Deutsch és a gyerek elkészítése

Ezekben a napokban a benzinszagú Louis Hamilton nemzetünk közellensége, és mind az összes nagyjaink harcba is szálltak ellene. Úgymint Bayer Tagkönyv, Varga Igazságügyis, Budai Gyula – aki egyszerűen csak Budai Gyula –, Németh Szilárd két lecsó között, és maga Deutsch Tomi is. A mérvadó hangadók úgy nagyjából annyit mondtak el, hogy Hamilton barom, nem olvasta a Magyar Közlönyt, és tud magyarul, nem tud, na ugye. A kiváltó ok a nemzet megvédésére az volt, hogy a benzinszagúnak nem tetszett, miszerint ezek homofóbok, és nem értették, mi köze hozzá. Szegje le a fejét és nyomja a gázt, örüljön, hogy nálunk körözhet. Tömören: kuss legyen.

Most láthatja ez a Hamilton, hogyan jár az, akit Soros lefizet, hogy bírálja gyönyörű hazánkat, mint régebben a vészhelyzetes manus is, az a Klúni, meg a többi, akik nem bírnak örülni csöndben, hogy luk van a seggükön, és beszólogatnak. Nekünk. Láttak már ilyet? Láttak. Viszont fogást kellett találni ezen a Hamiltonon, és mindenki a képességei és készségei szerint tette ezt meg, de ki más, mint a Deutsch Tomi vitte a prímet. Hogy a sofőr kiállt az LMBTQ közösség mellett, a Tomi azt mondta neki, hogy nincsen gyereke. Egészen pontosan: „Lewis Hamiltonnak van 7 világbajnoki győzelme, van lovagi címe, van szivárványos véleménye, nincs viszont még gyermeke. Ennyi.”

No most, az ember gondolkodásában vannak bizonyos törvényszerűségek. Dolgok következnek dolgokból, egyik fakad a másikból, de, hogy valakinek azért ne lehessen véleménye, mert nincsen gyereke, az egészen különös együttállás, és reméljük, hogy csak a Deutsch Tomi agyában van ez így. Abban egyébként amúgy is különös rendben sorakoznak a képzetek (Vorstellung). Látjuk, ahogyan erősen izzanak Deutsch Tomi tekervényei, hogy megtalálja azt, amivel ezt a Hamiltont a véleménye miatt helyre teheti, amitől megismeri a magyarok istenét és leszegett fejjel eloldalog. Pénze mint a pelyva, jobbnál jobb női dögivel, a királynő is szereti, de nincsen neki gyereke.

Ez úgy világíthatott Deutsch Tomi fejiben, mint egy bányászlámpa, és oda is vágta ennek a buzisimogatónak, hogy a fal adta a másikat. Kísérletet sem teszek, hogy Deutsch Tomi gondolatmenetét, annak logikai láncolatát meg bírjam érteni, mert méltó ahhoz én nem vagyok. Ez valahol ott van, hogyha a nő nem akarja, hogy meggyakja az ura, akkor szüljön sokat, vagy esetleg kisnyúl. Azt vélhetnénk, hogy ez röhejes, de nem az, hanem végtelenül elkeserítő. Sőt, Deutsch Tomi, de még Németh Szilárd sem olvasta a jelenlegi legjobb magyar kosárlabdázó, Hanga Ádám véleményét Hamiltonról és az ő kijelentéséről. Szerencsére, mert Gulácsi lenne ő is egyből.

Hanga Ádám hosszú évek óta kosárlabdázik Spanyolországban, a NER szempontjából ezért mehetett el az esze (Gulácsi), vagy elég messze van és eleget tett le az asztalra ahhoz, hogy megszólaljon. Hanga, aki apja révén egyenlítői-guineai származású, és amúgy, most belegondolva, még csöppet hasonlít is Hamiltonra, elmesélte, hogy Magyarországon annak idején szkinhedek kergették le a zuglói villamosról. Nem csak ezért, de azt is elmondta: „Beszéljünk a gyerekeinkkel a kényes témákról, az elfogadásról, hogy normális, hogy mások vagyunk.” – Ebből még baj lesz Ádám. Neki viszont vannak gyerekei, más belekötni valót kell találni.

Ha emlékszünk, az ír futballisták ilyenek miatt térdepeltek nemrégen a stadionban, ami a kedves vezető szerint provokáció volt jámbor szurkolóink ellen, akiket aztán a bajor rendőrök is provokáltak, és most ez a Hamilton is kísérletezett, akinek pedig gyereke sincs. Hallatlan. Tegnap kísérletet tettem a Fidesz-csinovnyikok és a Fidesz-szavazók morális és kognitív feltérképezésére, és arra jutottam, amire. Ma pedig itt áll előttünk Deutsch Tomi képében az, akire szavaznak. Döntsék el önök, hasonlítanak-e. Tegyék hozzá Németh Szilárd, Budai Gyula, vagy épp Kósa Lali fotóját, s ezek után sok tépelődni való nem is igazán marad. Egy brancs ezek.

A gombócot is megzabálják, föl se kötik őket, hogy A tanúból szedjük a gyönyöröket. Viszont azon még merengjünk el, hogy vajon a gyerek elkészítése mennyire bonyolult feladat. Emlékeim szerint nem oly nehéz, elég hozzá a titkárnő bugyogójának lehúzása, és ez csöndes utalás arra, hogy én nem tudom, Deutsch Tominak hány nőtől hány gyereke is van. De ettől mégsem látom benne azt a morális és intellektuális fölényt, hogy akárkit is akármiről kioktasson. Egyáltalán, semmilyen fölényt nem látok benne. Hogy azonban mit, azt én el nem mondom, mert még fölhúzná az orrát nekem. Bocsánat, hogy szóltam, két gyerekem van (és négy unokám) nekem lehet. Ja. De ez tényleg beszarás.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum