagy legalábbis én, Kázmér nem mehetek – el szó nélkül, hogy amíg Bochkorné volt volt a mostani Mészárosné, bár a papírjaival már akkor is minden bizonnyal rendelkezett, ámde nem tartotta fontosnak egyfolytában az egész széles világ orra alá dörgölni mérhetetlen tudásait. Míg most viszont igen. Szinte minden vele vagy róla készülő írásműbe bekerülnek ezek, amitől az embernek az a képzete keletkezik, hogy hősünk valamit kompenzálni szeretne nagyon. Házasságát Orbán strómanjával a mindent felperzselő szerelemmel magyarázza, ez utóbbi kényszeres okosság-igazolásnak indoka viszont nincs.

Magam tudnék sokat sorolni, de ez az egész nem ide tartozik, a férj szellemi képességeiről sokan és sokfélét meséltek már, nem szaporítom tovább a szakirodalmat. Olybá tűnik, hogy Várkonyi a rengeteg papírjaival a férj kognitív funkcióit szidolozza azt képzelve és sugallva egyben, hogy egy ilyen túlművelt nőszemély csak nem áll szóba egy szellemi egytálétellel. Pedig ismerjük Mészárost, és azt is, hogy „legyetek bátorak”, ami mindent megmagyaráz. Egyszerűbb volna azt hazudni, hogy a szívnek nem lehet parancsolni, és minden rendben is lenne, így viszont nincsen egyáltalán. Már a kezdetekkor belekeveredett ebbe a hálóba, ami nem ereszti.

De ez mindegy, is, legfőképp annak fényében, hogy nem a diploma és a papír a tudás meg bölcsesség forrása. Jobb érzésű ember, bármennyi is van neki, nem dicsekszik vele, mert egyből kiderül az, ami Várkonyiról most lett világos, miszerint ez az egész csak kirakat. Itt kerítek sort rá, mert már régóta el szerettem volna mesélni, hogy a névjegykártyák hőskorában, amikor boldog-boldogtalan csináltatott ilyen készséget ebben is a szabadságot látva, a legkedvesebb nekem az volt, amikor egy ismerősöm egyszerű fehér papírra íratta, ami róla tudható volt: X. Y. segédmunkás. Nagyon jókat lehetett vele Nietzschéről dumálni.

És most, hogy elmeséltem az életemet, azt is vegyük észre, hogy Várkonyi papírjai már a Mészárossal megkötött nász előtt is megvoltak, tévézett is, a csatorna – vagy médiacsoport – viszont nem gondolta úgy, hogy csakis az ő mérhetetlen tudása mentheti meg a kócerájt, míg most viszont igen. Ezzel sem volna különösebb baj, eljöhetett volna most is épp az ő ideje. Ha viszont a sormintát kirakjuk, miszerint Orbán-Mészáros-Várkonyi és aztán majd az általa dirigált ótvaros televízió, akkor már egyáltalán nem mindegy, mert azt mutatja, hogy Várkonyi ezzel a friggyel nemcsak gazdag, hanem egyben jó és megbízható elvtárs is lett.

Mérhetetlen bölcsességét tehát a párt szolgálatába állítja, amihöz házassága révén hivatalt is nyert. Így vezet a fényesen fölívelőnek tetsző karrier egyenest a pocsolya mélyére, az iszap alá. És itt érünk el a legnagyobb dilemmához, amely az, a házassággal megszerzett mérhetetlen pénzt mért nem élvezi úgy, hogy naphosszat a körmét reszelgeti, ám erre is van magyarázat. Míg a világ más tájain munkával szereznek vagyont, itt, minálunk másképpen jutnak pénzhez, amit utólag akarnak munkával vagy legalábbis annak látszatával igazolni. Innentől átlátszó az egész sztori, és bűzlik is nagyon, mert a pénznek igenis, van szaga.

Főleg az első generációs milliárdosoknál, akik a szemünk előtt nőnek ki a ganyéból, és nincs meg az a távlat és feledés, ami miatt a leszármazott már tükörbe nézhet, míg az apja vagy a nagyapja még nem. Tudjuk a mészárosi ideát a meggazdagodásról, miszerint abban a jóistennek, a szerencsének és Orbán Viktornak van szerepe, valamint, hogy ne feledjük, Mészáros munkájának és legfőképp eszének. Tényleg, most ötlik be, hogy okosabb mint Zuckerberg, innentől viszont már nem is sok Várkonyi orvosi, közgazdászi és pszichológusi papírja. Ők ketten együtt a tudósklub, nincs itt semmi látnivaló tessenek oszolni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum