Önleszopás

Hahó fészbúkosok, mondotta a kedves vezető tegnap, és a nemzeti konzultáció kitöltésére buzdított egyben mutatva azt a csodát, hogy ő maga, mint a nép egyszerű gyermeke, akárha vagyontalan Irma néni is tölti ki az íveket, mert ezek szerint megérkezett hozzá ez is. Nem cseszték el a címzést, épp jó helyre jött, és a kedves vezető reszkető kézzel tépte fel a borítékot, mi van, ki írt és mit neki, de látja ám dermedten, hogy ő írt magának, azaz, a kedves vezető Tatjana és Anyegin egy testben. De ez már messzire vezet, az ilyenek megbillentik a magyari lelket.

Ám halványan emlékezett még, amikor leragasztotta a borítékot, elmormolta, én írok magamnak, és megigazította a főkötőjét, viszont a szuszpenzor meg szorított, ki érti ezt. A jelenséget, amit ím, előállított a kajla történelem, önleszopásként határozza meg a szakirodalom, viszont nem egyedi és nem kivételes. Ellenben korhatáros, így, hogy beleférhessen az ovisok kifestő könyvébe, hívjuk a saját farkába harapó kígyónak, amin már a kis húgyosok is elálmélkodhatnak, mi pedig eltelten dőlünk hátra, hogy sikerült meghatározni azt a trágyát, aminek örvendezhetünk napra nap.

De azért képzeljük el játszásiból, hogy minden igaz. Mert ugyan tudjuk, hogy ez egy nagyon mocskos és nagyon aljas színjáték, ám legyünk a nép egyszerű és elhülyített gyermeke bátran, aki látja, hogy a kedves vezető ott görnyed az ívek fölött, és töri a fejét, hogy mit válaszoljon arra a baromságra, amit ő maga tett fel. Hogy benne van a dilemma erősen, igent mondjon-e arra, hogy a kis gumigatyások kukacát levágják a doktor bácsik, hogy akkor a gumigatyás még közjószág-e, vagy elveszíti erre való jogait, és más, hasonló nívójú kérdések gyötrik az embert.

Mer ez folyik itt az orrunk előtt, ezt bábozza a bávatagoknak a kedves vezető, amiből kitetszik, hogy semmibe sem veszi őket. Egy szarkupacnak tartja a saját szavazóit, mert őszintén azt nem gondolhatja, hogy ezt rajtuk kívül valaki is komolyan veszi és kibírja röhögés vagy hányás nélkül. És ez a delikát, hogy a reakciók választéka ez a kettő, a nap pedig mégis zavartalanul süt, mint akármilyen temetésen, azaz, meg kell a szívnek szakadni. Mégsem teszi, mert emlékszik a tiéd az ország, magadnak építed rákosista szlogenjére, és mi ilyen kis diliházat csináltunk belőle.

De túl nagy a komolyság megint, nincsen velünk most épp a nevetés, amit pedig Kierkegaard mester oly alapvetőnek tart az életben maradáshoz, mint mások a vizet vagy a levegőt. Épp ezért, hogy bele ne dögöljünk a matinéba, vigyük tovább a jelenetet, amit a kedves vezető fölskiccelt nekünk, mikor is folyamatában elképzelve kitalálta a böszme kérdéseket, leírta, elküldte magának, megkapta, kitöltötte, megint elküldte magának, hogy aztán csodálkozva bontsa fel, mit kér a nép egyszerű fia, Orbán Viktor, a nagy hatalmú Orbán Viktortól. Mondom, önleszopás.

Vagy épp perpetuum mobile, ha belegondolunk, hogy önmagát gerjesztve soha nem lesz vége. Ezt a megírás, megkapás, meglepődés, válaszolás kört a végtelenségig lehetne fokozni és folytatni, amihöz viszont momentán semmi kedve az embernek, mert Orbánt nézve az élettől is elmegy. És attól is, hogy ez a kisded játék az életünk, ezt kínálja nekünk a Fidesz nevű bűnbanda tizenegy év kormányzás (erős eufemizmus) után, hogy ezt kínálja azoknak is, akik pedig oly nagyon ragaszkodnak hozzá, ami viszont már tényleg sírni való. Hogy minden tapasztalat szerint mindez elég.

Másfél millió ember ezért rajong. Vagy kettő, ki tudja már ebben a kuplerájban, aminek roskadoznak a falai. Viszont elkapott a hév, elvitt a szívem megint az értetlen csodálkozásba, hogy mindez hogyan történhetik meg, amikor tudjuk, hogy ez szükségszerű, törvényszerű, ez történelmi egyszeregy, mindig ez a vége, és mindig rossz a vége, ha lankad a figyelem, és az a hozzáállás, hogy ezt már úgysem teszi meg. Mindig megteszi, s mint látjuk, mindenre képes. Egy ilyen jelenet, amit ez hordoz, egy csöppet is normális helyen meg nem áll. Minálunk pedig tátott szájjal nézik a népek. Vége van.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum