Blackface

Ötszázezer forintot fizetett a Nemzeti Kulturális Alap a P. Mobilnak, tehát Schuster Lórántnak, hogy előállíthassák a „Kell a pénz lóvéra” című zeneszámuk videoklipjét, ami ezek szerint a címnek megfelelően sikerült is. Ötszázezer forint a NER-ben nem hogy nem tétel, hanem abban ilyen kevés pénz nincs is, ennyiért egy nerhuszár le nem hajol, hanem sértődötten odébb áll. Pedig a NER szereti Schuster Lórántot, a kedves vezető két éve egy üveg jófajta borral köszöntötte fel a hetvenedik születésnapján. Schuster MIÉP-esként buzizott, zsidózott cigányozott annak idején, s tán ez, vagy más készségek és képességek okozták a kedves vezető figyelmét, az nem tudható.

Mindenesetre összeillenek és szeretik is egymást, amit az is jelez, hogy 2018-ban Varga Mihály is kitüntette a Kövér-bajuszos zenészt „a gazdaság érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenységéért”, holott tudható volt, hogy tíz év alatt összesen nem fizetett kétszázezer forint adót az államkasszába. Bár ez is egyfajta tehetség, csak másokat ilyenért elviszi az APEH, asszonynevén NAV. De nem is erről volna szó, hanem az ötszázezer segedelmével előállított klipről, amelyben Schuster Lóránt úgynevezett blackface-ben, White Lives Matter pólóban hámoz egy banánt. Ez a stadionokban is jó ideje rasszista gesztusnak számít, ilyenek miatt térdeltek le az írek júniusban.

Hogy értsük ezt a blakface-t, ez a régi, amerikai rabszolgatartó időkre emlékeztet, amikor feketék nem játszhattak színházban, ezért blackface-es fehérek játszották a feketéket is. A blakface a nagy vízen túl egyértelműen a rasszizmusra és a rabszolgatartó időkre való utalás és a minimum, hogy polgári pert von maga után. Ugyanúgy, mint az SS jelvény meg a horogkereszt a németeknél vagy a vörös csillag nálunk. Schustert most emiatt nem minősítjük, mert ismerjük őt, hanem a rendszert, amely ilyeneket nemcsak nem tilt, hanem egyenesen tűr, sőt támogat, mint az a Nemzeti Kulturális Alap ötszázezréből is kitűnik. Ha nem is összeg, akkor is.

Viszont helyezzük kontextusba a dolgot. Schuster White Lives Matter pólója a fehér felsőbbrendűség hirdetése mellett – ami ideáit már MIÉP-es korában megmutatta – egyértelmű utalás a Black Lives Matter mozgalomra, amely a nagy vízen túl Trump Amerikájában George Floyd halála miatt kapott új erőre, és mindannyian emlékszünk rá, Orbán sajtója milyen ordenáré hecckampányt folytatott ellene. Valami olyasmit, mint most az LMBTQ közösségek és támogatóik ellen. A forgatókönyv ugyanaz, és már el is feledtük, pedig alig egy éve volt. Innen nézvést Schuster fáziskésésben van, de ennyi is elég a hűség bizonyításához. Más zenészek más módjait találják meg, és sokan vannak.

Nem sorolnám most, akad, aki a hit (Szikora), van, aki az ufók (Pataki), illetve, aki egyszerű, bevallott számítás (Nagy Ferenc) miatt állt be segget nyalni, és most Schuster is csatlakozott a bájos közösséghez egy sajátos filozófiával. Eszerint a P. Mobil mindig is kilógott az úgynevezett magyar szórakoztatóiparból, „nekem a magát szakmának nevező emberek jelentős részéhez nincs semmi közöm.” Bírjuk a magányos hősöket, akikről a végén kiderül, hogy a hallgatagság és titokzatosság mögött semmi sincs, lufik ők, amiket, ha megszúrunk nagyot durrannak, de csak a levegő távozik belőlük zajosan. Így van ezzel Schuster is, illetve az összes többi, aki ma segget nyal.

Ezekkel az alakokkal az történt, hogy nagy részük értékelhetetlen szart játszott néha rizikósabb szöveggel, ami miatt viszont a hőskorban Erdősék le se fingták, esetleg néha egy bot végivel megpiszkálták őket. Nem volt velük igazi dolga a hatalomnak, és ezért lettek kitaszítottak. Ez a hallgatag vadnyugati máz. A rendszerváltással éppen ezért ezeknek nem maradt semmije, mert az egyetlen “értékük” maga a kitaszítottság volt. Nos, ezért fanyalodtak a politikára, és meg is találták a Fideszt. Ennyi, és ezen a ponton jusson eszünkbe az a kép, amelyen a kedves vezető ezekkel pózol. De adni is kell, nem csak kapni. Schusterből most ez a trágya jött elő ötszázezerért.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Blackface
  1. Hugi szerint:

    P Mobil… 🙁 Kár a zenéjükért… 🙁

  2. remete szerint:

    Nem csak ebből a hírből tudom, miért nem tudtam megkedvelni az ős Mobilt se, pedig jókisbalhés bulikat tudtak. Kicsit tovább kellett élni, s látjuk, mivé válnak a “használók”: hiteltelen pojácák emelkedn/tek ki a tömegből, akiknek fogalmuk sincs egy jelenség mibenlétéről. Hová teszik az ilyenek Chuck Berry-t vagy Hendrixet?!(Akik ALAPok!) Ezt szerettem volna megkérdezni az utak királyától (George*) is, akit a nemzeti rock keresztapjának tartanak. De inkább meghalt… mert itt senki sem az, mint aminek látszik és képzeli magát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum