Kakukkfalva

Édesjó Zsuzskám már pénteken nekilátott kirántott húst készíteni, hogy legyen a nagy útra velem, nehogy éhen kelljen maradnom egész napra. Tarját vétettem vele, mert az jó zaftos, nem olyan száraz és rágós, mint a cipőtalp vagy a vénasszony valaga. Kirántott húsos szendvicset csomagolt nekem édesjó Zsuzskám, és úgy csinálta, ahogyan szeretem, a húst bekenni vastagon fokhagymakrémmel, kicsit sózni, borsozni, dupla panírral, hogy legyen tartása. A zsömlébe a kirántott húsra Erős Pistát tétettem, ugorkát szelettem rá, bár jó lett volna kovászos, de nincs itt annak már a szezonja.

Békemenetelni hívtak Budapestre. Napok óta nyaggattak a kocsmában, polgármester urunk személyesen csöngetett be, hogy elvárja a menésemet, ingyen lesz az út, sőt, moziba is visznek. Hozzá tette, jó szívvel venné, ha mennék, aztán majd meglátja, hogyan alakulnak a téli közmunkák. Ezek után, ha akartam volna, akkor sem maradhattam volna otthol, de végül is, örömöst indultam, mert mikor adódhatik alkalom láthatni és személyesen hallhatni Őt. Mert ugyan a Kossuthon iszom minden szavát, de az mégsem ugyanaz, mintha ott áll az emberrel szemben.

A maga teljes valójában húsból és vérből, hogy szinte érezni a szagát és a leheletét. A szomszéd főzött az idén barackból házit, olyat, amitől a kerítést szaggatja az ember, tettem az útra egy literrel, mert alapvető élelmiszer ez is, mint a kirántott hús, illetve, kell ez is az ünnep fényéhez. Néhányszor rákortyol az ember, és mindjárt szebb lesz a világ. Előző este nekiláttam zászlót készíteni, ahogyan polgármester urunk közmunkailag kérte, hogy egy nemzeti lobogóra írjuk rá a falunk nevét jól láthatóan, nagy betűkkel, hogy Ő tudja, mi itt vele vagyunk és megvédjük Őt Brüsszeltől.

Vagy Ő véd meg minket, azt már nem tudom, de védés van benne, az biztos. Kakukkfalván lakok, egy vastag, fekete filctollal strammul ráírtam egy zászlóra a falunk nevét, csak édesjó Zsuzskám szólt, hogy nem jól van az, mert fejtetőn van már rajta a felirat, és így úgy tűnik, mintha olaszok volnánk, tésztazabáló népség. Így hát adtam egy pofont édesjó Zsuzskámnak, hogy süsse azt a húst a konyhán, ne avatkozzon a férfiak dolgába, másrészt meg azért igaza volt, de nem baj, majd fordítva lobogtatom a lobogót, jól van az úgy is. Illetve jól lesz, mert hosszú út állt előttünk a lobogtatásig.

A Szentháromság térről indult a buszunk, szinte az egész falu fölfért, mert hármat is láttam, olyan volt a tér, mintha búcsú lenne, akkora volt a tömeg. Megkérdeztem polgármester urunkat, ki fizeti ezt a sok pénzt az útra, meg majd a mozit, de nem felelt, hanem valahová messze elintett a kezével a hegyeken túlra, vagy mintha az égből jönne az áldás. És ebből megértettük, hogy ehhöz nekünk semmi közünk, a mi dolgunk, hogy fölszálljunk arra a buszra lehetőleg minél többen, legyen a kedvünk vidám és boldog jövőt váró, és hagyjuk, hogy vigyenek, ahová vinniük kell.

És vittek is. Robogott velünk a busz, fogyott a szendvics meg a házi főzésű, hogy mire betekeregtünk a nagy Budapestre, már virágos volt a világ és a kedvünk. Hát én ennyi buszt és ennyi buszból kiszálló embert még nem láttam, ott volt a világ összes busza és összes embere zászlókkal és feliratokkal. Olyan volt, mint még mikor drága apám nyakában mentem hajdan május elsejézni be a városba, és vonultunk vele, én a nyakában. Úgy mentünk itt is, polgármester urunk irányba állított, hogy induljunk mögötte, és el ne vesszünk neki.

Sokat kellett gyalogolni, szólt a zene, fényképeztek meg filmeztek minket, integettem, hogy hátha édesjó Zsuzskám néz a tévében, hívogattuk a Gyurcsányt, hogy jöjjön oda, de nem jött. Sokáig mentünk, hogy már sajgott a lábam meg hasogatott a derekam, szólongattuk a Gyurcsányt mindhiába, szopogattuk a házi főzésűt a bajokra, mígnem elértünk a térre, és mondták, hogy mindjárt jön Ő. Majd elájultam az izgalomtól, hogyha én ezt majd elmesélem a kocsmában, de rájöttem, hogy mindenki itt van a kocsmából, mindenki eljött polgármester urunk kedves, invitáló szavaira.

Így jött meg Ő, de nem éreztem a szagát és nem szagoltam a leheletét. Igazság szerint nem is nagyon láttam, mert egy marha nagy ember állt előttem, csak a mikrofon hangját hallottam visszhangzani valahogyan így, hogy gyur, csánycsánycsány, brü, sszelsszelsszel, kommunis, táktákták. Egy szót sem értettem, de mosolyogtam polgármester urunkra, aki aztán a végén mondta, hogy na, akkor megyünk a moziba bele. Nagyon jó volt leülni a sok ácsorgás után, és a sötétben a kirántott hústól és a házi főzésűtől azonnal elaludtam.

Arra ébredtem, hogy kapcsolják föl a villanyokat, és akkor tapsoltam én is ütemesen, mint a többiek, mert polgármester uruk erősen figyelt, és nem akartam rossz színben föltűnni előtte. Hazafelé a buszon már mindenki el volt pilledve, én is csak böfögtem a kirántott hús fokhagymás ízét és a házi főzésű savanyú gőzeit, és rájöttem, fogalmam sincs, mit kerestem én ott a pesti tömegben, minek cipeltem a zászlót, rajta a felirat, mígnem beláttam, hogy az ember gondol a téli közmunkára, ami a jövője neki, és édesjó Zsuzskámra is, aki már aludt, mire megérkeztem. Kimerülten és tanácstalanul.