Orbán szaga

Egyik kedvenc lapjának, amelyikkel az erkélyen szokott fotózkodni, a Nemzeti Sportnak adott ömlengést a kedves vezető, hogy péntek lévén ne maradjunk a bölcsességei nélkül, ha már a kossuthos felszopás máma elmaradt. A sportban legalább annyira otthon van a doktorminiszter, mint a préshurka rejtelmeiben, és ez a szöveg, amit a lap elénk tárt, megmutatta Orbán világának egy másik oldalát, ami azonban ugyanolyan, mint az összes többi. Menthetetlen a mókus, ahogyan belemerevedett a kipcsak értékekbe, amelyek azonban köszönő viszonyban sincsenek a mai korral. Orbánnak avas szaga van, mint a spájzban felejtett szalonnának, és az íze is olyan lehet, ezért nem eszik meg a medvék.

Olimpiázott a kedves vezető a talmi sikerektől eltelve, és elsőként a macsó énje jött elő, hogy úgy ne mondjuk, a vak komondor oldala, amikor afölött örvendezett, hogy végre férfiak is nyertek aranyat. Mert, mint bánatosan kifejtette, Rióban egy kivétellel csak női első helyezettünk volt, ami nem az igazi, hogy miért, azt kérdezzék meg őméltóságától. Már ebben is minden benne, van, hogy ez az alak a falusi párttitkárságnál magasabb hivatalra alkalmatlan – erre is kis jóindulattal –, amit ezután delirál, az azonban mindenen túltesz. Nem is tudom a feelinget mihez hasonlítani, az ötvenes évek texasi kertvárosától a kakastollas magyar faluig minden benne van, de leginkább Kövér bajusza.

Azt mondja ez a rosszember, hogy: „Annyi kihívás éri a modern korban a férfiak világát, a férfias erények nincsenek megbecsülve, a fizikum, a családért való felelősség, a gondoskodáshoz szükséges lelki és fizikai erő tisztelete szinte eltűnt a világból. A férfiembert meg ez hajtja..” – Én nem tudom, korunkban a fizikai erőre mi szükség a családról való gondoskodáshoz, lévén, nem kell mamutra vadászni, hogy etessük a szeretteinket, ezen túl, ha magamba nézek, engemet sok minden hajt, de az ilyesmik nem nagyon, akkor tehát buzi vagyok. Hogy Orbán beteg személyiség, azt tudtuk eddig is, de azért pofán veri az embert, amikor napra nap tudja fokozni, és az örömöknek soha nincsen vége.

Mert tobzódik még a kipcsak virtusban, amikor arról elmélkedik leverten, hogy: „Biztos vagyok abban, hogy a hadsereg újjáépítése, a mindennapos iskolai testnevelés bevezetése és az, hogy a férfi sportolóink újra felkapaszkodtak a dobogó tetejére, és hogy ismét vannak futballista példaképeink, ez így együtt jót fog tenni Magyarországnak. Mindez óriási segítség a gyerekek nevelésében.” Ne tessenek haragudni, de erre közzé kell tennem a spontán módon belőlem kibuggyanó reakciót, miszerint édesfaszom. Ez talán ellentételezi a buzi oldalamat, de ebben egészen biztos soha nem lehetek. Van azonban tovább is, ami örömöket én megpróbálok most minden kommentár nélkül rakni ide, hogy baj ne legyen.

Elsőként azon siránkozik a mi példaképünk, hogy lövészetben nem vagyunk eredményesek, majd pedig „Az is rejtély számomra, hogy miért nem vagyunk ott a jók között íjászatban azzal a legendáriummal, ami a magyarok és az íj kapcsolatát jellemzi.” – Innen érthető, miért buzgunk annyira a nomád világjátékokon, tényleg már csak egy fokozat kellene, és eljutnánk a nyereg alatt puhított hús és a kumisz világába, s ezen a ponton azt kérdi az ember a jóistentől mi a vétke, hogy ennyire veri. Mert püföl keményen, amikor itt is megérkezünk a mostani slágerig: „Olyan világban élünk, amikor a hagyomány, a bevált dolgok tisztelete gyengül… Itt van az egész LMBTQ-őrület, a biológiai nemek kérdése, az uniszex világ, és így tovább.”

Ezen a ponton mutatkozott azonban meg valami. Orbán fél. Nem az általános módon, kevlár és TEK mögé bújva, hanem ontológiailag. Az avas szagú parasztudvart ismeri, a nadrágszíjas apát ismeri, a sparheltnél álló mamát ismeri, meg a futballt a libalegelőn. Ott van otthon, az az ő világa. Innen ered az „észjárása” is, mint kedvenc fogalma, ahogyan most is kifejtette, hogy a helyezettek az olimpián ugyan elmennek, „De a bajnok külön kategória. A magyar észjárás ezt jól érzékeli.” És már itthon is vagyunk, az örökös győzelmi kényszereknél. Nem folytatnám, ennyi elég anamnézisnek, de zárójelentésnek is. A bajok nagyok, és gyógyíthatatlanok, ahogyan az egyébként működését látva harminc éve látszik.