A Puskás Aréna úri közönsége a tegnapi magyar-angol előtt letérdelő angol játékosok gesztusát hangos pfújolással és füttyel honorálta, mutatva és jelezve azt, hogy a szimbólumot magát nem értik, egyszerűen föl nem foghatják, miről is szól ez az egész. Az Origo névre hallgató nertudományos szaklap pedig azon melegében gúnyolódva tudósított a gyalázatról megjegyezve azt, hogy a török bíró is részt vett az angolok bohóckodásában. A szerkesztő pedig feltehetőleg elégedetten böfögte fel a fokhagymás szalonna csípős gőzeit. Másképp ez nem is történhetett, mert a viszonyulási pontokat a kedves vezető jelölte ki a legutóbbi írek elleni meccs után, akik szintén térdepléssel „provokálták” a felsőbbrendű magyarokat.
A kedves vezető a barbárság kézikönyvében azt a sorvezetőt adta az ilyen provokációk kezelésére, hogy a magyar ember nem térdepel, kizárólag Isten, a haza és a szerelme előtt. A három közül pedig egy legalább mindig jelen van minden stadionban és a világ minden tájékán, ő pedig a mindenható. Így még a magyar embernek is elnézhető, még a kedves vezető torz elmélete szerint is, ha letérdel. Hitről azonban a Puskás Aréna úri közönsége esetében szó nincs, valami másról van szó, aminek elég nehéz kimondani a nevét. Az angolok egyébként tudták, hogy ez lesz, már a meccs előtt azt nyilatkozták, minden további nélkül le fognak vonulni a pályáról, ha a dolgok elfajulnak. Annyira nem fajultak el, mert a lágerekben is szoktak focimeccseket rendezni.
Mindez pedig különösen azért megható, mert épp aznap nyilatkozta Varga Judit valami ismeretlen szer hatására, hogy Magyarországra a legtöbb helyen már követendő példaként tekintenek. No most, ha másutt is az a boldogság legfőbb forrása, hogy kultúrnépek már előre azt várják, hogy felléptükkor a rasszizmus és homofóbia, az idegengyűlölet és a vérgőzös nacionalizmus megnyilvánulásai miatt esetleg le kell vonulni a pályáról, akkor a világ teljesen elveszett. A magyar, náci karlendítő úri közönség azokat pfújolja és fütyüli, akik a világ torz eszméi miatt ereszkednek térde a füvön, amiből az fakad, hogy a magyarok a világ torz eszméit magukénak érezve élik a nyomorult életüket. És ez sem újság.
Jelen formájában egy ilyen meccsre ránézve mi vagyunk Európa barbárai, a világ ezt látja belőlünk, a világ Orbánt látja belőlünk, aki számkivetetten kóborol Brüsszelben, ő az az ember, akivel már nem igazán akar szóba állni senki sem. Uralkodásának évtizede alatt újra hátrafelé nyilazós nép lettünk a kádári tscikhós, paprikasch imázsból, egy fura, érthetetlen nyelvű horda Európa közepén, amelyik képtelen elsajátítani az együttélés szabályait. Nekünk ne mondja meg senki, hogyan is éljünk, mi utáljuk a buzikat és a négereket, mert fölzabálják a szalonnánkat, különben is, fogják be a pofájukat, még magyarul sem tudnak. Országunk és annak lakosai végtelenül elkeserítő állapotban leledzenek, nem lettünk gyarmat, pattogtatjuk a karikás ustort.
A lenézett, libsi angolok egyébként megverték (4:0) a százmilliárdokból kistafírozott magyarokat, és ugyan le nem vonultak, mint ígérték, de az UEFA-hoz fordulnak a magyar szurkolók rasszista viselkedése miatt. Mint mondják, Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet rasszista támadások érték a meccs alatt, akik a meccs előtt a térdepléssel, közben pedig a bőrszínükkel provokálták a magyar úri közönséget. Jack Grealish pedig a Twitteren írt arról, hogy briliáns győzelmet arattak egy elfogadhatatlan hangulatú mérkőzésen. Ez nekik vigasz, nekünk azonban semmi nem maradt. A verség engem nem érdekel, abba rokkanjon bele Orbán, engem az foglalkoztat, hogy elveszett a hazám, ha ugyan volt valamikor hosszúnak tűnő életem alatt.
Marco Rossi, a magyarok olasz szövetségi kapitánya egyébként a meccs előtt direkt megkérte a szurkolókat, hogy viselkedjenek. De ki az a Rossi, hogy illemtani kikötései vannak, amikor a kedves vezető szabja meg az irányt, miszerint lehet ótvar bunkónak lenni, ha provokálják a puszták népének lelkét. Országunk elveszett. Mert ugyan Orbán akár le is győzhető tavasszal, a szelleme azonban itt marad. Itt marad a stadionokban, a színházakban, a koncerteken, az iskolákban. A rombolás olyan teljes, hogy nemzedékek kellenek a gyógyuláshoz, vagy még annyi sem lesz elég, Mert végignézve elcseszett történelmünkön, még egyetlen egyszer sem éltünk egyetlen eséllyel sem. Nagy valószínűséggel a magyar lélek alkalmatlan a normális életre.
Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása