A terror útvonala

Úgy össze van keveredve a Fidesz, a fideszisták és rajongóik fejében a történelem, múlt, jelen és jövendő, mint kuktafazékban a péppé főtt étel, amiben minden benne van, de nem lehet kivenni, mi is az. Ilyen gőzölgő trutymó az egész. Hogy aztán az ostobaság és gonoszság szerzett vagy örökölt tulajdonság, az ugyan nem egészen mindegy, a végeredmény azonban ugyanaz. Viszont sejtünk erősen egy Cipollát a dologban, akinek teendője már alig is akad, mindenki megdelejezve, kiüresedett fejjel, tátott, nyálcsorgató szájjal és szívében gyűlölettel teszi azt, amire programozva van a bábszínházban.

Jön megint ez az október 23-a, ami annyi örömöt szerzett már nekünk Dózsa László 1942-vel, Schmidt Mariskával és a többi eszementtel. Idén azonban a CÖF is égető szükségét érzi az ünnep kiteljesítésének, menetelnek, mint mondják a 2006-os terror útvonalán, hogy azon jussanak el a kedves vezető színe elé, ahol együtt vesznek részt a mélymagyar, keresztény szeánszon, és űzik el a Gyurcsány képében lelküket megülő gonoszt. Amióta a NER kivirágzott, és a kedves vezető kappanhangán ünneplünk, minden elcseszett ünnep kampányesemény és a gyűlölet félórája.

Mindig akadnak azonban, akik túlmennek a királyi óhajokon. Orbán még ki sem gondolja, mit szeretne, mire vágyik, mire élvezne el, annál sokkal aljasabb dolgokat találnak ki és hajtanak végre, igaz, jól meg is fizetik őket ezért. Itt van nekünk ez a Csizmadia mint CÖF vezér, aki a butaság bátorságával vitézkedik, és olyanokat beszél, állít, amiknek köze nincs a valósághoz, de uszításra éppen jók. Majd ezt a Csizmadiát is el kell számoltatni a pénzekkel és az eszméivel, ha lesz rá érkezése a jelenleg egymás torkát átharapó ellenzéknek. Persze, ha így folytatják, akkor nem.

De térjünk vissza ehhez a Csizmadiához és az ő tenyérbemászó képéhez. Idézek: „Nyugodt, békés, csendes összefogással kívánjuk demonstrálni, hogy itt történt a 15 évvel ezelőtti gyurcsányi terror, amely békés emberek ellen lovas attakkal, szemkilövetéssel, csonttörésekkel, vízágyúval és vipera náspángolással fenyítette az embereket. Ismét vér folyt a pesti utcákon. Megtörtént a demokrácia megcsúfolása. A menet előtt kifeszített molinónk jelszava: Soha többé, stop!” – Ezzel csak az a baj, hogy elég sok baj van vele, mégpedig az, hogy 2006-ban a rendőrség a demokráciát védte.

Mégpedig a kockaköveket felszedő, tankokat elkötő, autókat és TV székházat felgyújtó és kifosztó, rendőrökre támadó csürhe ellen, akiket a Fidesz bőszített fel és irányított. 2006-ban a Fidesz, élén Orbán Viktorral az alkotmányos rend megdöntésére szervezkedett, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a spontánul ott lévő Hír Tv forradalomról és szabadságharcról tudósított Orbánnak olyan reményeivel, hogy éles lőszert fognak használni ellenük. Ez nem jött be, de, hogy a rendőrökre támadó csürhe megkapta a magáét, most hősökként emlékeznek rájuk.

Csizmadia azt is mondta ugyanis, hogy „A Békemenet résztvevői így 1956 hősei mellett a 15 évvel ezelőtti, gyurcsányi rendőrterror áldozataira is emlékeznek.” No most, ha igazi 56-os lennék, akkor ezt kikérném magamnak, mint ahogyan azt is kikértem volna, amikor Bencsik a tálibokhoz hasonlított engem. Igaz, ezzel a logikai sorral a 2006-os „hősök” is tálibok. Úgyhogy nem véletlenül mondtam, miszerint a Fidesz, a fideszisták és a rajongók fejében a történelem és a tények valami zavaros massza hazafias és keresztény takonnyal nyakon öntve. Így lesznek eszerint fidesztálibok.

És amikor ők mind megérkeznek a kedves vezetőhöz együtt ünnepelni, hallgathatják a kappanhangú uszítást, csak momentán nem tudjuk, milyen panelek lesznek előrángatva a gyűlölet készletéből. Ám biztosan lesz benne baloldal, Brüsszel, Gyurcsány, nem hagyjuk, megvédjük, kereszténység, migránsok, gyarmat és ilyesmik, amiknek az ég egy világon semmi köze nincsen 1956-hoz, de már említettem, hogy egyik ünnepnek sincs köze önmagához. Hanem mindahány Orbán dicsőséges harcának szakrális eseménye a zavaró elemek és események távoltartásával. Lásd még a tömegektől való elfóliázást.

Lesz még a beszédben ferdén tartott fej és ajkak nyalogatása, a tömeg pedig, akik Csizmadia és Bayer vezetésével érkeznek meg a szertartásra, ott pisálják össze magukat gyönyörűségükben, és érzik magukban az utcai harcosok összes erejét. Erre szolgál az egész, mint ahogyan a kormányzásnak nevezett fidesztombolásnak is csak ez a célja: egyben tartani az egyre hangosabb és egyre agresszívebb hívőket, és lehetőleg hatalmon maradni, minden áron. Ünnep? Ugyan már. Kampány és hazudozás kifulladásig, a történelem és a közelmúlt átírása. A szemünk előtt hamisítják meg a valóságot, és mi hagyjuk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum