Haladunk a nuniba

Tegnap Budai Gyula, a keresztény szellemiségű és erkölcsiségű, s ilyen értelemben kulturális fölényben lévő fideszcsürhe tagja, akik erősen óvják a közélet tiszta és magasröptű nyelvét, egészen egyszerűen és tömören, nagy nyilvánosság előtt elküldte a picsába Fekete-Győr Andrást. Neki az volt a bűne, hogy örült egy magyar olimpiai aranynak, két nappal azelőtt pedig, hogy ezt nem tette meg. Ebből is kitetszik, hogy Fekete-Győr jót tenni nem tud, a léte irritálja a kulturális fölényben lévő Budai fidesz-übermencset, ha örül, ha nem, ő el lesz küldve a picsába. Fekete-Győr nincsen egyedül ezzel a sorssal, a fideszcsürhe értékítéletében mindenki elmehet a nuniba (by Sheldon), aki nem ugatja velük a holdat.

És mégis Fekete-Győrt – és rajta keresztül a tébláboló ellenzéket – vagyok kénytelen megróni, mert maguk hozzák a saját fejükre a bajt. Budai Gyula – és a fideszcsürhe minden tagja – ugyanis nem szimpla van rajta sapka, nincs rajta sapka játékot játszik, azaz elmegy a picsába aki örülni mer rajtuk kívül a magyar olimpiai aranynak, és az is, aki nem. Budai Gyula és a fideszcsürhe ugyanis az a galamb, amellyel sakkozván fölborogatja a bábukat, a táblára szarik, és kijelenti, hogy nyert. Az olimpia és előtte a futball Eb a saját – így a Fidesz – terepe, nem kellene odamenni, mert jól abból kijönni nem lehet, mint azt most Fekete-Győr picsába küldése is mutatja. Mondhatnám azt is, nem kellene belesétálni az utcájukba.

És most elmesélem, mire is gondol a költő. Itt, a fatornyosomban is ámulva nézem rend szerint, amikor a város vezetése beleáll a fidesztempóba, trianonozik, adventezik, keresztényezik, futballozik, és más ilyen cuki kurvaságokat tesz, mert nem tudja, mit csinál. Ezekkel önmagában baj nem volna. Onnan nézvést azonban igen, hogy jól kivehetően mindezeket azért teszik, mert az a vélekedésük, hogy ez az embereknek valami értéket jelent, hogy ezek, a trianonozás, futballozás, kereszténykedés valamiféle közös nemzeti minimum, aminek a liturgiáját nekik is be kell tartani, ha nem akarnak vadembereknek tűnni, és itt nagyon nagy tévedések vannak. A Heti Hetesben annak idején szállóige lett az „én szeretem a focit”.

Mindenki röhögött, csak abba nem gondolt bele, hogy ezzel a szervilizmusnak adtak egy pofont, bemutatták azt a képtelen országot, ahol a foci szeretete vagy utálata hűségnyilatkozat és karrierépítő tényező. Ha ebben a formában enyhe túlzás, mégis így van. Ehhez képest ment ki mindenki egy hónapja a Puskásba szelfizni Gyurcsánytól Karácsonyig, hogy feloldódjanak a Fidesz fazekában, ami hiba. Támadási felület, mint aztán ki is derült, a képükbe kapták, hogy ne örömködjenek itt, amikor bajuk a stadionépítés és a TAO, Fekete-Győr se menjen az olimpia közelébe, amikor Orbánét meg legyilkolta. Ebből is látszik, hogy nem ismerik a Fidesz észjárását, a futball és az olimpiai arany a nemzeté, aki pedig nem a nemzet tagja, az ilyeneknek ne örömködjön.

Ha most azt hinnék, hogy messzire mentem, egyáltalán nem. Fekete-Győrt Budai Gyula azért küldte el a picsába, mert az ő egyszerű tudata nem fogja fel, hogy aki nem akar olimpiát rendezni, az még szeretheti a sportot és a magyar aranyakat, az elmaradt olimpia azonban a Budai-félék tudatában úgy képeződik le, hogy Fekete-Győr ellopott a nemzettől valamit, a rendezés dicsőségét, és most, hogy Fekete-Győr ármánykodása ellenére a Fidesz segedelmével megszületett mégis az a nyüves arany, akkor Fekete-Győr odafurakszik fürödni a közös diadal fényében. Innen nézvést, ha szomorú is, de logikus, hogy Budai elküldte a picsába, mert ő ilyen egyszerűen tapló lélek. Még azt is mondanám, nem tehet róla, de az már föloldozás volna.

Mert a másik oldalon, és ami miatt voltaképp Fekete-Győr megakadályozta a magyari olimpiát, az az, hogy Szíjj László vett egy még nagyobb jachtot, mint amelyiken Szijjártó nem is volt ott. Ez már ötven méteres, és a gyerekek kifulladnak majd, ahogyan szaladgálnak rajta. Tízmilliárd fölött van az ára, de futotta rá olyan közbeszerzésekből, amelyek a magyari olimpia miatt elmaradtak, de más építkezésekből beestek mégis. Fekete-Győr ilyenek miatt (is) torpedózta meg az olimpiát, nem tudva szegény, hogy ezzel elveszíti a jogait, az aranynak sem örvendezhet, de a föntiek miatt nem is értem, miért teszi. Mint láttuk, jól kijönni ebből nem tud, mint ahogyan mi sem, így akárha a Brian életében zárásként megkérdezzük Budait: de hogyan menjünk a picsába, mester? Aztán mosolygunk eltelten.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum