Tánc és illemórák

Kubatov párt-, és Ferencváros igazgató atyai tanácsokkal indította el Európába az ő kedves kopaszait. Megigazította az ingecskéjüket, uzsonnát csomagolt, és lenyalta volna a hajukat, de a kopaszoknak értelemszerűen ilyen ékességük nincsen. Rimánkodott Kubatov igazgató, hogy ne náculjanak, ne rasszistáskodjanak, egyáltalán viselkedjenek úgy, mintha nem csürhe, hanem elsőáldozó kiscserkészek volnának. Valljuk meg, nehezet kért az igazgató, de a javára írandó, hogy azért ismeri az övéit. Tudja milyenek, és bár el nem ítéli őket, csak arra kéri a mancsaftot, öltsenek álruhát, mert amit tesznek, az az ő szemében helyes, de valami különös okból másutt megvetendő és elítélendő.

Ne egy karjukat lendítsék a magasba örömükben, magyarázta Kubatov igazgató, mert azt a lekvárszívű nyugatiak náculásnak érzékelik, holott – adta elő –, az csupán a „szívtől az égig” terjedő rajongást mutatja. De a szvasztika is mást jelentett a Harmadik Birodalomban mint Indiában, és amikor a kedves vezető élettérről álmodozott, akkor is azzal védekezett, hogy nem Lebensraumot mondott, pedig mindenki tudja, hogy arra gondolt. Amikor Kubatov kopaszai itthon skandálják az indul a vonat rigmust, akkor sem a felcsúti kisvasút jár a fejükben, sőt, a nyakukra tetovált horogkeresztet hiába takarják el garbóval, attól az még ott marad.

Szóval nem csak embernek kellene látszani, hanem annak is kellene lenni, ami nehéz föladat, ha nem arra szocializálták az organizmust. Viszont Kubatov igazgató intelmeiből is kitűnik, ő is abban a tévképzetben él, hogy velünk semmi baj, csak nem értik meg bonyolult és szabadságvágyó lelkünket, amelyik szeret az alföldi rónaságon nyargalászni föl, s alá. Varga igazságügyis is ilyen álomvilágban leledzik, amikor szabadságharcol Brüsszellel. Amióta rajongó tekintettel pezsgőzött a főnivel, ez az életcélja. Varga igazságügyis egy William Wallace, akit Brüsszel, mint Edward, angol király épp most belez ki vagy négyel fel, de ő azt kiáltja: szabaccság.

Brüsszel nem érti, miért kell megbélyegezni a melegeket, és azt sem, az érettük térdeplőket miért kell kifütyülni, mint Kubatov decens kopaszainak. Varga sem ért semmit sem, így azt szajkózza, hogy Brüsszel nem mondhatja meg a magyar szülőknek, hogyan neveljék a kisdedeket, holott Brüsszel már hónapokkal ezelőtt kijelentette, neki ilyen szándékai nincsenek egyáltalán, és aki ilyet mond, az hazudik. Ehhez képest Varga tegnap is ezt a verklit tekerte, amiből az fakad, ő még a látszatra sem akar adni, mint Kubatov, büszkén vállalja a fasizmust. Akkor viszont Kubatov mit erőlködik az intelmeivel, ami innen nézvést teljesen fölöslegesnek látszik.

Orbán is folyamatosan a zongorába hugyozik a klubban, hogy a magyar nácik ezután nem egy, hanem két karjukat lendítik a magasba, teljességgel mellékszál. Szijjártó úgyis megmagyarázná, hogy a rendőrök cukkolják jámbor fiainkat, és ez is mutatja, hogy igazából nem a Ferencváros kopaszai a bűnösök, hanem a rendszer, amely kitenyésztette, és belföldön hallgatólagosan támogatja is őket. Sőt, olykor igénybe veszi szolgáltatásaikat. Tánc és illemórát ilyképp köpcös diktátorunknak kellene venni, és nem csak arról, hogy nem úgy bukunk rá a nők kezére csókot imitálva, mint kacsa a nokedlire, és nem zsebrevágott kézzel közlekedünk az emberek között.

Kubatov kopaszai, Varga nyüszítése vagy Orbán taplósága ugyanaz, ez a NER. Mi is ismerjük, most már – talán – Brüsszel is, így színjátékot ugyan lehet játszani, de fölösleges. Hogy a kopaszok a tegnapi meccsen egy vagy két kézzel integettek, érdektelen. A kormány, a Fidesz, Szijjártó és Orbán a nyár folyamán ugyanis többször is kifejtették, nekik így, náci formájában kedves a csürhe, így fejezik ki a Fidesz szellemiségét, amit magyarnak hazudnak. S ha most Kubatov azt hiszi, túljárt az imperialisták eszén, lelke rajta, mert ismerjük a magyar narancsot, ami kisebb, savanyúbb, de a miénk. Összegezve: aki náci, az is marad.