Gajdics, a jótollú KISZ-titkár

„Soha nem volt ekkora szükség az igazi összefogásra, a szeretet erejére, hogy áprilisban végleg elküldjük ezt a lejárt szavatosságú bandát oda, ahová való” – Ezt Gajdics Ottó írta első felhorgadásában Márki-Zay előválasztási győzelme után hétfő reggelre, amikor hirtelen kellett okosnak lenni, és bizonyítani a hűséget. Mint kitetszik, Gajdics et. erős felindulásban volt a fogalmazás elkészítésekor, s hogy mi a szöveg üzenete, majd később taglaljuk. Kiindulásnak legyen elég annyi, hogy a szerző a nyíregyházi Főiskola utolsó KISZ-titkára, manapság viszont a keresztény haza védelmezője, vándorol az Orbán-média egyik főszerkesztői székéből a másikba, amiért őt gyakorta ki is tüntetik a jó fizetség mellett.

Gajdics et.-nak van Pesti Srácok-díja, s ha több nem lenne, már ezzel mindent elmondtunk róla, de adott neki a szolgálataiért a NER Mikszáth Kálmán Sajtódíjat, Eötvös József-sajtódíjat (zárójelben, mert ezek nem szakmai plecsnik: Honvédelemért II. fokozat kitüntetést, illetve perszehogy a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét is). Ilyen munícióval a delikvens abba a hibába esik, hogy képes azt gondolni, ő már valaki a trágyadombon, illetve, azt, írni is tud. Ebbéli meggyőződésében erősíti az a díj, amit a végére hagytam, mert ez tetszik nekem a legjobban. Gajdics et. ugyanis ékeskedik még a Jótollú magyar újságíró-díjjal is. Ez mindent visz, agyondicsérve szétkitüntetve, túlfizetve tényleg már csak böfögni kell.

És Gajdics böfög is szorgalmasan. Viszont itt térünk vissza a hétfői dolgozathoz, ami azt próbálja megemészteni, hogy Márki-Zay győzött, tehát a gyurcsányozásra elkúrt milliárdok haszontalanok lehetnek, hacsak egy abszurd irányváltással nem gyömik bele Márki-Zayt is ebbe a csomagba. De dolgoznak rajta erősen. Gajdics et. az ő kvalitásaival azonban nem a váratlan eredménnyel foglalkozik, hanem az egész előválasztás értelmetlenségét óhajtja matematikai pontossággal levezetni, ami aktusban az a legnagyobb ütőkártyája, hogy az egész azért komolytalan, mert ezek vitatkoztak. Látjuk, a KISZ-titkáros múlt és az Orbánista jelen hogyan határozza meg a jótollú újságíró tudatát. Ez max. valami kihegyezett lúdtoll lehet.

De tovább haladva azon a szellemi ösvényen, amit Gajdics et. vág nekünk, levezeti, hogy ez az előválasztás úgy, ahogyan volt értelmetlen, és mégis elszólja magát a jótollával, miszerint: „Összeszámolni is alig tudták, annyi szavazat érkezett a semmire”. Tehát sokan voltak az előválasztáson voksolók az ő olvasatában, aztán tökön szúrja magát a következővel: „De szerencsére jóval többen tették föl maguknak az egyetlen kézenfekvő kérdést: nem mindegy?” – Látjuk itt a logikai megbicsaklást, de ez nem elég, még meg is forgatja a bajonettet a tökeiben, miszerint: „Dermesztő, hogy ennek a vircsaftnak mennyi követője van Magyarországon.” – El kellene dönteni tehát, hogy sokan vagyunk vagy kevesen, illetve ki van mennyien.

De mindez a logikai katyvasz teljesen érdektelen, Gajdics et. csak azt a Fidesz-állítást szerette volna a maga módján bizonyítani, hogy az előválasztás színjáték, és így sikerült neki a jótollával. Abban a fajta újságírásban, amelyben a valóság többnyire mellékszereplő, világos logikát tételezni és elvárni badarság, és nem is volna érdemes foglalkozni vele, ha nem lenne a konklúzió az, ami, s amivel indítottam, de azért ideteszem még egyszer miheztartás végett, s hogy el ne feledjük: „Soha nem volt ekkora szükség az igazi összefogásra, a szeretet erejére, hogy áprilisban végleg elküldjük ezt a lejárt szavatosságú bandát oda, ahová való”. Gajdics et. fenyeget, mint kitetszik, és valahová küldeni szeretne minket. Csak az a kérdés: hová?

Mert ugyanis látjuk, momentán hol vagyunk jogainktól megfosztva, kisemmizve és megalázva, hazátlan hazaárulónak titulálva, sorosbérenc buzinak és így tovább, és így tovább. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy érdekeinket a parlamentben sem képes képviselni senki, mert nem hagyják, színházainkat, iskoláinkat, egyetemeinket elvették, kultúránkat két lábbal tapodják, akkor az a kérdés mindezek után, hogy ebbéli állapotunkból Gajdics et. még hová hátrébb akar minket küldeni, ha nem épp el az országból vagy az Orbán papa kőbányájába rabszolgának. Mert szigorúan a logikát követve a Gajdics et. által nekünk szánt jövő csak ez lehet. De ez csak tételezés. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy szerzőnk annyira jótollú, hogy fingja sincs, miket irkál össze.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum