A CEU épületében konferenciát rendeztek. (Pláne liberálisat, a sok diplomás kommunista). A CEU épülete tehát áll. Ha a CEU épülete áll, és abban konferenciát rendeztek, akkor Orbán Viktor nem üldözhette el a CEU-t. Ez a kedves vezető kristálytiszta logikája, amiből azt a következtetést vonja le a kantáros nadrágjában homokozólapáttal a kezében, hogy aki azt állítja, hogy Orbán Viktor elüldözte a CEU-t, az hazudik. Viktorka tehát lök egyet a játékvonatán, beleharap a pöttyös labdájába, és összeállítja a világ hazugjainak listáját, első helyen Verhofstadt és Sargentini, akik annak idején a képébe dörgölték, hogy elüldözte a CEU-t.
Ők Soros csapata Viktorka szerint, és rájuk azért emlékszik Gyurcsányra hajazó rémálmokkal, mert hozzá hasonlatosan mosták fel vele a padlót, és ő nem felejt. Most jött el az igazság órája, hogy konferenciát tartottak az elüldözöttek házában, ők tehát itt vannak. Nincsenek. Bécsben osztogatják a diplomát, ez azonban hősünket nem zavarja, a látomása olyszerű, hogy például megállítja a rendőr a részeg sofőrt, hogy ő ivott, mire az azzal védekezik, nem ihatott, mivel vezet. Más szemszögből és profánabbul, ha a piramisok állnak, és abban a régészek ügyködnek, akkor a fáraó még mindig él és virul. Itt van, mert az épület áll, és abban van valami.
Ez a téboly. Orbán ezen a szinten nem hazudik, hanem elibénk tárja betegségét, ami abban akadályozza, hogy a világot a maga valójában lássa, így azt kell gondolnunk, amit mond, igaznak hisz, vagy az a képzete. Hogyha az épületnek nem mentek neki bontógolyóval vagy nem dózerolták le, akkor ugyanaz, ami előtte volt, képzik benne a gendereket, a harc tehát még nem ért véget. Orbán győzelmet akkor érez, ha sóval hintheti be a CEU helyét. Amíg ez nem történik meg, a munka nincs elvégezve, a gender és a sorosizmus kicsírázhat, a liberálisok benövik a NER pusztaságát, és akkor mindennek vége. Orbán az Endlösung híve, munkamódszere azé.
Iványi Gábort is ennek szellemében irtja módszeresen, de egyelőre nem bír vele. Ha rámutatnának a sok aljasságra, amit Iványival, egyházával és hivatásukkal tett, az lenne a válasza, hogy ott az épületük, van mit enniük, ő aztán nem tesz velük semmit. A CEU épülete is áll, a CEU tehát még mindig itt van. Így beteg elmék látják a világot, de szakavatott pszichiáterek biztosan pontos anamnézist és diagnózist tudnának adni róla, nekem csak arra futja, hogy nem normális. S ha azt kívánnák ellenemre felhozni, hogy megvan a magához aló esze, akkor én azzal vágnék vissza, hogy a zseni és az őrült között is nagyon vékony a határmezsgye. Viszont Orbán zseni soha nem volt.
Csak a velejéig romlott. Erre utal az is, hogy a közpénzmilliárdokból kitartott médiájában irkál ilyeneket szamizdat címen, aminek így olyan az íze, mint a rántott cipőtalpnak. És szaga is van. Van olyan szakkifejezés, miszerint a kedves vezető hajlítgatja a valóságot, de ezzel is csak a baj van. Szigorúan geometriai szemmel a hajlítás egy bizonyos pont után önmagába fordul vissza, a végtelenségig tekerni tehát nem lehet. Olybá tűnik viszont, hogy a mi betegünk esetében nem erről van szó. Orbán hazudik. Tudja, hogy hazudik. Mi is tudjuk, hogy hazudik. Ő tudja, hogy mi tudjuk, hogy hazudik. Mi tudjuk, hogy ő tudja, hogy mi tudjuk, hogy hazudik.
Innentől fogva ez nem hazugság már, hanem a mesék kétes birodalma, az ingoványossá, illékonnyá váló valóság, amiben minden megtörténhet és meg is történik. Ez a mágikus realizmus, más szemszögből történetek az Üveghegyen is túlról, ahol a kurtafarkú kismalac túr. Végül is, Orbán itt bízvást otthon érezheti magát, mondhatja újra, hogy szia röfi, csak országot vezetni ilyen állapotban nem lehet. A diktátorok általában meg szoktak őrülni, rettegnek a birnami erdőtől, kevlárban járnak, biztonságiak körében, tíz méterre a halandóktól. Amikor így a valóságtól elrugaszkodva attól teljesen elszakadnak, a hazugság az igazság képzetévé válik, és a világ iszonyú lesz.
Társai ebben mind az összes csinovnyikjai, akik pedig hajnalhasadástól napnyugodásig magyarázzák a bávatagoknak, mennyire jó nekik, és ők csodálkoznak, hogy velük lehet a baj. Mindenki végtelenül happy, és csak az ő egük fölött van borulat – gondolják, és senki, de senki nem magyarázza el nekik, hogy amit eléjük tárnak, az nem a valóság, hanem annak égi mása. Így ringanak Orbán meséjében, valójában ők a kurtafarkú kismalac, ők az Üveghegy, ők Piroska és a farkas is. Aki viszont szögre akasztja a rózsaszín szemüvegét, egy szétfolyó manust lát csupán, aki ordenárén hazudik, de mondom, tényleg úgy, hogy lassan maga is hiszi. Elcseszett egy hely ez a Neria.
Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása